Püspökfürdő 3. – A fürdőtelep megújítása

2017. 02. 23. 23:04

Sorozata következő részében Péter I. Zoltán a Nagyvárad közeli fürdőhely 18. századi változásait idézi fel korabeli források alapján.

 

A Püspökfürdő legrégibb, ma is álló épülete az egykori, 1842-ben épített István szálló

A török hódoltságot követően, a 18. század elején Benkovich Ágoston katolikus püspök utasítására helyreállították az egyház tulajdonában levő fürdőtelepet. Azt, hogy milyen lehetett a Püspökfürdő ebben az időben, Bél Mátyás leírásából tudhatjuk: „A Somlyó hegy aljából sűrű források fakadnak, forróvizűek olyan bőséggel, amely a fürdőknek bőven elég. Csaknem négy öl hosszú és két és fél öl széles medence van, amelynek oldalai és földje szépen gyalult deszkákkal megépítve illeszkednek össze, hozzáillesztett padokkal köröskörül, a fürdőzők kényelmére. A medencét épület fedi mindkét felől hozzáépített kamrácskákkal, amelyekből a fürdőbe lépni és ismét visszatérni alkalmas. A váradi püspök építtette, Csáky főeminenciás sokat díszített rajta, úgy, hogy méltó bármilyen nemesebb sorsú ember látogatására.”

[1 öl=1,9 méter]

Gróf Csáky Imre bíbornok volt, aki az 1720-as évek táján új kápolnát építtetett a fürdőnek. Ez a kis szerény, torony nélküli kápolna a mai park északkeleti részén volt, ahol széles sétény vezet az egykori hullámfürdő irányába.

Idővel nőtt a medencék száma, 1733-ból már négy medencéről tesz említést egy püspökségi dokumentum. Az egyiket, az úri fürdőzőkét, téglából építették és fedett volt, közelében hat nagyobb, berendezett, fűthető szobával. A köznép számára egy kerítéssel körülvett fedett medencét tartottak fenn. Ennek is volt négy öltöző szobája. A szegényeknek két medence jutott, ezek fedetlenek voltak és csak nyáron használhatták őket.

A négy medencén kívül a fürdő területén volt még két borospince, egy faház, és a bérlő téglából épített háza. Ekkor már a püspökség bérlőt alkalmazott a fürdőtelep kezelésére. A bérlő feladata a medence és annak környékének rendben tartása, a vendégek barátságos fogadása és megfelelő módon való elszállásolása volt. A medencéket négy bővizű forrás vize táplálta.

 

Ugyancsak négy medence volt 1777-ben is. Erről Hatvani István írt könyvében. A legelegánsabb az urak fürdője volt, farostélyzattal körülvéve és vendégeknek szánt szobákkal körülépítve, melyekből egyenesen be lehetett menni a 7,5 x 4 méteres fedett medencébe. A vizet egy kis bronz ajtócskán lehetett leereszteni.

A köznépet egy valamivel nagyobb, 9 x 4 méteres medence szolgálta ki. Ez is fedett volt. Az előző két medencétől néhány lépésre a Sáros fürdő, amely  8 x 4 méteres fedetlen medence volt. Ez utóbbitól mintegy 15 lépésnyire észak felé a Szent Lászlóról elnevezett 6,5 x 4 méteres medence, amely – Hatvani szerint – ekkor már igen elhanyagolt volt és mindössze egy kis fából épített öltöző tartozott hozzá. Mind a négy medence 1,25 méter mély vízzel rendelkezett.

 A képeslap szerint ez uszodarészlet, a valóságban a gyermekek a Pece vizében fürödnek 

 

A 19. század elején még ugyanaz a szerény fürdő fogadja a látogatókat, mint az előző évszázadban, emiatt egyre inkább csökkent a látogatottsága. Az 1834. október 15-i földrengés tetemes károkat okozott az amúgy sem gazdag épületállományban. A régi épületeket kijavították, ahol szükség volt rá újjáépítették, de rövidesen, 1841. december 22-én egy hatalmas tűzvész szinte teljesen elpusztította a fürdőtelepet.

     Mivel ebből az időből nem ismert egyetlen kép sem, emiatt  illusztrációként ezúttal is a 19. század végén kiadott képeslapokat használtuk.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!