A sportélet tilalomfákkal teli kezdete

2017. 12. 07. 20:00

Dr. Zeidler Miklós történész az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének docense, kutatási területe: Magyarország két világháború közötti külpolitikája mellett előszeretettel foglalkozik a 19.-20. századi sportélettel is. A Szacsvay Akadémia utóbbi témára felkért előadójával Szilágyi Aladár beszélgetett.

 

Zeidler Miklós történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék docense

 

Mikorra tehető az első sportjellegű tevékenységek megjelenése Magyarországon?

 

Én ezt a 18-19. század fordulójától szoktam kezdeni, az egyszerűség kedvéért úgy nevezem, hogy a modern sportmozgalom elterjedése Magyarországon.

 

Az ezt megelőző lovagi tornáknak nem volt sportjellegük?

 

Siklósi László nevű polihisztor művelődéstörténésznek van egy, A magyar sport ezer éve című műve, amiben egészen a középkorig visszamegy. De hát ő a korai vadászatokat, solymászatokat meg a lovagi tornákat is besorolja a „sport” tárgykörébe, ami számomra erőltetett, hiszen olyan dolgokat illeszt be a sport címszava alá, amelyek más és más funkciót töltöttek be. A vadászat például nem elsősorban és nem csupán szórakozás volt, hanem az élelemszerzésnek az egyik létfontosságú eszköze. Ha magának a „sport” szónak az eredetét vizsgáljuk, ez a középkori francia, illetve angol nyelvben bukkan föl. Eredeti jelentése: „mulatság”, „kedvtelés” – bármilyen időtöltés, amit szórakozásképpen használ fel az ember. Ebbe annak idején a kártyázást épp úgy beleértették, mint a kellemes beszélgetést. Valójában az, amit ma értünk „sport” alatt, a rendszeres testgyakorlást és főleg annak versenyszerű formáit, az eredeti, középkori kifejezésben még nem volt benne! A versenyszerű antik hellén testgyakorlatok, amik az ókori olimpiákat kialakították, jobban hasonlítottak a mai sportra, mint a középkori lovagi tornák.

 

Közben volt egy „felejtési időszak”, amikor a kereszténység, a katolikus, illetve a görög keleti egyház uralta Európát, amikor a testről való gondoskodás, főleg a testről való gondolkodás egészen más volt!

 

Igen, eme gondolkodás szellemében szégyellni kellett mindent, ami testi gerjedelem, ami testiség, mindez nem volt Istennek tetsző a skolasztikus filozófusok, illetve az egyházatyák szerint. A földi élet inkább siralomvölgy volt, a megigazulás a másvilágon várt az emberre. A világi hívságok, a testi szépség, a testi tökéletesség, a másiknak a legyőzése nem tartozott igazán a kívánatos vagy rokonszenves erények közé. A művészi ábrázolásokon nagyon kidolgozatlan a férfiúi és a női testnek a megjelenítése a középkorban, mert a test egy rejtendő dolog volt. Igazából a reneszánsz, a humanizmus, még inkább a 18. századi felvilágosodás hozott ebben a szemléletben változást. A 18. században két tudományág: a pedagógia és a medicina volt az, amelyik ráébresztette a művelt rétegeket, de az olcsó, elérhető traktátusok révén a köznapi embert is, hogy bizony, gondoskodnia kell a testéről, a rendszeres testgyakorlás meghosszabbíthatja az életét, egészségesebbé teszi, a testgyakorlást a nevelésnek is részévé kell tenni. A 18. században több, a tárgyra vonatkozó német, francia nyelvű munka magyar fordításban is megjelent, a főúri könyvtárakban megtalálhatóak voltak. Mindennek valóban szerepe volt abban, hogy a 18-19. század fordulóján a testgyakorlás kezdetei megindultak Magyarországon. Sőt, már a Mária Terézia által kibocsátott Ratio educationis, az iskolarendelet is, ha nem is kötelező, de ajánlott tárgyként említi a testgyakorlást.

