Békeremény napló 9.

2022. 03. 29. 22:29

Úgy tűnik, amikor baj van, naplót írok. Megosztottam a gondolataimat a járvány idején, megosztom most is, amikor a szomszédban háború van. Most sem ásom bele magam a politikába, nem közlök számokat, sem elemzéseket. A napjaimról mesélek, a történésekről, apró örömökről, amikkel igyekszem eloszlatni a félelmeimet. Remélem, rövid lesz ez a sorozat. Simon Judit békeremény naplója.

 

Jelentem tisztelettel: tavasz van. Továbbá, nagyon hálás vagyok az okostelefonomnak. Ritkán hálálkodom egy kütyünek, de vasárnap reggel ez is megtörtént.

Említettem, hogy Temesvárra utaztam, megnézni a Csiky Gergely Színház, a Veszprémi Kabóca Bábszínház és a Petőfi Színház közös, Bánk című produkcióját. A szövegkönyvet, a színlap szerint Katona József és Szabó Borbála írták, rendezte Markó Róbert. Az előadás zenéjét Cseri Hanna komponálta.

Én bizony úgy elfelejtettem az óraátállítást, mint a pinty. Reggel eszembe jutott és ott kóvályogtam a nagy dilemmával: vajon hány óra lehet? Az okostelefonom 9-et, a buta 8-at mutatott. Végül a laptopom döntötte el kérdés: reggel 9 óra volt és ideje rendesen felébredni, mert 11-kor indultam a Bega-parti városba.

Mátyás Zsolt színész, a komám vitt autóval, csatlakozott hozzánk Ernesztó, a temesvári társulat fiatal színésze. Jó hangulatban utaztunk, a szállodai szoba is rendben volt.

Előadáskezdésig még volt pár órám, gondoltam ebédelek, majd sétálok egy nagyot. Amióta legutóbb csavarogtam a városban, történtek változások. Megszűnt az egyik kedvenc vendéglőm, teraszostól, a másik vasárnap lévén zárva volt. Benéztem egy majdnem kedvelt teraszra, hát olyan árak voltak, hogy majdnem elment az étvágyam. Nem volt mit tenni, ráfanyalodtam egy junk food gyorsétkezdére, kiültem enni a napsütötte, kétes tisztaságú teraszra.

Teljesen meglepett, hogy mennyire koszos lett Temesvár. Néhány évvel ezelőtt a cigarettacsikket sem volt pofám eldobni, most meg szemetesek az utcák és szinte minden sarkon degeszre tömött hatalmas kukák csúfítják a várost. Az Opera téren lassan lépni sem lehet a galamboktól, a kockakövek egyre megviseltebbek, és mintha a lakosok sem lennének olyan jólöltözöttek, mint a járvány előtt.

Az előadás finoman fogalmazva is vegyesre sikeredett, a paródia, a komédia, a dráma küzdött egymással, az eredmény döntetlen, zenével fűszerezve.

Utána premier-buli volt a büfében. Balázs Attila színész, a színház igazgatója örömmel újságolta, hogy májusban, két év szünet után ismét megtartják a TESZT-et, azaz a Temesvári Eurórégiós Színházi Találkozót. Nagyon szeretem ezt a fesztivált, én is örültem, aztán mindketten elkomorodtunk. Mesélte, hogy még a háború előtt meghívták az egyik jeles ukrajnai társulatot. A művészek nemrég jelezték, minden bizonnyal nem jöhetnek a fesztiválra. Harcolnak, önkénteskednek. „Most más dolguk van” – idézte a vezetőjüket Balázs Attila. Az igazgató javasolta, jöjjenek legalább a társulat hölgytagjai, ám ők sem hagyják ott a tragikus helyzetű országot. A színésznők önkéntes munkát végeznek, akad munka elég. Ugye emlékeznek: a még mindig hősiesen védekező Mariupolban lebombázták a színházat…

Beszélgettem a művészekkel, és akarva akaratlanul szóba került a háború, meg egyik következménye, az infláció. Aggódnak ők is, de próbálják élni a mindennapokat, ahogy mindenki más.

Hétfőn kedves barátnőmmel, a színház dramaturg-irodalmi titkárával kávéztam. A párja színész, együtt nevelik a gyönyörű, majdnem négyéves kisfiukat. Csevegtünk mindenféle női dolgokról, a gyerekről, a terveiről a családdal, és persze a reményről, hogy hamarosan béke lesz.

Hazafele ketten jöttünk Zsolttal, szokásunk szerint ki nem fogytunk a szóból, észre sem vettem, hogy megérkeztünk.

Zuhany, kicsomagolás, késői ebéd. Gondoltam, lepihenek a kanapéra kicsit, aztán megírom a naplót. Csak hát, mint tudjuk a kanapét gyárilag befújták álomporral. Este tíz körül ébredtem fel, azt sem tudtam, hol vagyok, a nevem is alig jutott eszembe. Mit volt mit tenni, átköltöztem az ágyba aludni tovább.

Ma videóbeszélgettem a debreceni Partium Ház igazgatójával, aki régi jóbarátom, illetve a Csokonai Színház egyik művészével. Együtt készítjük elő a Petőfi 200 versmondó versenyt, amit a cívis városban és Nagyváradon bonyolítunk le. A legjobban szereplő 15 bihari diák, a hozzájuk csatlakozó debreceni társaikkal Magyarországon nyaralhat hat napig. Szervezkedtem, telefonálgattam.

Beszélgettem Gál Annamáriával, színművész barátnőmmel. Férjét, a szintén színész Péterffy Lajost a télen Kolozsvárom műtötték. Aggódtunk rendesen, de már lábadozik. Annamari boldogan újságolta, hogy jön hozzájuk a lányuk és húsvétra a fiúk, hozzák az unokákat. Az egyik pár napra náluk marad. Magyarországon élnek, de a technikának hála, folyamatosan tartják a kapcsolatot. Süt, főz, alig várja, hogy lássa őket.

Ezután számba vettem az írnivalóimat, készítettem a rovattervet. Úgy eltelt három nap, hogy észre sem vettem.

Jó éjt.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!