Az eltűnt füttyök nyomában

2017. 07. 31. 10:16

A politikusok elleni demonstrációkat nem mindig tartották hajtépést érdemlő provokációnak. Helyzetek és tiltakozások, ifjak egykor és ma Szűcs László jegyzetében.

 

A két szónok és a moderátor

 

Bő hete már, hogy elhangzott a várva várt, a hegyek által is visszhangzott, s a környék medvéit is mélyen megindító beszéd. S milyen szerencse, hogy július 22-ről csak az Orbánt kifütyülő nő bántalmazása marad meg a kollektív emlékezetben, esetleg a miniszterelnök halványzöld ingje és helyre kalapja. Ugyanis ebben az évben a tusnádfürdői Szombat Délelőtt nem adott a nemzetnek méretes, rágni való csontot, nem épül be a köztudatba olyan új szó, mint az illiberális, s nem nyit új fejezetet az egyetemes politikatörténet lapjain, mert az üzenet kimerült a szokványos sorosozással elegy nem kevés öntömjénezésben. Ami újból szembeötlő volt, hogy a szónok nem is azokhoz szólt, akikhez jött. Mert jelenlegi életük nem érdekli. Csak a szavazatuk kell, vagy ha dolgos kezűek és ivarérettek, akkor ők maguk.

Ami azóta sem hagy nyugodni, sőt, egyenesen aggaszt, az a demonstráló nő leteperését, hajának tépését, hátracsavart kézzel való kivezetését, trágár szavakkal illetését elfogadó, toleráló, helyeslő írástudók és kommentkapitányok csapnivaló memóriája. Ugyanis elfelejtik, hogy más körülmények között semmilyen kifogásuk nem volt a politikusok nyilvános szereplése idején történt hasonló akciózások ellen.

Markó Béla egy évtizeddel korábbi tusnádi kifütyüléséről már mások is írtak. Inkább olyan eseteket idéznék fel, amelyeknek a szemtanúja voltam. Még az előző évtized közepén a Magyar Kultúra Napján radikális ifjak fogadták meglehetősen ellenségesen a váradi színház bejáratánál a gálaestre érkező Szili Katalin akkori szocialista politikust. Nem virággal – inkább támadó feliratokkal, árulózással. S mit csinált az Országyűlés elnöke? Odament a fiatal demonstrálókhoz beszélgetni, a szemükbe nézve, pillanatok alatt feloldva a helyzet feszültségét. Néhány évvel később, ha emlékezetem nem csal, akkor 2013-ban, ugyancsak Váradon nagyjából ugyanazok az ifjak próbálták a hallgatóság közé ülve megzavarni Bajnai Gordon nyilvános fórumát. Egy idő után a volt kormányfő mosolyogva jelezte, minden feliratot elolvasott, nyugodtan letehetik a kezüket, ne zsibbasszák magukat tovább, köszönet a fáradozásukért. A libásozó ifjak libasorban távoztak a teremből, egy-két sértő szót odasziszegve a biztos hatás kedvéért. (És akkor a Demszky-féle családtörténeti könyv bemutatóját követő Bémer téri közjátékról, amitől pontosan egy néppárti köpésnyi távolságban álltam, ne is szóljunk…)

A sors fintora vagy a politika diszkrét bája, hogy míg Bajnai azóta távol él a napi politikától, a volt házelnök asszony korábbi politikai ellenfele, a Fidesz vezette kormány alkalmazottja lett, míg a több mint egy évtizede ellene demonstráló ifjak anyapártja (apapártja?), a Jobbik ma a Fidesz legádázabb ellenfele. Az ellenfelünk ellenfele nem lesz feltétlenül a barátunk. Vagy hogy is?

Ki tudja, még azt is megéljük, hogy a Momentum vezette koalíció miniszterelnöke tart előadást a Bálványosi Szabadegyetemen. Hogy ki ül majd mellette Tőkés László helyett a hazai színek képviseletében, azt nem tudom, de arra van egy láda söröm, hogy az ellenük netalán füttyszóval vagy molinóval demonstrálót nem szidalmazzák, s nem teperik le a hajánál fogva a söröskupakokkal tarkított székely gyepre.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!