Széchenyi és Wesselényi, ketten a sportkedvelő arisztokraták közül

 

A reformkorban, a 19. század első felében már konkrét sportágakat is találunk…

 

Így van, s ha személyekhez akarjuk kötni a dolgot, ott van Wesselényi, ott van Széchenyi, Kendeffy, Sándor Móric, az „ördöglovas”… Ezek mind főurak. Látszik, hogy a tudatos gondolkodás a testgyakorlásról alapvetően a művelt rétegekben indul meg, ők közvetítik aztán a középrétegek, illetve a vidéki lakosság felé. És kezdenek elkülönülni egymástól a különböző sportágak, van már gimnasztika, vívás, úszás, működnek lövöldék. Széchenyi és Wesselényi behozza a lósportot Magyarországra, a 19. század közepétől már vannak evezősversenyek, lassan diverzifikálódik a sportélet.

 

És ugye, fokozatosan intézményesül klubok formájában?

 

Igen, ez nagyon fontos. Az intézményesülés egyik mozzanata valóban az, hogy sportegyletek alakulnak, a másik az, hogy sportpályák épülnek, beindul a sportsajtó, ami tudósít ezekről az eseményekről, és növeli a sport iránti érdeklődést, kialakulnak a közönségek, ez gyarapítja az egyesületi tagságot, létrejönnek az egyes sportágak szakszövetségei, egységesítik a sportnyelvet is. A 19. század második felében elkészülnek az első sport-szótárak, amik idegen nyelvről, általában az adott sport vezérnyelvéről magyarra ültetik át a szakkifejezéseket.

 

Javaslom, maradjunk még egy kicsit a 19. század első felében. A sportnak mindig köze volt a politikához is. Metternich kancellár nem egyszer személyesen avatkozott bele – számunkra nem kedvező módon – a magyar sportéletbe is…

 

A 19. század első felében a politika valóban, inkább tiltani igyekezett Magyarországon a sportolást. Egyszerűen azért, mert minden fajta egyesület gyanús volt számára. Mert mögöttük ott van a szervezkedés, a polgárok önállósága, ki tudja, miről fognak ott beszélgetni, pláne, ha nem német nyelven zajlik a tevékenység. Valóban, volt számos olyan huzavona az egyes sportegyesületek megalapításakor, aminek a hátterében a kormányzat állt. A 19. század közepén például a Tornaegylet, az első magyar tornaklub megalakulását egy évtizedig hátráltatta a bécsi udvar. Sőt, amikor Széchenyi Pestre akarta hozni a lóversenyzést – Pozsonyban már évek óta volt –, Metternich megakadályozta. Csak 1826-ban kapta meg rá az engedélyt. A vívótermeket, a vívóklubokat se akarták engedélyezni, mert… ahol fegyver van a magyarok kezében, az eleve gyanús dolog. 1849 után be is zárták a vívótermeket, a testgyakorló intézetet is, mert az ottani életerős fiatalemberek közül sokan fölcsaptak nemzetőrnek, volt, aki kiképzőtiszt lett közülük, úgyhogy a szabadságharc leverése után évekre betiltották, és csak az 1860-as évek elején engedélyezték újra, a kiegyezési tárgyalásokkal párhuzamosan.

Nosztalgia kerekezők a Millenárison. Ideiglenesen épült a millennium idején, s ma is használják

Zeidler Miklóssal korábban, 2011-ben készített interjúnkat ITT olvashatják.

 

Egyáltalán mikortól válhatott rendszeressé, általánossá a sportoktatás?

