Fő utcai gyalogkaland

2020. 05. 25. 21:54

Az esti olvasmány kezdőknek és haladóknak sorozatunkban Simon Judit a soros. Mármint nem a Gyuri bácsi, hanem ő következik. Kicsit beszámol, kicsit morgolódik és kicsit találgat, hogy a végén ismét rájöjjön, nincs kellőképpen tudatában a saját fontosságának.

 

Az elmúlt héten nem sokat koslattam, sőt, keddtől errefelé máig ki sem mozdultam. Merthogy nem volt dolgom, a városban csellengeni meg unalmas.

Csavarogni külföldön szeretek, felfedezni számomra ismeretlen városokat, szóba állni a helyi lakosokkal, bekukkantani a hétköznapjaikba, megtapasztalni a szokásaikat, megkóstolni az ételeiket.

Ételeket szeretek itthon is kóstolni, imádok kerthelyiségekben, jó társaságban vacsorázni, de erre még legalább egy hétig várni kell.

Szombaton eljött hozzám Edit, a színésznő barátném, rendeltünk az étteremből vacsorát, és beszélgettünk. Elárulok egy nagy titkot: megöleltük egymást.

Ma bementem a szerkbe, nagyon jólesett együtt lenni a kollégákkal. Mivel már úgyis benn voltam a központban, gondoltam sétálok egy nagyot, ha másért nem, nehogy elfelejtsek járni. Lacival indultunk ezt-azt vásárolni (ő természetesen macskakaját), aztán találkoztam Zsuzsával, az üzletasszony barátnémmal, akivel elindultunk, amerre szemünk látott és lábaink vezettek. Betértünk a boltba Ovihoz, a luxus konfekciókat árusító üzlet tulajdonosát emberemlékezet, pontosabban első elemista korom óta ismerem. Jó haver, a boltja társasági központ, a hozzá betérő hölgyek általában egymást is ismerik. Amióta én bezárkóztam és ő bezárta a boltot, nem beszéltünk. Maszkban alig ismertük meg egymást, tartottuk az előírt távolságot. Az üzlet még nem nyitott ki, Ovi és kolléganője bementek elrendezni a tavaszi, nyári felhozatalt.

 

Végre nem csak telefonon traccsoltunk Zsuzsával, hanem személyesen is elpanaszolhattuk egymásnak, milyen rossz érzés, hogy nincsenek nyitva a teraszok, hogy milyen korán zárnak az üzletek. Azért megcsodáltunk néhány tavaszi cipőkínálatot, és szorgosan győzködtük egymást, hogy ne vegyünk lábbelit, mert otthon olyan is megbújik a szekrény mélyén, ami még nem is volt rajtunk, amióta megvettük.

Vágyakozva nézegettük az utazási iroda kirakatában a csábító ajánlatokat, majd meggyőztük egymást, hogy az alacsony árak alacsony színvonalat rejtenek. Idén nem valószínű, hogy utazunk külföldre.

A város legrégibb nagyáruházában egy King Kongra emlékeztető egyén megmérte a hőmérsékletünket. Úgy ránézésre, meg a viselkedéséből ítélve, nem biztos, hogy tud olvasni, de reméljük, a számokat azért ismeri.

Megcsodáltuk az ékszereket, és indultunk visszafele. Megnéztük az ifjabb Rimanóczy Kálmánt. Szerintem merev és csúnya, Zsuzsa meg azért berzenkedett, hogy rossz helyen áll. Igaza van.

Betértünk a templom melletti kedvenc cukrászdánkba, vettem krémest és Rigó Jancsit. A kedves eladónő elújságolta, hogy elsején megnyílik a terasz is, vár minket fagyizni.

