Tengerpart és vonatok. Nem is olyan…

2022. 08. 23. 17:45

Az idén úgy döntöttem, vonattal jövök a tengerre. A mi tengerünkre. Amit én nagyon szeretek: algásan, lepedősen, zavarosan – és mindazért, amiért sokan nem szeretik. A vonatjegyet tíz nappal hamarabb megváltottam hálókocsira. Igaz, átszállással, mert a közvetlen járaton már nem volt hely. Magyari Sára írása.

Néztem a híreket, a közösségi médiás bejegyzéseket, így lelkileg felkészültem: a vonat késni fog, eléggé koszos lesz, a személyzet undok. Péntek este ki is ballagtam az állomásra. A vonat késett is 25 percet. A céefer-munkás rám is förmedt, mikor megkérdeztem, vajon elérem-e Bukarestben a csatlakozást. Megnyugodtam: minden a terv szerint halad. Aztán igen meglepődtem, mikor a kalauz egyből felsegített a vagonba. A fülkében még inkább, hiszen tiszta, jó szagú volt az ágynemű. A pasas elnézést kért, mert nincs légkondi, de mondta, ha az ablakot nyitva hagyjuk, nem lesz melegünk. A mi vagonunk igen régi volt, a hatvanas években gyártották Németországban: az ablakot kurblizva lehetett le-fel húzni, a vécében nem találtam, hol kell meghúzni a vizet. Viszont tiszta volt, papírral, szappannal ellátva. Állítólag 2000 után kerültek hozzánk. Gondolom, amott már kiszuperálták őket. Azért kicsit irigy voltam, mikor a párhuzamos vágányra begurult a hiper-szuper modern vonat – a magáncég tulajdona. Az a szép zöld, sárgával. Ellenőriztem: a jegy is 20 lejjel olcsóbb, mint az államinál.

Reggelre be is hoztuk a késés nagy részét. Úgy tűnt, nem késem le a csatlakozást. Aztán a fővárosi állomáson pár száz méterre a perontól álltunk egy csomót. Nem engedték be a vonatot. El nem tudom képzelni, miért. Közben a kalauz megmutatta, van egy weboldal (tabela online), ahol percenként frissítik a bukaresti járatok menetrendjét, feltüntetve a késést és a vágányt is. Ez nagy segítségemre volt. A lényeg, mire megérkeztünk, a menetrend szerint pont lekéstem volna a mangáliai járatot. De nem így lett. Mert a másik vonat is késett 20 percet – csak úgy egy helyben álltában. Az viszont szép modern vagonos volt, légkondival. De igen érdekes utasokkal. Főleg az ifjúság lepett meg. Tele tizenévesekkel a vonat. Először azt hittem, valami táborozók, de nem. Csak bulizók. A mellettem ülők egyike sem volt még 15. Három órán keresztül hallgattam, milyen szörnyű, hogy a szüleik csak ezer lejeket adtak a hétvégi szórakozásra. A hangosabb megnyugtatta a többit: majd felcsípnek valami negyvenes-ötvenes muksót. Azok jól fizetnek, nem kérnek olyat, amit már ne próbáltak volna ki az osztálytársakkal. És ezek a lányok nem prostik voltak! Csak olyan átlag, nagyvárosi tinik. Viaskodott bennem a tanító néni, a kutató és a nő. De végül hallgattam: nem mondtam semmit, nem is kérdeztem. Kibírtam.

A hűvös és tanulságos járatom végül jó egy órát késett, de délre megérkeztem Dél-Eforiára. Szeretem ezt a helyet: csendes, tiszta, jók az árak. Állítólag a pedagógusok szindikátusának az egyik helye, azért ilyen. A szállodai szobát csak 18 órától lehetne átvenni, de ha kész a szoba, 12 után bármikor ideadják. Kedves, segítőkész recepciós fogadott. A csomagomat otthagyhattam a pultnál. A szállodai medence rendelkezésünkre áll az érkezés pillanatától kezdődően. De én előbb a tengert választottam. Meleg a víz. Kicsit algás, de nem zavar. A part tele emberekkel, de nem zsúfolt. A hullámok morajlása elnyomja az emberi zajt. A zene nem szól, vagy csak diszkréten. A hullámok után átgyalogoltam a Techirghiol-tóhoz – a szabad strandra. A vízállás nagyon alacsony, itt is érződik az aszály. Viszont a sótartalma valószínűleg nagyobb, vagy az ülőgumóm lett légiesebb, mert igen nehezen tudok benne úszni: deréktól lefele kinyom a víz, inkább a levegőben kapálódzom. Hűsölés és iszapozás közben megállapítottam: az állami vonatok valószínűleg már átálltak a szénre, mert ronda fekete és büdös füstöt pöfékelnek. Bezzeg a zöld modern magánvonat csak úgy hussol, csendben, füst nélkül. El sem tudom képzelni, mivel működik.

Fürdőzés után a hasamra kellett gondolnom. Igazából, ahogyan megérkeztem, a hasam átvette a gondolkodást. Csak a kajára tudtam gondolni. Viaskodott bennem az úszás és az evés iránti vágy. Előbb úszkáltam tengerben, tóban és medencében, majd ettem: a medencénél, útközben a partra, a parton; gyorskajásnál, üzletből és vendéglőben is. Ez a zabálósdi nem jellemző rám. De megbocsátottam magamnak. Különben este ismét úsztam a tengerben. Nagyon finom sötétben is a víz. S így nem kell attól tartanom, hogy hazagurulok. Ja, amúgy a pénztárcám sem fogyott a vártak szerint. Temesvárhoz képest átlagosan nem találom drágának az élelmiszert. Lehet, nem fogtam ki a puccosabb helyeket.

Jó itt. Süt a nap. Meleg a víz. Otthon második napja esik. Most tényleg jó!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!