Simon Judit: Vesztegzár-napló 11.

2020. 03. 27. 21:28

Barátaim biztatására, úgy döntöttem, megpróbálok két hétig, egy karantén idejéig egyedül a lakásban maradni. Azaz nem kilépni a bejárati ajtón. S ha már itthon vagyok, gondoltam, legyek divatos: naponta írjak valami jegyzetfélét. Valami jókedvűt, ha sikerül, vicceset. Semmi vírusjelentés, semmi ilyen-olyan statisztika. Mondhatnánk, lejegyzem és megosztom a csacskaságokat, amik eszembe jutnak az önkéntes elvonulás egyedüllétében.

 

Tizenegyedik nap (március 27., péntek)

 

Furcsa, hogy a vesztegzár megtanít megélni a pillanatokat. Örömömet lelem egy csomó mindenben, amit eddig rutinszerűen tettem. A reggeli kávé: instant kávét iszom, többet egymás után. Eddig is így volt, csak most kiélvezem. Kiültem reggel a napsütésbe, kavargattam, rágyújtottam, nézelődtem. Szinte senki nem járt a lakótelepen, de odébb az építkezésen dolgoznak. Felhívott Laci. Mindig szeretek vele beszélgetni, de most külön öröm, amikor reggel meghallom a hangját.  

Péternek is mindig örülök, ma többször beszéltünk, mert hozta a províziókat. Nem is akárhogy, mindent fertőtlenítve. A csomagban többek között van elem a bajuszirtó szerkezethez és gumikesztyű. Nem, nem a most divatos, hanem konyhai. Vad neonzöld. Bocsánat, de nagyon nevettem, amikor felpróbáltam.  Életemben még nem volt ilyen színű holmim.

Le kellett volna ma vigyem a szemetet, de nem voltam elég csinosan öltözve. Marad holnapra. Holnap próbálom ki a kozmetikai kütyüt is, végtére nem lehet mindent egy napra bezsúfolni.  

Délelőtt dolgoztam kicsit és felmértem a terepet. Mármint körülnéztem a lakásban, és konstatáltam, hogy ráfér a takarítás.

Piroskám, tudják, a segítőm és barátnőm nem tud jönni. Bezárta a hatóság, ugyanis már elmúlt 65. Úgy döntöttem, hétfőn felnyalom a lakást. Hétvégén ugyanis tisztes polgár nem dolgozik. Igaz, én újságíró vagyok, megszoktam, hogy a szombat, vasárnap munkanap. De nem a házimunkáé.

Ha takarítani nem is, de enni muszáj, meg szeretek is. Készült zöldborsóleves (találtam három csomaggal a fagyasztóban) nokedlivel, és a tegnapi krumplifőzelékhez fasírt. Továbbra sem szeretek főzni, de a főzés sem szeret engem. Úgy arcul köpött (ez szakkifejezés, Piroskától tanultam) az olaj, hogy csak nyekkentem bele. Nem írom ide az „áldásokat”, amit szórtam a Covid 19-re. Hangosan, persze.

Beszéltem a budapesti druszámmal, aki másik pesti barátnőmhöz hasonlóan büntetőbíró, de a nemzetközi részen. Van ennek hangzatos hivatalos neve, mondták is, de elfelejtettem. Judit budapesti belvárosi lakásába kellene bezárkózzon, de neki néha be kell mennie a hivatalba. Lehet, most náluk is változik a munkarend, így áttérhet home office-ra. Hiányzik neki a vidéki ház, ahol felnőtt. Tavaly tavasszal temette el imádott anyukáját, addig minden szabadnapját ott töltötte. Abban a városban lakik a legjobb barátnője, vele is csak távbeszél. Nem szereti a bezártságot. Imád színházba, koncertre járni, és kiülni szép teraszokra vacsorázni.

Mi hárman, Erika, Judit meg én évente a spanyol tengerparton töltünk pár napot együtt. Az idei közös nyaralás vélhetően elmarad. Ettől függetlenül nagyokat tudunk nevetni.

Ma van a színházak világnapja. Idén online ünnepeljük a teátrumokat és a színházcsinálókat. Mindenképpen előadásra „megyek”. Keresek egy jó vígjátékot.

A lényeg ugyanis, hogy ne veszítsük el a kétségbeesésünket és őrizzük meg a humorunkat.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!