Napfény és színház Gyergyóban 2.

2017. 10. 17. 19:37

Kiállításról, elkerült és állandóan megjelenő előadásról, valamint egyszemélyes produkcióról számol be Simon Judit a gyergyói Kollokvium krónikájának második részében.

A színházként működő művelődési ház homlokzata

 

Az még hagyján, hogy péntek 13-án érkeztem a Nemzetiségi Színházak XII. Kollokviumára, de Gyergyószentmiklós egyik szállodájának a 13-as számú szobájában lakom. A több mint százéves épületet szállodává alakították, az én szobám manzárd, tehát valamikor padlás lehetett. Ahhoz képest szép és kényelmes. Napközben a kellemes, napfényes ősz, este a fűtőtest melegít. Annyi a baj, hogy kicsit messze van a színháztól, amit a helybéliek a mai napig kultúrháznak neveznek. Úgyhogy taxizom, naponta igénybe veszem a 30 kocsi egyikét.

A színházterem amúgy szép, és kényelmesek a székek, egy másik városból érkezett színművész megjegyezte: „nem tudtam, hogy ilyen nagy színháza van Gyergyónak.”

A Figura Stúdió Színház 1984–1990 között amatőr kísérleti színjátszó csoportként működött Bocsárdi László vezetésével. A rendszerváltás után, szinte azonnal, 1990. szeptember 1.-től válik intézménnyé, Bocsárdi kezdeményezésére. Jelenleg a Figura városi színházként működik, azaz a helyi önkormányzat tartja fenn. A Figura Stúdió az egyetlen romániai magyar színház, melynek alapító okiratában szerepel a kísérleti jelző.

A színház névadója Bocsárdi Angi Gabriella színésznő (1961–2003), akinek művészi plakett őrzi az emlékét. Bocsárdi 1994-ben, hat színész társaságában Sepsiszentgyörgyre szerződött, de még évekig visszatért, mindaddig, amíg a Figura megtalálta a saját útját.

A Nemzetiségi Színházi Kollokviumot 2001 óta szervezik meg rendszeresen, a színházi biennálé előkelő helyet foglal el a magyar színházi fesztiválok palettáján.

Érdeklődők a Bocsárdi-életmű kiállításán   Fotók: Kollokvium/Kolozsi Borsos Gábor

 

A színház történetének ismeretében természetesnek tekinthető az Ahol színház születik – Bocsárdi László művészete című kiállítás megnyitója, az épület Karancsi termében.

A falakon plakátok, fotók idézik a rendező előadásait. Maszkok emlékeztetnek a klasszikus és modern szerzők darabjaiból készült Bocsárdi-értelmezésekre. Elhozták a Hamletben szereplő kádat is a zuhannyal együtt. A víz hangja betölti a termet, néha megnyugtató, máskor felkavaró. Eljött Pálffy Tibor is, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezető színésze, aki évtizedek óta Bocsárdi „játszótársa”. Ül egy széken, mellette egy üres ülőalkalmatosság, hiányzik onnan valaki, talán a társ. Lassan előveszi az ősöreg kávéfőzőt, majd két csészét. A zsebéből előkerül egy apró, feketeruhás baba. Odateszi az üres székre. Együtt kávéznak, majd együtt nézik a „fényképeket”. Utóbbiakból nekünk, nézőknek is osztogat. A papírok üresek, ki-ki rávetítheti a maga emlékét. Számomra ez a jelenet, vagy performansz Bocsárdi Angi Gabriellát idézte közénk, a fiatalon eltávozott játszótársat.

Pálffy színházat varázsolt a színházat bemutató kiállításon.

Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója nem szólalt meg, nem mondott beszédet. Állt az egyik sarokban, kicsit szomorúan, kicsit boldogan. Az életműve korántsem zárult le, de a kiállítás az idő múlását is magában hordozza.

Pálffy Tibor és az öreg kávéfőző. Élő tárlat

 

Vannak előadások, melyek mindig elkerülnek, és vannak, amelyek mindig szembe jönnek velem. A Figura Stúdió, Nagy Botond rendezte Anyeginjét már másodszor nem sikerült megnéznem, mindig egy nappal az érkezésem előtt játsszák. Az Udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Roberto Zucco előadása viszont mindig jön utánam. Ez a harmadik fesztivál, ahol találkozom a Zakariás Zalán színpadra állította produkcióval. Szatmáron, az IFESZT-en megnéztem, aztán már nem mentem be, amikor Kisvárdán játszották, s most sem. Bernard-Marie Koltés darabjának színpadi változatával komoly morális problémáim vannak, azért nem szeretem. Zucco olasz sorozatgyilkos, létező személy volt, 1988-ben öngyilkosságot követett el a börtönben. Zakariás előadása mintegy indokokat, talán felmentést keres az ámokfutó tetteire.

Szép, kifejező pillanatai vannak az Egyetlennek

 

Megnéztem viszont a Figura Stúdió Színház Egyetlen (Színházi merénylet egy testre) című produkcióját Máthé Annamária előadásában. A rendezést és koreográfiát Györfi Csaba jegyzi. Ez az előadás nincs kész, és mintha az alkotók nem pontosan tudnák, mit is szeretnének valójában. Az nyilvánvaló, hogy ismét egy szomorú asszonysorsról kell szólnia, de számomra nem állt össze. Az Egyetlen utáni beszélgetésen kiderült: nagyjából igazam van, de nem örültem, mert rengeteg munka fekszik az előadásban, melynek szép, kifejező pillanatai is vannak.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!