Találkoztam „migráns” románokkal (1.)

2017. 05. 28. 23:48

Nyugat-európai portyáinak gyérültével Szilágyi Aladár gyakrabban él a spirituális útikalandok kínálatával. Bár az efféle virtuális kóborlás nem pótolhatja a primér élményeket nyújtó utazásokat, de számára több mint pótcselekvés: egyrészt felidézi, újraéli a tizenvalahány hazában valóban tapasztaltakat, másrészt a szellemi peregrináció révén – utóriporterkedve – jeleníti meg (időben és térben) emlékezetes találkozásait.

 

Oláh Miklós – Nicolaus Olahus történész, humanista, esztergomi érsek

 

Hadd idézzem elsőként Oláh Miklós, Nicolaus Olahus alakját, akivel Antwerpenből kelet felé tartva, 480 esztendőt visszalépve futottam össze Flandria peremén, Turnout kastélyában. A váradi káptalan falai között iskolázott humanista férfiú, aki az özvegy Mária királyné – Németalföld Habsburg-házi régense – személyi titkára lett 1535-ben, mai szóhasználattal élve, akár „kétszeres migráns”-ként is besorolható. Hiszen apja, István Havasalföldről menekült Erdélybe, anyai nagybátyja, Hunyadi János tartományába, ahol sokra vitte: Szászváros királybírája, illetve az erdélyi sókamara biztosa lett. Huszár Borbálával kötött frigyéből született fia, Miklós pedig fényes pályafutás ígéretével került II. Ulászló, majd II. (Jagelló) Lajos udvarába. Öt évvel a mohácsi csata után Máriát, Lajos király ifjú özvegyét, a bátyja, V. Károly császár Németalföld kormányzójává nevezte ki. S a mi Miklósunk újabb öt esztendő elteltével követte „Magyarországi Máriát” a távoli tartományba. Mária kedvelt tartózkodási helye az általa kibővített turnouti vadászkastély volt, s az udvartartása természetesen mindenüvé követte. – Így találkozhattam Nicolaus mesterrel az ódon várkastély termeiben…

A turnouti vadászkastély ma

 

Hősöm nem a „migránsok keserű kenyerén” él itt, hiszen főtanácsadóként a régensi udvar második emberének számít. A környezet minden szempontból kielégíti az igényeit, hiszen Turnout falai között gazdag könyvtár, kéziratgyűjtemény áll a rendelkezésére, s ő maga gondoskodik arról, hogy Mária hazai szőlőbirtokairól a legjobb magyar borok érkezzenek Flandriába. Az úrnője javára bonyolított kormányzói, diplomáciai, gazdasági levelezés mellett bőven van ideje, lehetősége a kor jeles gondolkodóival – köztük Erasmusszal – tartani a kapcsolatot. Csábítja is értékes könyvekkel, tokaji aszúval Turnout várába az önmagát „migráns-sorba” juttató tudóst, aki nem hajlandó feladni a maga számára kiépített „a világ önkéntes polgára” státuszt, és nem hagyja ott biztonságos bázeli egyetemi katedráját.

Oláh Miklós és Mária királyné ábrázolása

 

Oláh Miklósnak sokkal inkább másik állandó levelező partnerével, Brodarics Istvánnal, s rajta keresztül a távoli szülőhazával gyűlik meg a baja. Ugyanis Brodarics Ferdinánd pártjáról átállt Szapolyai János hűségére, s a két koronázott magyar király – oldalán a maga magyarjaival – állandóan háborúzik egymással, miközben a nevető harmadik, Szulejmán hadai beljebb, beljebb nyomulva, egyre nagyobb területeket szakítanak ki az országból. A belháború a két barát levelezésében is zajlik, hiába próbálják meggyőzni egymást a maguk igazáról. 1526. augusztus 29-én egymás mellett lovagoltak Lajos király mögött egykori hívei, ki szablyával, ki tollal szolgálta királyát s a hazát; ma karddal, pennával egymás ellen hadakoznak. S mindenki a maga ügye, a maga királya hívének kívánja megnyerni a távoli földön, hazájától messze, könyvei közé temetkező politikus-tudóst.

 

Oláh Miklós a munkába menekül. Brüsszelben kezdte el, Turnoutban fejezi be monumentálisra tervezett történeti opusa első részét, a Hungáriát. Mária királyné udvarában követek jönnek, követek mennek, zajlik az élet. És Magyarország messze van, nagyon messze. Ennek ellenére hiába próbálná a bölcsesség derűjébe burkolni a mindennapjait. Képtelen ezt tenni, amikor a kastély kertjében sétálgat, vagy könyvtárszobája melegébe menekül, képtelen feledni, hogy odahaza lángol, megállíthatatlanul pusztul az ország. „Most míg a veszélyt elháríthatjuk, meg kell találni az utat és módot, amellyel ha a tönkrement országot nem tudjuk is a régi fényébe visszaállítani, ami jelenleg alig lehetséges, de legalább fennmaradását és jövő nyugalmát kell biztosítanunk.” – írja a hajdani jóbarátnak, Brodaricsnak.

Oláh Miklós megszállottan dolgozik. Cselekvési lehetőségek híján nagy művét írja. Az Olvasónak szánt elöljáró szövegben így mentegetőzik-magyarázkodik: „Tetszésed, ha e kis könyvben nem nyerte ki semmi, / tudd: a szorongás tilt írni különbet, a gond. / Elmém béna; hazám zord végveszedelme, a sok baj, / hogy belekábul az ész, annyira megnyomorít.”

A Hungária, ez az Európának szánt üzenet, a Mohács előtti időket idézi, például Mátyás király tündöklő palotáját – ahová jóval a király halála után ifjúként még ő is bejáratos volt –, a csodálatos könyvtárat, a Corvinákkal, a fényességes hazát, a vesztett édent, ahol boldog népek éltek… A történeti részt az ország részletes bemutatása követi a Dunántúltól Erdélyig, a Felvidéktől a Déli Részekig. S hogy mennyire szemléletes Magyarország leírása Nicolaus Olahus tollából, hadd illusztráljam a szűkebb pátriánkat, a Partiumot bemutató passzussal:

„Azt a vidéket pedig, mely a fent említett Szamos folyón túl és az erdős hegy között fekszik, melyen belül sok oláh község található, Szilágyságnak nevezik, itt találhatóak többek között: Zilah mezőváros, a Szamos keleti partján Szatmár, a nyugatin pedig Németi. Aztán dél felé fordulva a Tisza és Szamos folyók és a keleten elterülő váradi hegyek között egészen Debrecen mezővárosig a Nyírköz vidéke tűnik szemünkbe, ebben a következő mezővárosok vannak: Daróc, Domahida, Károly, Szántó, Bátor, Kálló, Margita, Béltek, Székelyhida, Markosfalva, Böszörmény, Gut, Szalárd, Esztár. Alattuk kelet felé van Várad városa, püspöki székhely székesegyházzal, híres benne Szent László király csodáktól ragyogó hírű sírja és a Zsigmond császáré; nyughelye mellett éjjel-nappal, a császár alapítványa szerint, Dávid zsoltárait éneklik az egymást váltó énekesek. Vára szembetűnő, mind Szent László roppant nagyságú lovas szobra, mind épületeinek nagyszerűsége miatt, ezeket Thurzó Zsigmond püspök, az én egykori nevelőm építtette.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!