Simon Judit: Vesztegzár-napló 9.

2020. 03. 25. 20:56

Barátaim biztatására, úgy döntöttem, megpróbálok két hétig, egy karantén idejéig egyedül a lakásban maradni. Azaz nem kilépni a bejárati ajtón. S ha már itthon vagyok, gondoltam, legyek divatos: naponta írjak valami jegyzetfélét. Valami jókedvűt, ha sikerül, vicceset. Semmi vírusjelentés, semmi ilyen-olyan statisztika. Mondhatnánk, lejegyzem és megosztom a csacskaságokat, amik eszembe jutnak az önkéntes elvonulás egyedüllétében.

 

Kilencedik nap (március 25., szerda)

 

Pityergősen indult a mai nap. Reggel tudatosultak bennem a tegnapi tilalmak. Még nem vagyok 65, elvileg mehetnék vásárolni, a mindenkit érintő korlátozáskon belül. A boltbajárástól Péterék – tudják, az örökbefogadóim – tiltottak el, de az mégis más, mint a hatósági.

Egyedül kávéztam, senkire nem akartam ráönteni a komorságot.

Rossz egyedül hallgatni a rossz híreket. Valósággal belerázkódtam, amikor megláttam a tudósításokban a kivezényelt katonákat. Nem szeretem, amikor a hadsereg rekcumozza a civilek. Nincs háború, nincs közünk egymáshoz. Persze, fegyelmezetlenek vagyunk. Elismerem. De a civilek már csak ilyenek. Értem én, hogy szükségállapotban csorbul a demokrácia. Szükségesnek tartom a kijárási tilalmat. A hadsereg viszont építsen, a katonák hordjanak élelmet az elhagyatott falvakban az öregeknek, a harckocsik pedig maradjanak a helyükön, ne az utcákon parádézzanak.

Ilyenekre gondoltam, amikor eszembe jutott, hogy a sötét gondolatokat elhessegeti a házimunka. Kimasíroztam a konyhába mosogatni. Elmosogattam. Letöröltem a bútorokat, a tűzhelyet és minden elektronikát.  Hát, semmi hatás. Rajtam nem segít a házimunka, sőt. Úgy elkezdtem magam sajnálni, hogy sírva fakadtam.

Törölgettem a könnyeimet, nézegettem a lenőtt hajamat, amikor felhívott Zsófi. A Biharország főszerkesztője is otthon dolgozik, elegánsabban home office üzemmódban, idős anyukáját vigyázza. Beszélgettünk mindenféléről, kicsit politizáltunk, és abban is megegyeztünk, hogy szeretjük az otthonunkat. De jó érzés, amikor a kollégáid gondolnak rád! A kedvem is kezdett javulni.

Erika, szintén a Váradtól részint munkaügyben hívott, részint, hogy megkérdezze, van-e valamire szükségem. A férje is otthon dolgozik, a gyönyörű három év körüli kislányuk boldogan nyugtázza, hogy anya és apa is vele van.

Zsófival és Erikával hosszú évek óta kollégák vagyunk, azt hiszem, már megírtam, csupa jó ember dolgozik a kiadónknál.

Péter kérte, állítsam össze a vásárlási listát, mert pénteken megy a boltba, az ő kamrájuk is kezd ürülni. Nem halmoztak fel élelmiszereket. Azon viccelődtünk, átalakulóban a szótárunk, és változnak a szokásaink. Belekerül a közlekedő papír – munkahelyi igazolás, vásárlási igazolás, gondozási igazolás –, és a kihívás, hogy ezt egy engedéllyel lehessen megoldani. Fontosak lettek a bevásárlási órák, hogy a fiatalok ne ütközzenek a boltokban az idősekkel.  Amúgy ők is otthon vannak, színésznő felesége nincs miért bejárjon a színházba. Részt vesz a Nagy Endre könyv felolvasásában. A nagyváradi színészek esténként egy-egy fejezetet osztanak meg az érdeklődőkkel a könyvből. Úgy döntöttem, majd egyszerre fogom meghallgatni az egészet. Utána beszámolok.

Annyira azért nem voltam elkeseredve, hogy kihagyjam a kaját. Ebédre megettem minden maradékot, estére sajtos omlettet készítettem magamnak.

Elárulok egy titkot: az evés sokkal inkább hessenti el bút, mint a mosogatás.

Jó éjt mindenkinek!

 

Ráadásként itt olvashatják Quaran Tina tíz pontját a karanténról.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!