Napfény és színház Gyergyóban 1.

2017. 10. 16. 23:28

Tizenkettedik alkalommal jelentkezik az egyik legpatinásabb erdélyi színházi találkozó, a gyergyói Kollokvium.  Az első két nap előadásairól, történéseiről Simon Judit tudósít.

 

Jelenet a csíkszeredai Portugálból, a képzeletbeli falu kocsmájában

 

Napsütéssel fogadott Gyegyószentmiklós, péntek 13-án reggel. A XII. Nemzetiségi Színházi Kollokviumra érkeztem, sok órás vonatozás után, meglehetősen morcosan. Aztán a kedves emberek a kedvemet is derűsre fordították, de azt mindmáig nem sikerült megfejtenem, hogy a Coronának becézett vonat, hogy gyűjthetett be egy óra húsz perc késést az ország területén (Váradra még pontosan futott be), amikor se kánikula, sem eső, sem hó nem akadályozta. Néha a vonaton ülve irigyeltem a két ló húzta szekereket, hogy milyen gyorsan haladnak.

Szóval Kollokvium első napja, üdvözlések, mosolyok, várakozás, jó érzések. Albu István direktor, civilben rendező továbbra is jóképű és nagyon kedves. A stáb többi tagja is szeretettel, barátságosan fogad mindenkit, pedig nagyon fáradtak lehetnek. Reggeltől estig dolgoznak, és a kollokviumot megelőző időszakot sem Hawaion töltötték.

Választanunk kellett a Csíki Játékszín Portugál és Kolozsvári Magyar Színház Homemade előadásai között. Utóbbit Nagyváradon, a Holnap után fesztiválon már láttam, akkor nagyon tetszett, beszámoltam róla az Erporton.

 

Mikrobusszal megyünk Csíkszeredába megnézni Egressy Zoltán Potugál című színművének előadását Victor Ioan Frunză rendezésében, Adriana Grand díszleteivel.

Az előadás nagy erénye, hogy Irgács, a képzeletbeli magyar falu lehetne bárhol, akár Erdélyben is. Sőt, szerintem biztos itt van, noha a szerző egy magyarországi képzeletbeli faluba helyezte a szereplőket. Portugál nem név, nem is helység, hanem az elvágyódás, a kitörés, a szebb, jobb élet reménye. A becenevekre hallgató szereplők beragadtak a kilátástalan életükbe, ott ragadtak ebben az isten háta mögötti faluban. A hely és életük középpontja a kocsma, az olcsó alkohol. Az előadás apróbb hibái ellenére izgalmas, jó értelemben hordozza magán Frunză kézjegyét. Szerencsésen talált egymásra a rendező és a Csíki Játékszín. Az előadásról bővebben később.

 

Családban marad

Hiteles őszinte dialógusok alakultak ki a Káva Kulturális Műhely Lady Lear-jében

 

A második nap jó zsúfolt, három előadás van a programban, délelőtt beszélgetés a nevelő színházról, este meg a látott produkciókról. Kihagyom az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Stop the Tempo előadását. Az ok szubjektív: eltérően a többitől Gianina Cărbunariunak ezt a darabját nem szeretem.

Délután a Káva Kulturális Műhely Lady Lear előadására ülök be. Tudom, mire számíthatok, mert délelőtt a társulat producere, Takács Gábor mesélt a részvételi színház céljairól. Mind gyerekeknek, mind felnőtteknek készítenek előadásokat, olyan témákat vetnek fel, amelyek egyéni, családi és társadalmi szempontból is fontosak. Kérdéseket fogalmaznak meg, az előadásból kilépve a közönséggel folytatnak párbeszédet, mintegy tanácsot, megoldási lehetőséget kérnek a nézőktől. A kérdéseket nem válaszolják meg, az szeretnék, ha a résztvevő nézők magukra, élethelyzeteikre ismernének és továbbgondolnák a látottakat, hallottakat. A szereplők ötleteiből Kovács Daniel Ambrus, az előadás rendezője és Róbert Júlia dramaturg írta a Lady Leart.