 

Ez egy kulcsmozzanat, mert azzal, hogy rendszeressé vált a testnevelés, a legnagyobb társadalmi közeget érték el. Hatéves kortól vezették be számon kérhetően a testnevelést. Egyrészt gondoskodtak arról, hogy a gyerekek testi egészsége is fejlődjön, másrészt felkészítették őket arra, hogy felnőve esetleg maguk is sportolók legyenek. Említettem már, hogy 1777-ben a Ratio educationis engedélyez bizonyos testgyakorlatokat az iskolában, de még nem teszi kötelezővé. Akkoriban eltérő volt az egyes iskolák hozzáállása, túlnyomó részük még egyházi kezelésben volt, s a lányiskolák másképpen viszonyultak ehhez a kérdéshez. Lemaradtak, hiszen azt mondták, „túl nagy megerőltetés, nem lányoknak való”, mi több, egyes tornamozdulatok „illetlenek”. A katolikusok tartózkodóbbak voltak, a protestánsok hamarabb bevették a testgyakorlást a tantervükbe. Sőt, ők már a 17. században, tehát még a Ratio előtt éltek azzal a lehetőséggel, hogy nem volt megtiltva a testgyakorlás, a futást vagy a vívást beiktattak a programjukba. Amikor viszont kötelezővé válik a testgyakorlás – a kiegyezés után –, Eötvös József kultuszminisztersége idején, először a gimnáziumokban teszik azzá, a következő évben pedig minden elemi iskolában. A törvény az egyházi iskolákra nem vonatkozik, rájuk bízza a tantárgyként való bevezetését. Ez azért egy darabig csak papíron volt így, mert nem volt meg hozzá a megfelelő infrastruktúra. Az iskolák többségének nem volt tornaterme, sportpályája, és nem voltak testnevelő tanárok sem. Egészen 1925-ig, amíg a Testnevelési Főiskolát megalapítják, a tanárképzés egyes sportegyesületek keretében folyt.

 

Mikor indult be az egyesületek közötti vetélkedés a különböző sportágakban, illetve mikor kezdődött a nemzetközi szintű megmérettetés Magyarországon?

 

Az országos sportversenyek, a nemzeti bajnokságok a 19. század végén indulnak be. Az 1880-as évektől beszélhetünk országos versenyekről tornában is, atlétikában is, beindul a labdarúgás, 1901-ben rendezik az első nemzeti labdarúgó bajnokságot. Az evezős vetélkedők is a század végén válnak országos jellegű, meghívásos versenyekké. Az igazi országos versenyek csak a szakszövetségek létrejötte után indulhattak be.

 

A millennium élénkítette a sportéletet?

 

Bár döntő szerepet nem játszott, de a millenniumi ünnepségek szervezői „rájöttek”, hogy van magyar sportélet, hogy a magyar sportolók egészen szép eredményekkel dicsekedhetnek. Úszásban például már többszörös Európa-bajnoka van Magyarországnak, s ha már mindenféle kiállításokra, bemutatókra kerül sor, akkor legyenek sportversenyek is. Májusban rendezték meg, 1896-ban, egy hónappal az athéni olimpia után. Ott már be tudott mutatkozni a kétszeres olimpiai bajnok, Hajós Alfréd, illetve a többi olimpikon, azok az atléták, tornászok, akik szintén szereztek érmeket. A millenniumi sportversenyeken voltak vívó, atlétikai, torna, kerékpáros és úszó számok, és a lebonyolításukra végre fölépítették Budapest első sporttelepét. Ez volt az úgynevezett Millenáris Versenypálya, amit ideiglenes helyszínnek szántak, ugyanúgy, ahogy az ezredévi ünnepségek többi helyszínét is. Úgy tervezték, ahogy véget érnek a millenniumi rendezvények, lebontják. Igen ám, de a sportegyesületek könyörögtek a hatóságoknak: ha már fölépítették ezt a stadiont, ne bontsák le, mert nincs hol edzeniük, nincsenek saját sporttelepeik. Végül az illetékesek engedélyezték, hogy még egy évig fönnmaradjon a pálya, aztán még egy évi haladékot adtak, és a Millenáris ma is megvan! A régi magyarországi sportélet nehézségeit mutatja, hogy az első nagyobb szabású sportpályát nem az egyesületek hozták létre, hanem egy alkalmi kezdeményezés volt. Később fölújították, bővítették, máig használhatóvá tették, kerékpár-versenypályaként működik.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!