Békeremény napló 7.

2022. 03. 23. 22:18

Úgy tűnik, amikor baj van, naplót írok. Megosztottam a gondolataimat a járvány idején, megosztom most is, amikor a szomszédban háború van. Most sem ásom bele magam a politikába, nem közlök számokat, sem elemzéseket. A napjaimról mesélek, a történésekről, apró örömökről, amikkel igyekszem eloszlatni a félelmeimet. Remélem, rövid lesz ez a sorozat. Simon Judit békeremény naplója.

 

Szomorú, nagyon szomorú vagyok. Kedves, okos, érdekes, rendkívüli író, költő, műfordító, irodalomtörténész, irodalomszervező, előadó költözött tegnap a Parnasszusra. Szkárosi Endrét nem ismertem közelebbről, egyszer találkoztam vele, amikor a Törzsasztal estünk vendége volt. Élményszámba mentek a versei, az előadása. Nem tudni, mi történt, a hozzá közelállók is döbbenten értesültek arról, hogy hirtelen elment. Tele volt tervekkel, várta az önéletrajzi műve második kötetének a bemutatóját. Részletet is közölt belőle az Újváradban, a gyűjteményes kötetéről éppen a márciusi számban írtunk, s terveztük, hogy újabb estje lesz itt Váradon.

Emlékszem, amikor a Szépírók Társaságát vezette, mindig figyelt az irányunkba, fontosnak tartotta a határon inneni szépíró köröket. Többek között neki is köszönhetjük, hogy hosszú évekig működött a Törzsasztal sorozat. Fontos számára az erdélyi magyar irodalom, az erdélyi magyar írók, szerkesztők. Ismét egy baráttal kevesebb, mert igaz barátja volt a kiadóknak, a lapunknak, az erdélyi, partiumi alkotóknak.

Ma ki sem léptem az utcára. Valahogy nem volt kedven hozzá.

Ellenben Lacival telefonon számbavettük az elkövetkező időszak tennivalót. Hát, ha eddig azért panaszkodtam, hogy nem tarthatunk rendezvényeket, nem mehetünk sehová a lappal, a könyveinkkel, most nincs okom siránkozásra. Szinte napra lesz az időnk beosztva. Könyvbemutatók, könyvvásárok, szavalóverseny szervezése és sok minden más a lapszerkesztésen kívül.

Ma az említett versennyel is foglalkoztam, egyeztettem a debreceni partnerekkel, mert a Debreceni Partium Ház és a Holnap Kulturális Egyesület közösen szervez versenyt versmondó középiskolások számára Petőfi Sándor születésének közelgő bicentenáriuma alkalmából. Részletek hamarosan.

Nagyon várom a holnapi napot. Kőrössi P. József író, könyvkiadó, réges régi barátom mutatja be az Ajuszi című könyvét délután hattól a Léda házban. Jóska az idős anyukájával beszélgetett és írt meg régi váradi történeteket. A könyv igazából személyes történelem, korrajz nem csak a város, de mindannyiunk egykori életéről.

Rég nem láttam Jóskát, hiányzik a rendszeres látogatása a szerkesztőségbe, ő vezette a Törzsasztalt. Utóbbi helyébe lépett egy éve a Kortárs klasszikusaink sorozat. Szóval, jó, hogy jön, lehet megint jót beszélgetni.

Le kell szokjak a hírek alatti kommentek olvasásáról. Azt már rég észrevettem, hogy az eddigi mindentudó virológusok, oltási szakemberek ukmukfukk átigazoltak katonai szakemberekké, geopolitikusokká. Mivel már nem tudok nevetni sem rajtuk, le kell szokjak a kommentekről.

Ma sem volt kajám, megelégedtem két tükörtojással, de most megint éhes vagyok. Megyek vadászok valamit a hűtőben.

Jó éjt.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!