Berlin románul, magyarul

2017. 03. 03. 21:44

„A vélemény kinyilvánítása szempontjából Románia telefonfényekkel előrébb jár.” Gáspárik Attila jegyzete.

 

Nem tudom, más hogy van vele, de én Romániában élő magyarként, mind a két kultúrát folyamatosan figyelem. Azt a kettőt, amelyik körülvesz, amelyben alkotok. Nem mondom, hogy nem időigényes. Mikor a pesti művészek már boroznak, a bukarestiek konyakoznak, én még mindig bújom a lapokat, nézem a tartalmakat. Mint pánikbetegségben szenvedő, nehogy lemaradjak valamiről.  Az meg valószínűleg aberráció, hogy folyamatosan összehasonlítom Bukarestet Budapesttel és fordítva. Pár napja a berlini filmfesztiválon mind a magyar, mind a román filmes világ kiválasztott képviselői jelen voltak Európa egyik legjelentősebb fesztiválján. Az Arany Medve több évtized után Magyarországra került. Különösen nagy örömöt okozott Enyedi Ildikó sikere. Kedvenc filmjeim közé tartozik az általa rendezett Simon Mágus. Sok más rajongóval 18 éve várjuk, hogy újabb filmmel ajándékozzon meg minket. Hogy miért kellett ennyit várni? Mert a volt szocialista országokban a sok pénzt felemésztő művészeteket egyetlen kormány sem akarta kiengedni a kezéből. A regnáló hatalom gyakorolja az alkotáshoz szükséges pénz feletti kontrollt. Enyedi Ildikó nemcsak filmes alkotó és tanár, hanem értelmiségi is. Hangsúlyoznám: aktív értelmiségi, akinek véleménye van az őt körülvevő világról, és ezt a véleményét bátran el is mondja. (Milyen érdekes fájdalmas, hogy 2017-ben bátorság kell ahhoz, hogy egy európainak mondott országban a véleményedet hangosan elmondhasd. A rendezőnőnek volt ereje, hogy a magyarországi viszonyokról nem éppen kormányhű véleményt mondjon.  Enyedi Ildikó Magyarországot érintő kritikáihoz állampolgárként joga van, művészként pedig kötelessége megosztani azt másokkal. Ezeken a gondolatokon lehet vitatkozni, lehet egyetérteni, lehet tagadni, lehet lekicsinyelni, természetesen érvekkel, más gondolatokkal. Az viszont furcsa, sőt megengedhetetlen, hogy egy politikus, függetlenül attól, hogy milyen színekben politizál, becsmérlően, megalázóan kioktassa azt, akinek más véleménye van. Sikerült ennek a politikusnak beárnyékolnia a magyar film legújabb sikerét. Ezzel is igazolta azt, amit a rendezőnő mondott: „ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el”

Románia is jelen volt a fesztiválon. Román alkotók a vörös szőnyegen a bevonuláskor a legnagyobb médianyilvánosság közepette a bukaresti kormány bírálták. Kaján módon vártam a hazai reakciókat. A kormány, vagy más politikai alakulat részéről semmiféle ellenreakciót, reagálást nem váltott ki a művészek akciója. Az egész európai filmes világ láthatta, hogy a Romániában alkotó, Berlinben jelenlévő filmesek elégedetlenek az országuk politikai rendszerével. És utána csend. Vagyis ma Romániában ez a módja a megnyilatkozásnak belefér a demokráciába. Pedig nem is nyertek Nagydíjat, nem is ünnepelte őket egész Európa. Csupán jelezték az otthoni szennyest. Megjegyezném még, hogy a magyar és a román filmművészetben pont az közös, hogy anyagilag politikafüggők. A támogatások nagyon komolyan függnek (függhetnek) a regnáló politikai alakulatoktól. A különbség, hogy a kritikai hangot az egyik elviseli, a másik, amelyik kétharmaddal vezeti az országot, még ennyi szabadságot sem engedélyez. Ahogy a két országot ismerem, bármikor változhat minden. Az azonban tény, hogy a vélemény kinyilvánítása szempontjából Románia telefonfényekkel előrébb jár.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!