A cím találó. A valamikor nagyon is szigorú anya agyvérzése nyomán fél oldalára lebénult, ezért három fia segítségére szorul. Egyikük külföldön él, pénzzel segíti a családot, a másik az első gyermekét várja, a harmadik otthon lakik, csak néha megy el otthonról, amikor valamilyen banda hívja koncertre hangosítani. Az alaphelyzet: az otthon lakó fiúnak el kell utaznia dolgozni, a mamának másik fia, akinek várandós a felesége, kellene gondját viselje. A beteg öregasszony mindenkinek teher, csak az unokája, a külföldön élő gyermekének a fia szereti és hajlandó törődni vele. Őt viszont nem engedik, mert gyereknek tekintik a 26 éves fiatalembert, akinek saját jövőjét kell építenie. Az alapkérdés: mi a család feladata ilyen helyzetekben, kinek a felelőssége gondoskodni a mozgásában korlátozott, de szellemileg ép és akaratos idős asszonyról.

A produkció nehezen indult, az első részben elég gyenge színészi jelenléttel, hogy aztán a második részben mind az eljátszott jelenetek, mind a közönséggel folytatott dialógusok hitelessé, őszintévé váljanak. Jó találmány, hogy az idős asszony szerepében sorra a fiait játszó színészek jelennek meg, mintegy figyelmeztetve arra, hogy bármikor juthatnak ők is az anyjuk sorsára. A látottak utáni izgalmas beszélgetésen a szereplők elmondták, hogy az előadás célba ért, hiszen a résztvevők előhívták saját ezirányú tapasztalataikat, illetve tovább gondolkodtak, mit tennének ők ilyen helyzetben.

 

Akciómusical az utolsó szerb felkelésről

Vicces, harsány, színes, nagyszerű az újvidékiek játéka

 

Este egyik kedvenc előadásomat néztem meg újra. Először a kisvárdai fesztiválon láttam az Újvédéki Színház Fekete: az utolsó szerb felkelés című előadását. Balog István vitézi drámáját Németh Ferenc átirata nyomán írta színpadra Lénárd Róbert, rendezte Zanko Tomic. Műfaji besorolása: akciómusical. Vicces, harsány, színes, nagyszerű – ezek a jelzők jutnak hirtelen eszembe Feketéről. Mert mi ellen is lázadhatna manapság a szerb nemzeti hős? Maximum a szupermarketek ellen. Ezen azért is lehet nagyon nevetni, mert van olyan kormány, amely hadat üzent a multik bevásárlóközpontjainak. Az ál-archaikus szöveg ellenállhatatlan, s miközben megfájdul a rekeszizmunk a nevetéstől, felismerjük a politikai és társadalmi visszásságokat, az emberi gyarlóságot. Fergeteges színészi alakítások, játék, sajátos, nagyon élvezhető és szerethető színházi nyelven megfogalmazott társadalomkritika. Sok ilyen előadás kellene mifelénk is, nem csak fesztiválokon.

Ez jó nap volt – állapítom meg valamikor hajnali kettő tájban Lénártnak, az újvidéki művészeti vezetőnek.

Demény Péter és Albu beszélget, az asztalon sakkfigurák hevernek

 

Másnap megint jó dolgom van. Demény Péter Királynő című színdarabját olvassák fel a kolozsvári másodéves színisek, Dézsi Szilárd rendezésében. A szerző is megérkezett, ami az előadás utáni beszélgetést teszi érdekessé. Sajnos az előadás nem volt túl megkapó. Demény darabjában a családi kapcsolatokat, az elhallgatásokat, a családtagok közötti párbeszéd hiányát boncolja. Kérdéseket vet fel az egyén szerepéről és lehetőségeiről a családban, a kitörés lehetőségéről, a megalkuvás fájdalmasságáról. A leendő színészek, de a rendező is megelégedtek a darab sima felolvasásával, még a hangi interpretáció sem jelent meg, arcjátékról nem is beszélve.

A beszélgetés tényleg érdekes és szellemes volt, köszönhetően Deménynek, és beszélgetőpartnerének, Albu Istvánnak.

Megnyitották a Bocsárdi László művészetét bemutató kiállítást, de arról is később számolok be.

Kisütött a nap, még három napot fesztiválozok Gyergyóban. Folytatás következik. 



Ez is érdekelheti...

Napfény és színház Gyergyóban 3.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!