Elsötétülés

2017. 03. 31. 01:10

Az egyetem legyen csak szervilis, és ha nem akar, hát legyen szorongó, vagy egyáltalán ne legyen. Demény Péter írása.

 

Felvilágosult diktátor! – mondták néhányan lelkesen, nyilván azért, hogy az első szóval ne is csak enyhítsék, hanem elmossák a másodikat. Felvilágosult, mert tudja, mit kell tennie, és meg is teszi, mert megteheti; de meg kell tennie, és ez a lényeg.

Hát most itt van a nagy felvilágosult, Mátyás és XIV. Lajos és II. József és Katalin cárnő utóda, amint minden erejével azon van, hogy megszüntessen egy egyetemet, amelyről bizonyára sok mindent el lehet mondani, de amelyről én csak jót hallottam, és akikről tudom, hogy jártak oda vagy tanítottak ott, azok egytől egyig a lehető legtisztességesebben felkészült emberek voltak. Nem ritka az az egyetem, ahol nagy tudományú buta professzorok adnak elő – a CEU levegője valahogy eleve kizárta ezeket, azt hiszem. Régi magyaros, történész, nyelvész, irodalmár, mind nagyon meggyőzött arról, hogy érdemes oda járni, s olykor bizony még a sárgaképű irigység is megkaristolt, amiért nekem nem sikerült.

Sok minden megváltozott a világban. Például maga a diktatúra. Aki a rendszert bírálta, azt régen bevitték, felpofozták, megzsarolták, besúgóvá tették. Ma már bírálhatja, amíg fokhagymaszagú nem lesz, úgysem történik semmi, a szóvivők ugyanolyan arrogánsak maradnak: a rendszer másképp gyakorolja a nyomást, de attól még nyomás, amit gyakorol.

A felvilágosult önkényuralomról nincsenek emlékeim, élek azonban a gyanúperrel, hogy minden felvilágosult diktátor hamar sötétül. Lételeme a sötétség, hiszen az egyetemek éppen arra valók, hogy esetleg még felvilágosultabbak kerüljenek ki onnan, mint a Legfelvilágosultabb. Úgyhogy az egyetem legyen csak szervilis, és ha nem akar, hát legyen szorongó, vagy egyáltalán ne legyen.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!