Köztünk járó maszkmesterkedők

2020. 05. 23. 16:15

Esti olvasmány kezdőknek és haladóknak sorozatunkban ezúttal Szűcs László jut el némi álmodozás után az egynapos nacionalizmus cáfolatán át a járványkezelés hazai abszurditásáig.

 

1.

Ma éjszaka álmomban húsvéti locsolkodtam. Ismert és ismeretlen váradi családoknál viziteltem, álmomban mindenkit jól ismerve. Tolakodó kíváncsisággal benéztem mindenhová, konyhákba, tyúkólakba, fészerekbe, galambdúcokba. Rég lebontott házakban is jártam. Furcsamód, a férfiak is otthon voltak, jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztva tárgyaltuk izgatottan a járványhelyzetet. Ami azért is furcsa, mert nyilvánvalóan sok évvel ezelőtt történt mindez, szerintem a hetvenes években jártam. Íme egy újabb bizonyíték arra, hogy a koronavírus hosszú idők óta közöttünk jár. Ami némi gyanúra ad okot, az álombéli múltat a jelenbe keverve, hogy locsolkodás közben a tévében Vela belügyminisztert láttam, amint bejelenti a social distance legújabb előírásait. Arra sem tudok racionális magyarázattal szolgálni, hogy a régi váradi utcákon hogy tudtam én a mostani autómmal furikázni, méghozzá eléggé el nem ítélhetően erősen ittas állapotban.

2.

Valahol a húsvéti álmom perifériáján felbukkant Iohannis elnök is, bár a beszélgetésekbe nem kapcsolódott be. Nem véletlenül vendégeskedett álmaimban, hiszen napok óta tervezem megírni, hogy szerintem sem lett ő egyik napról a másikra nacionalistává. Az egységes Európa megteremtéséért odaítélt Nagy Károly-díjat kiosztó aacheni civil szervezet elnöke, Jürgen Linden fogalmazott így, elhessegetve a lehetőségét annak, hogy a román államfő magyarellenes megnyilvánulásai, illetve az ezt szankcionáló diszkriminációellenes tanácsi határozat miatt visszavonják az odaítélt, ám a járvány miatt át nem adott elismerést. Megnyugtatom, Herr Linden, hogy Szeben egykori polgármestere tényleg nem egyik napról a másikra lett európai szuperpolitikusból nacionalista vaddisznóvá. Nem, szerintem Iohannis nem is nacionalista, a szó klasszikus értelmében. Legalábbis nem úgy, zsigeri őszinteségből, szívből jövő gyűlöletből, mint tette egykor Vadim Tudor, akire még haragudni sem tudtam, csak viszolyogtam tőle. Iohannis cseppet sem hülye, s ha időnként elgurulni is látszik a gyógyszere, „jo-napot-peszedés” kifakadása inkább volt németes pontossággal megtervezett politikai gesztus, mintsem nacionalista hőbörgés. S mint ilyen, sokkal veszélyesebb.

Bizony az ilyesmi nem történik egyik napról a másikra. Öt éve, 2015 tavaszán az ActiveWatch emberi jogvédő szervezet kérte nyilvános állásfoglalásra Klaus Iohannist a kisebbségi jogok alkalmazásával kapcsolatban, miután az elnöki hivatal visszavont honlapjáról egy dokumentumot, amely elismerte, hogy Romániában korántsem ideális a helyzet a kisebbségi jogokat érintően. Az említett dokumentum az elnöknek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusához intézett üzenetét tartalmazta. Ebben Iohannis egyebek mellett azt állította: „a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában”. Az április 17-i kongresszuson az elnök egyik tanácsosa az üzenet rövidített változatát olvasta fel, egyetlen szóval sem említve a kisebbségi jogokat. Az elnöki hivatal honlapján egy lényegesen hosszabb üdvözlő beszéd volt olvasható, amelyet a kongresszus után két nappal kicseréltek a rövidebb, semleges üzenetre. A hírhez öt esztendeje az erdelyiriport.ro oldalon annyit fűztünk hozzá: „Megválasztásakor Klaus Iohannis nem a román nacionalizmus ellen nyert mandátumot, hanem éppen mellette.” Öt év nem egy nap, ugye?

