Valamilyen Jakab Dezső esete a nemzeti liberálisokkal

2017. 10. 06. 20:06

A váradi szecesszió mesterétől a bihari botránypolitizálás állócsillagáig. Szilágyi Aladár jegyzete.

 

Le merném fogadni: Ionel Avrigeanu, Bihar megye Tanácsának liberális frakcióvezetője életében soha nem forgolódott a Fekete Sas palota környékén! Azt a feltételezést is meg merem kockáztatni, hogy a Nemzeti Liberális Párt Bihar megyei tanácsosának halvány piros-sárga-kék gőze sincs arról, hogy egyáltalán hol található Nagyváradnak ez az emblematikus épülete. És élek a gyanúperrel, hogy őurasága ritkán vagy egyáltalán nem olvas újságot.

Hipotéziseim alátámasztása végett hadd idézzem egyik napilapunk tudósítását a legutóbbi tanácsülés vonatkozó fejleményeiről: „(Ionel  Avrigeanu) azzal is vádolta a Megyei Tanács vezetését, hogy augusztusban elvont 3 millió lejt a befektetésekből, miközben az év első felében »elvert« közel 500 ezer eurót, a klientúrájának osztogatva pénzt, különféle »kétes identitású« egyesületeknek és alapítványnak, például finanszírozott »valamilyen Jakab Dezsőre, vagy kicsodára való emlékezést«”.

Nos, ha Ionel Avrigeanu olvasta volna a váradi román napilapokat, akkor akár egy olyan cikken is megakadhatott volna a tekintete, mely öles betükkel közölte 2017. augusztus 9-én, alig két hónappal ezelőtt(!): Arhitectul Palatului Vulturul Negru, comemorat la Vad  (Réven a Fekete Sas palota építészére emlékeztek). S ha netán vette volna a fáradságot, és beleolvasott volna a tudósításba, megtudhatta volna többek között, hogy:

– ez a valamilyen Jakab Dezső, vagy kicsoda, 1864-ben született Rév községben, tanulmányait szülőfalujában kezdte, Nagyváradon folytatta, Budapesten építészi diplomat szerezve, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában és Belgiumban gyarapította tudását;

– ez a valamilyen Jakab Dezső, vagy kicsoda Komor Marcellel létrehozott tervezőműhelyében világszintre emelte a magyar szecessziót;

– ez a valamilyen Jakab Dezső, vagy kicsoda Kárpát-medence-szerte több mint 60 nevezetes középületet, palotát, magánházat tervezett;

– ez a valamilyen Jakab Dezső, vagy kicsoda társával, Komor Marcellel együtt álmodta meg Nagyvárad örömére és büszkeségére 1905 és 1909 között a szecessziós építőművészet öt remekét: a Fekete Sas palotát, a két Adorján-házat, a Kereskedelmi és Iparkamrát, illetve a Stern-palotát;

– egy kétes identitású egyesület pedig a szülőhelyén, Réven emlékezett meg a nagyérdemű építészről, halálának 85 évfordulója alkalmából, és elvert bizonyos összeget egy emléktábla felállítása céljából.

Ez a valamilyen Ionel Avrigeanu vagy kicsoda, (egyébként a kies Ialomiţa megye szülötte!), csupán 1985-ben keveredett Biharba… Mindez talán elegendő magyarázat arra, hogy ilyen mértékben tájékozatlan legyen a megye, illetve Nagyvárad dolgaiban?

Hiszen ez a valamilyen Ionel Avrigeanu vagy kicsoda, szemlátomást otthon érzi magát nálunk: nem mellesleg egy 230, illetve egy 60 négyzetméteres lakóház, 3200 négyzetméternyi földterület és négy gépkocsi boldog tulajdonosa, sikeres vállalkozói múlttal lett megyei tanácsos – immár ötödízben, kétszer még a Megyei Tanács alelnöki tisztét is betöltötte.

És ez a valamilyen Ionel Avrigeanu vagy kicsoda jelenleg a liberális ellenzék nekivadult frakcióvezetőjeként botrányt botrányra halmozva igyekszik ellehetetleníteni a megyei önkormányzat munkáját…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!