Wass Albert, a liberális

2017. 08. 16. 21:39

Wass Albert, mint polgári-liberális erdélyi magyar szerző: ma aligha lehet bármit is kezdeni ezzel a besorolással. Pedig egy ilyen polgári-liberális írói műhelyből indult, és számos esetben kötött kompromisszumot elvi szinten írótársaival. Ezek egyike az Erdélyi Helikon 1942-ben megjelent nyilatkozata. Parászka Boróka írása.

 

Karácsony Benő és Nyirő József, Tamási Áron és Wass Albert könyveinek közös reklámja az Erdélyi Helikon hátsó borítóján

 

A Horthy-korszak iránti nosztalgia erősödik Erdélyben és Magyarországon, sok szempontból úgy tűnik: ennek az időszaknak a rekonstruálására törekszik a magyar kormány és a magyar kultúrpolitika is. A kettős állampolgárság, a szavazati jog, a magyar adminisztráció kiterjesztése Magyarország határain kívülre, a központosított magyar kulturális intézmények (lásd a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Alapítványt) működtetése: mind értelmezhető a Horthy rendszer újrajátszásaként. Ha nem is a mindent vissza, de a majdnem mindent vissza programjaként.

Pedig már hét és fél évtizede is jelentős elutasítást, kritikát váltott ki ez a magyar terjeszkedő politika, még azok között is, akik elvileg a Horthy rendszer támogatói voltak Erdélyben is. Ezt a szembenállást illusztrálja szemléletesen egy, az Erdélyi Helikon 1942-es számában megjelent nyilatkozat, amelyet a helikoni szerzők írtak alá. Olyan szerzők, akiket a hivatalos, mai magyar kultúrpolitika is példaértékűnek tart, s akiknek a kultusza egyre erősebb Magyarországon és Erdélyben egyaránt. „Az írói közösség nyilatkozatához”, amelyet olvashatunk a rendszer vádirataként is, tizenkilenc szerző csatlakozott. Köztük – a mai olvasó számára meglepő módon – Wass Albert, Asztalos Istvánnal, Tamási Áronnal, Bánffy Miklóssal vagy Kemény Jánossal közösen.

Kérdés, hogy Wass Albertnek mekkora része lehetett a közös nyilatkozat létrejöttében, de tény, hogy vállalta, a nevét adta hozzá. A helikoni íróközösség több rendben is „pártok fölötti”, nem „pártos” irodalmi csoportként határozta meg magát, a konszenzuskeresés fórumaként. A Helikon „polgári-szabadelvű” lap volt – írja Vallasek Júlia Elváltozott világ című, az 1940-1944 közötti erdélyi magyar irodalomról szóló munkájában.  Nehéz ezt a polgári-szabadelvűséget ma, a mai fogalmaink szerint értelmezni. Wass Albert, mint polgári-liberális erdélyi magyar szerző: ma aligha lehet bármit is kezdeni ezzel a besorolással. Pedig Wass egy ilyen polgári-liberális írói műhelyből indult, és számos esetben kötött kompromisszumot elvi szinten írótársaival. Például ebben az idézett nyilatkozatban.

Eltérő, hogy az Erdélyi Helikon szerzőinek mit jelentett a szabadelvűség, és hogy az mennyire azonosítható a huszadik-huszonegyedik századi liberalizmusok bármely formájával. Ráadásul a „liberálisozás”, a „liberalizmus” mint szitokszó, elmarasztalás, ideológiai hiba, vétek, a negatív társadalmi folyamatok oka az Erdélyi Helikon hasábjain is felbukkan, hasonlóan ahhoz, ahogy a mai közéleti viták résztvevői is fogalmaznak. Az itt vizsgált nyilatkozatban például a liberális korszak szellemével magyarázzák, hogy a népművészet és a háziipar „vásári jelleget” kapott.

Fogalmazzunk inkább úgy: az Erdélyi Helikon megengedő volt, mintsem szabadelvű: valóban figyeltek arra, hogy megférjenek egymás mellett a legkülönbözőbb világnézetű szerzők. Így kaphatott közös reklámfelületet 1936-ban Karácsony Benő és Nyirő József a Helikon hátoldalán. Nyolc évvel később a helikonista Karácsony Benő Auschwitzban hal meg, szinte egyidőben azzal, hogy a másik helikonista, Nyirő József kivette részét Magyarországon a nyilas hatalomátvételből. Nagyjából ez a kerete a Helikon „polgári” és „szabadelvű” hátterének, ilyen ideológiai-elvi skálán mozogtak a helikonista szerzők.

A helikoni alkotóműhely utólagos értékelésekor, és ennek a „polgári-szabadelvű” szerkesztői szellemnek az értelmezésekor azt az életrajzi (vagy halálrajzi?) tényt sem szabad mellőzni, hogy a gettóba zárt Karácsony Benőt egyetlen helikonista írótárs, Járosi Andor evangélikus lelkész próbálta megmenteni. Karácsony ekkor már elmegyógyintézetbe menekítette a feleségét az atrocitások elől, fia, Potykó hollétéről nem tudott (megölték a nyilasok): nem volt kiért, miért menekülni, nem is menekült. Még egy helikonista látogatta meg ekkor a gettóban: Wass Albert. Ő nem a segítségnyújtás szándékával érkezett, csak a Karácsony-kéziratok érdekelték. Karácsony – a Tóth H. Zsolt által idézett visszaemlékezők, Salamon László és Ella szerint – némán végighallgatta az egykori szerzőtársat, majd a kolozsvári gettó rabjaként válasz nélkül hátat fordított neki. 

