Simon Judit: Vesztegzár-napló 10.

2020. 03. 26. 21:33

Barátaim biztatására, úgy döntöttem, megpróbálok két hétig, egy karantén idejéig egyedül a lakásban maradni. Azaz nem kilépni a bejárati ajtón. S ha már itthon vagyok, gondoltam, legyek divatos: naponta írjak valami jegyzetfélét. Valami jókedvűt, ha sikerül, vicceset. Semmi vírusjelentés, semmi ilyen-olyan statisztika. Mondhatnánk, lejegyzem és megosztom a csacskaságokat, amik eszembe jutnak az önkéntes elvonulás egyedüllétében.

 

Tizedik nap (március 26., csütörtök)

Ma Szűcs Lacival kávéztam, pontosabban én kortyolgattam a kávémat, mialatt telefonon megbeszéltük a kiadói, illetve szerkesztőségi teendőimet.

A reggeli rutin után, amit továbbra is próbálok tartani, nekiültem a munkának és szorgalmasan dolgoztam. Ez arra is jó volt, hogy nem beszéltem magamban és nem ügyetlenkedtem el semmit.

Közben telefonált a futár, hogy meghozta a csomagot. Menjek le, mert neki tilos feljönni. Mondtam, várjon, mert az nem olyan egyszerű. Téli cipő, kabát, szarvasbőr kesztyű, pénztárca, indulás. Öt emelet, ami, mint tudjuk, hét lefelé, az időbe telt. A fiatalember türelmesen várt a furgonban, és megdicsért, hogy kesztyűvel fogom meg a pénzt. Rajta is teljes volt a felszerelés: maszk, gumikesztyű, sapka. Igaz a maszkot lejjebb húzta, és elpanaszolta, hogy sem levegőt nem kap, sem beszélni nem tud rendesen a maszkkal, a kesztyű sem segít, ha például, mint nekem, visszajárót kell adni. Átvettem a csomagot, gyalog visszamentem a lakásba. Eddig ilyenkor letettem az utcai cipőt, papucsba léptem, felakasztottam a kabátomat a fogasra, kezet mostam és ugorhattam neki a csomagnak, megnézni, mi van benne. Jó, tudtam, hogy a bajusztalanító készüléket hozták, de hát mi nők, szeretjük rögtön megnézegetni az új tárgyunkat. Na, most viszont nem így megy. Mielőtt belépek a lakásba, jól megtörlöm a cipőm talpát a fertőtlenítővel átitatott lábtörlőn. Belépek és topogok egy helyben, hogy most mit kell először tenni.

Fertőtlenítem a még kesztyűs kézzel levetett cipőmet, a kabátomat kirakom az erkélyre szellőzni, fertőtlenítem a kesztyűt, végre nagy nehezen lehúzom, fertőtlenítem a csomagot. Kibontom, fertőtlenítem a dobozt, kinyitom. Végre ott egy rúzshoz hasonló kütyü. Megyek ismét kezet mosni, végre rendesen megnézhetem, kipróbálhatom. De nem, nem próbálhatom. Nincs benne elem. Majd holnap.

Vissza a munkához.

Felhívott Noémi barátném, ő falura vonult vissza a szüleihez. A Várad és a Biharország újságírója egy Várad közeli községből dolgozik, ha melegen süt a nap, az udvarra költözteti a home officet. Próbálja meggyőzni a szüleit, maradjanak otthon. Amikor leteszi a melót, olvas és színez.

Ma is hívott Hajnika. Ő szinte naponta telefonál. Örülök neki, kedves, érzékeny ember, ő is a Váradnál kolléga, de barátnőm is. Nem egyszer buliztunk együtt. Nem szereti a bezártságot, hiányoznak a rendezvények, a szerkesztőség. Aggódik a párjáért, aki még bejár a munkahelyére. Hajni sokat olvas, és most elkezdett jegyzetsorozatot írni. Az első részt itt lehet olvasni  

Elfogyott minden kajám, kénytelen voltam főzni. Persze, tegnap este nem tettem ki semmilyen húst olvadni, improvizáltam. Mai ebéd: babérleveles krumplifőzelék, sok tejföllel és két tükörtojás. Megint rájöttem: tudok én főzni, csak nem szeretek.

Vacsora: szalámis szendvics és hársfatea.

Ma volt az önként vállalt vesztegzár tizedik napja. Erre mit ad Isten? A hatóság kötelezővé változtatta. Rendes körülmények között elkezdenék visszaszámlálni. Mivel a körülmények sehogy sem rendeződnek, sőt, hát előre számolok. Úgy hat-nyolc hétre. Ez van.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!