Tengerpart és emberek. Pont olyan…

2022. 08. 26. 11:40

Magyari Sára Fekete-tenger parti, Dél-Eforia üdülőhelyen töltött napjairól szóló beszámolójának második részében főszerepben: az emberek.

A mi tengerünkön az embereket érdemes figyelni: eladók, pincérek, recepciósok; vendégek, napozók, úszkálók. A parton túl sok a napozóágy, szerencsére kevesen veszik igénybe. Sokan terítenek lepedőt a homokra. Ezt örömmel látom. Nem az ágyak ára miatt, hisz az 30 lej körül van, hanem mert a meleg homoknak terápiás hatása is van. Igaz, kétlem, hogy atyánkfiai ennek tudatában üldögélnének így, valószínűbb, a megszokás miatt. Az viszont feltűnik, hogy kevesen vagyunk a vízben, pedig istenien kellemes. Két sávban van sor a tengerben: a térdig érő részben főleg nők és gyerekek álldogálnak, a derékig érőben inkább a férfiak. Úszni alig úszkálunk. Én valahogy mindig beljebb vagyok a kelleténél, s mikor ezt észreveszem, kiúszom, nehogy valakinek eszébe jusson kimenteni. Sok az úszógumis, de nagyon kevés a labdázó, matracozókat egyáltalán nem is láttam. A napozó szomszédokat megkérdem, miért nem úsznak be. Mert nem tudnak. Kicsit sajnálom őket, mert úszás nélkül eljönni a tengerre az nekem olyan, mint magassarkú nélkül elmenni… Na, ezt a mondatot be sem fejezem, mert kikapok.

Másik sajnálatos megállapításom, hogy nagyon sok dundi ember van a parton. Fiatalok, középkorúak, gyerekek – nem túlsúlyosak, hanem kövérek. Nem szeretnék píszi lenni: ezen a téren bajban vagyunk, a kényelemnek nagy árát fizetjük. A minap láttam a 80-as évekből néhány strandos fotót: olyan természetes alakú emberek voltak rajtuk! Itt már nem látni olyanokat. Igaz, a legtöbbje szinte egész nap evett. Kaja sok, mozgás kevés, nyafizás annál több. Mozgás helyett fotózás – telefonnal. Gyerek bemegy a vízbe bokáig, anyu lekapja. Apu eszik – fotó róla. Anyu felteszi a szemüvegét – szelfi. Néhol van azért homokvár, kisvödör, vízipisztolyozás, de nagyon kevés. Nincs gyerekricsaj a parton. Szerencsére zene sem. A hullámok hangja hallatszik főként.

Az étkezdékben, üzletekben, vendéglőkben viszont nagyon kedves a kiszolgálás. Főleg fiatalok dolgoznak, gondolom, egyetemisták lehetnek. Mosolygósak, beszédesek és nagyon segítőkészek. Az egyik kávézóban felejtettem a kalapom, szaladt is utánam a pincér vele. Jól esett. Másnap délután egy öregúr után rohant az egyik felszolgáló, mert az étkezdében 10 lejjel kevesebbet adott neki vissza. Hálás volt érte a bácsi.

Délutánonként elballagok a Techirgiol-tóhoz iszapozni, főleg a szabadstrandra járok, de be szoktam nézni a fürdőbe is. Három egysége van: középen a vegyes, fürdőruhás részleg, balra a nőknek, jobba a férfiaknak – a pucérkodó részek. Persze, hogy balra megyek. Ott tetőtől talpig bekenjük magunkat iszappal, aztán szárítkozunk a napon. Szeretek ide járni. Jó látni, körülbelül milyen leszek 10-20 év múlva.

Talán, mert mezítelenek vagyunk, vagy mert csak nők, valahogy nagyon segítőkész, kedves mindenki. Miközben bekenjünk egymás hátát vagy segítünk a lemosásban, elmesélődik egy-egy nehéz történet, sok szenvedés, nehéz asszonysorsok.

A testük is árulkodik – nem a ráncok, hanem a sebek, a vágások, a hiányok. Ha már a testünk őszintén vall, miért ne mutatkozhatna meg így a lélek is?! Én itt is beúszom a tóba, messzire. Visszafelé látom, a férfiaknál kevesen vannak, bezzeg a fürdőruhás részen igen sok a bácsi. Először eszembe jut, talán nem vetkőznek már szívesen pucérra egymás előtt, aztán feltűnik, hogy sokan arccal a mi részünk felé állnak. Szerintem kukkolnak!

Láttam naplementét a tóban, és napfelkeltét a tengernél. Az előbbinél páran szállingóztunk, az utóbbinál elég sokan voltunk. Fiatal és idősödő párok, családok, baráti társaságok. Talán a napfelkeltének nagyobb lenne a presztízse?

A szállodai medencénél van néhány ember, aki olvas: könyvet. Sőt, irodalmat! Láttam. Ennek igen tudtam örvendeni. Némelyek még beszélgetnek is egymással. Pár kisfiú fejeseket ugrál, meg bombákat. Ettől egészen megnyugszom. Nincs mindenhol nagy baj a világban.

Eszembe jutnak a tipikus viselkedésminták, a test árulkodása a jellemről. Itt valahogy minden pont olyan, mint ahogy a tankönyvek lapjain írja. Az, hogy az emberek működésében 80%-nál is több az egyezés, ruha nélkül szinte 99%-osnak tűnik. Milyen hasonlóak vagyunk, és mennyire szeretnénk különbözőek lenni?! Pedig a hasonlóság összeköt, a különbözőség szétválaszt.

Pár óra múlva indulás: vége a tengerpartozásnak. Ilyenkor mindig olyan nehéz. Nem is értem, a tenger továbbra is itt lesz, elvileg bármikor eljöhetek. S mégis. Minden alkalommal, mikor innen hazaindulok, egy kicsit bánatos vagyok.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!