Ami viszont szerintem jelen helyzetben kontraproduktív, hogy a romániai magyarok, – akik hat éve saját politikusaik egy részének biztatására voksoltak az első nem román elnökre, az erdélyi emberre, aki kortesbeszédeiben ki nem mondta volna az Erdély szót – tartósan beleálljanak a vele való egyre mélyebb konfliktusba. Hiszen még jó négy éven át ő fújja a passzátszelet a román politikában, s világ hülyéinek kell lenniük politikai szövetségeseinek, hogy elveszítsék a ki tudja mikor megszervezhető parlamenti választásokat. Iohannistól nem fog megvédeni sem Brüsszel, sem Washington, s a rossz hírem, hogy még Budapest sem. Úgyhogy annál kreatívabb ötletre lenne szükség, mint megint aláírásokat gyűjteni, most éppen a Nagy Károly-díj elvétele érdekében.

 

A témában ajánlom olvasóink kedves figyelmébe hat évvel ezelőtti Riport-publicisztikánkat, Parászka Boróka tollából, abból az időből, amikor a jó magyarok szemében Iohannis bírálata még árulással ért fel.

 

3.

Mióta véget ért a rendkívüli állapot, s kiszabadultunk a bezártságból, papírrepülőket hajtogatva a kijárási korlátozások idején kötelező nyilatkozatokból, igazolásokból, mintha az emberek maradék józan esze is elszivárgott volna. Két téma borzolja a közt: a maszkviselés és a hőmérőzés. Előbbi a hordani vagy nem hordani dilemmájában csúcsosodik ki, pedig már a Hivatalos Közlönyben is megjelent, hol kötelelező, s mik a kivételek. Nyilván kellemetlen így nyárelőn órákon át a textilen át lélegezni, s vannak a rendelkezésnek kevésbé életszerű pontjai, de a módszer nem hiábavaló. Van egy ország, Szlovákia, ahol a járvány kezdete óta politikus és közember egyaránt hordja a maszkot, ráadásul rengeteg tesztet is végeztek. Nos, pénteken egyetlen szlovákiai beteg sem veszítette az életét, az egész járvány idején 28 koronás beteg halt meg, intenzív osztályon ma egyetlen beteg fekszik, s szombaton csak egy új megbetegedést regisztráltak. Akkor mi miről vitatkozunk?

Ennél is hangosabb csörték tárgya Romániában az üzletek, közintézmények kapuiban végzett testhőmérséklet mérés, ami nem azonos a repülőtereken alkalmazott termoszkenneléssel. A hőmérőzés egyesekből olyan indulatos ellenállást váltott ki, amilyet a vakcinaellenes mozgalmárok közt tapasztalni. A nép ügyvédjénél (ombudsman) több tucat beadványt iktattak, részben feltűnési viszketegségben szenvedő politikusok. Az egyik kifogás szerint a lázmérést nem szakképzett egészségügyi személyzet végzi. Ez akár megfontolandó kifogás is lehetne, bár nagy luxus kórházi asszisztenseket vagy orvosokat kirendelni a piac kapujához. Ám egy szocdem képviselő szerint a hőmérséklet mérésével a hatóságok személyes adatainkhoz jutnak hozzá, már amennyiben hatóságnak számít egy áruház nyolcosztályos biztonsági őre. Ennél is vadabb állítások szerint a homlokunkhoz közelített hőmérővel a háttérhatalmak csipeket juttatnak a szervezetünkbe. Mondjuk a gyíkemberek helyében ezt a munkát valóban szakképzettebb személyzetre bíznám.

Gondolhatnánk, bolond lyukból bolond szél fúj, kit érdekel néhány őrült beteges konteója. Nos, tévedés: szombaton reggel két szupermarket bejáratánál maradtam lázméretlen, s a piac kapujában sem állt ott a hőmérős leányka. Az egyik áruházlánc illetékese el is ismerte: központi utasításra álltak le a mérésekkel a botrányok és az ellenállás láttán. Az igazi botrány az, hogy mindig akad olyan politikus és olyan média, amely lehetővé teszi, hogy a hülyeség a legkifinomultabb maszkokon is áthatoljon. Nem a tüdőbe, az elmébe.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!