Karácsony nem volt – ahogy Szemlér Ferenc fogalmazott – „sem lobogó, sem sztár, sem jelszó”, és 1940 után, a Horthy rendszer éveiben már részt sem vett a marosvécsi írótalálkozókon. Ám sokáig ő is bízott benne, hogy ez a fórum lesz az erdélyi liberalizmus (szabadelvűség) fóruma. A többször, többféleképpen megfogalmazott erdélyisége a magyarázata annak, miért is lett, és maradt sokáig tagja ennek az alkotói közösségnek.

Az 1942-ben kiadott nyilatkozat sajátos vegyülete a rendszerkritikának és a művészeti-szakmai programnak. És valóban: a kor lehetőségeinek és korlátainak megfelelően liberális kiáltvány, amely Észak-Erdély „visszatérését” sem tekinti feltétlenül győzelemnek. „A területi és magyar népi gyarapodás az ország erejét és politikai súlyát lényegesen gyarapította, azonban Erdély s az erdélyi magyarság életproblémáját megnyugtatóan és véglegesen meg nem oldotta” – írják a helikoni szerzők, akik azzal érvelnek, a  korabeli hatalom nem vetett számot Erdély önállóságával, azzal, hogy ez egy „külön való tájegység a nagy magyar tájegységen belül”. A szerzők azokat a politikai-adminisztratív intézkedéseket róják fel a rendszernek, amelyeket ma erényként tart nyilván a Horthy nosztalgia. A terjeszkedő magyar politika átveszi a „maga kezébe” az erdélyi magyar politika irányítását az erdélyiektől, anélkül, hogy tájékozódna, ismerkedne Erdéllyel. Sem tájékoztatást, sem tanácsot nem kér azonban a Horthy adminisztráció az erdélyiektől, illetve a hatalom kontraszelektál: „megállapíthatjuk, hogy nem egyszer kevéssé alkalmas személyek hivattak felelős feladatok elvégzésére úgy erdélyiek, mint az országnak más részeiből valók”. A ma modellnek tekintett korabeli rendszer – hasonlóan a maihoz – „új, ismeretlen intézményeket és szervezeteket alapít, átláthatatlanul, hektikusan.  Ezt (azt) a rezsimet a „szakértelem helyett a bürokrata kicsinyesség”, az „építő cselekvés helyett az üres formalizmus” jellemzi. Lojalitást vár el, és azokkal szemben, akik nem kellően lojálisak, bizalmatlan.

Wass Albert és szerzőtársai felvetik: mi van akkor, ha ez a vitairatban sokszor elmarasztalt központosítás hasznos és eredményes. Mennyire bízhatja rá magát az erdélyi magyar közösség a magyar kormányzat „teljes anyagi és hatalmi erejére”? Az Erdélyi Helikon úgy dönt: nem bízza rá magát a magyar kormányra, kitart az erdélyiség mellett, és nem kér a magyar kormányzat „teljes anyagi és hatalmi erejéből” – folytatja önjáróan a munkát úgy, ahogy a bécsi döntés előtt is dolgozott. Nem enged a túltengő magyar kormányzati bürokratizmusnak, amely „vak és süket szolgákká neveli az állam polgárait”, amely kiöli az egyének felelősségtudatát a közösségekkel, és a közösségek felelősségtudatát az egyénekkel szemben.

A szöveg, amely egyébként telítve van a korabeli magyar nacionalizmus (fajelmélet?) bevett fogalmaival (lásd magyar szellem, a magyar öntudat, a nemzeti erő) végül klasszikus liberális következtetésre jut: „A népek nagy együttesében élve, így nem feledkeztünk meg azokról az erkölcsi törvényekről sem, amelyek tiszta és erős magyarságunkon keresztül kötelességünkké teszik az alapvető emberi eszmények és megbecsülését és szolgálását”.

Hogy ezt a programot mennyire sikerült érvényesíteniük a helikonista szerzőknek, arról a helikonista szerző, Karácsony Benő halála árulkodik. 

Ma egyértelmű a Horthy rendszer megítélése. Az is, hogy a Horthy-nosztalgiát mennyire erősíti a Wass kultusz, és fordítva. De volt egy időszak, 1941 és 1942 táján, amikor mindez sokkal ellentmondásosabb volt. Amikor még Wass Albert is a Horthy rezsimmel szembeni ellenállásra buzdított. Egy évvel azután, hogy a visszacsatolt Észak-Erdélyben a Horthy rezsim be akarta tiltani az Erdélyi Helikont, és két évvel azelőtt, hogy a gettó kerítése mögött Karácsony Benő hátat fordított Wass Albertnek.

Ma, hét és fél évtizeddel később, működik a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Alapítvány, erdélyi magyar politikusok sora köszönti és támogatja a központosító magyar kormány jelenlétét Erdélyben. És – úgy tűnik, nincs aki új kiáltványt írjon Erdély nevében és Erdélyért.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!