Adott pillanatban egy rendőrautóra lettünk figyelmesek. Nehéz lett volna nem észrevenni, a Fő utca közepén dekkolt nyitott ajtókkal. Mellette két maszkos rendőr fontoskodott. Amikor felnéztek a telefonjukból, a fal mellett, az egyik üzlet alacsony párkányán ülő, eléggé csapzott kinézetű középkorú férfival váltottak szót.

Zsuzsával megálltunk beszélgetni. Kis időre rá megérkezett egy szirénázó mentőautó, kiszállt belőle két maszkos egészségügyi dolgozó. Rövid megbeszélést tartottak a rendőrökkel, majd betessékelték a mentőbe a csapzott egyént, aki nem tűnt teljesen józannak, de a saját lábán szállt be. Mivel a mentősök nem voltak űrhajós felszerelésben, arra következtettünk, hogy nem vírusfertőzött a páciens. A mentő és a rendőrautó komótosan elindult, mi meg megállapítottuk, hogy ott gurul az adónk egy része.

Elbúcsúztam Zsuzsától, és útközben eszembe jutott, amit a szerkben olvastam a neten. Többször úszott elém a bombasztikus cím, hogy a román állam arcfelismerő szerkezetet vásárol, amivel a facebook profilkép alapján bárki felismerhető, követhető az utcán.

A kollégák nem értették, min röhögök. Hát azon, hogy ha engem valaki felismer az utcán annak a fényképnek az alapján, az megérdemli. Aztán elképzeltem, hogy a rendőrök megnézik valaki fotóját a hálón és az utcán elkezdik vizslatni az embereket, hátha felismernek valakit.

A cikkből magából persze kiderült, hogy a civilizált országokban már rég használatos ketyeréről van szó, ami arra szolgál, hogy bűnelkövetőket, terroristákat azonosítsanak, és további ellenőrzéseket végezzenek.

Erről meg az jutott az eszembe, hogy amikor váratlanul szétkapcsolódik a telefonbeszélgetés, egyes barátaim rögtön rávágják, hogy lehallgatnak minket. Másik jóbarátom szerint azért rendetlenkedett az elektronikus postám, mert rákapcsolódott valamelyik szolgálat.

Legnagyobb megrökönyödésére azt mondtam, engem nem érdekel. Sosem értettem, hogy civil, nem magas beosztásban dolgozó emberek miért képzelik, hogy folyton megfigyelik, lehallgatják őket.

Az sem kismiska, amikor a bolti hőmérőzéstől a személyi adatainkat féltjük. Milyen személyi adatunkat? Hogy mennyi a lázunk? Amúgy közlöm, hogy a lakossági nyilvántartóban ott van minden személyes adatunk.

Ez mind semmi azokhoz a teóriákhoz képest, hogy a Windows atyja azért áldoz dollármilliárdokat a COVID 19 vírus elleni oltás kifejlesztésére, hogy aztán a szérummal valami csipeket fecskendezzenek a bőrünk alá, hogy megfigyelhessenek. Mármint több milliárd embert.

Én meg úgy gondolom, nem is kell minket megfigyelni, a közösségi hálón még azt is nyilvánosságra hozzuk, hogy mit ebédeltünk, fotósorozatokban tudósítunk mindenkit, hová utazunk, hol vagyunk és kivel, mit gondolunk, mit teszünk, és mit fogunk tenni az elkövetkezőkben. Továbbá nem értem, miért gondolja magát mindenki annyira fontosnak, hogy titokzatos valakik eszközt, pénzt nem kímélve figyeljék nappal és éjjel.

Én nem hiszem, hogy engem szemmel tartanak.  Nem tartom magamat annyira jelentős személyiségnek, hogy bármilyen szolgálat arra pazarolná a pénzét és az idejét, hogy engem kövessen, figyeljen, lehallgasson.

Ráadásul úgyis mindent megírok, ha tetszik, ha nem a… kiknek is?

Lényeg, hogy az olvasók szeressék, amit képernyőre kopogok. Mert nekik írok.

A többi meg se hess.

Viszontlátásra mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!