A váradi színház(ak) drámája

2021. 05. 10. 20:57

A reform és a takarékosság jegyében, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Nagyvárad volt polgármestere azt tervezi, hogy összevonja a Regina Maria Színházat, a Szigligeti Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát egy gigaintézménybe. A művészszemélyzet első körben meghatározott idejű szerződéssel dolgozhat, utóbb egy-egy projektre, szerepre, hangversenyre szerződtetik őket. A kultúra valóban pénzbe kerül, de a hiánya sokkal többe. Simon Judit írása.

A több mint százhúsz éves színház nézőtere és színpada

 

Szerintem mindenki tudja, de aki nem, annak elmondom: a két színházi intézmény összesen hat társulatot foglal magába. A Regina Mária Színházat, a Iosif Vulcan és az Arcadia társulat valamint a Crisana Tánceggyüttes alkotja. A Szigligeti Színházhoz tartozik a Szigligeti és Liliput társulat, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes. Ez összesen hat társulat színészekkel, illetve táncosokkal, a nélkülözhetetlen irodalmi titkárokkal, fordítókkal, díszlet-és jelmeztervezőkkel, ügyelőkkel, a színpad mögött dolgozó technikai személyzettel (fény- és hangtechnikusok, díszletezők, öltöztetők, fodrászok, varrónők, asztalosok), akik nélkül, bár nem látszanak, nem jöhet létre előadás.

A hat társulat két intézményt jelent, két főigazgatóval, művészeti vezetőkkel és természetesen adminisztrációval. (Plusz a filharmonikusok, s ott is még az énekkar, további személyzet.)

Tavaly, még karácsony előtt, a megyei tanácselnök javaslatára, a megyei közgyűlés kétharmados többségének szavazatával mintegy hetven alkalmazottjától voltak kénytelenek megválni a színházak. Többek között a Szigligeti Társulat az egyetlen díszlet-és jelmeztervezőjétől, a bábszínház az irodalmi titkárától, de munka nélkül maradtak sokan a már említett technikai munkatársak közül. A Iosif Vulcan társulat is megvált többek között a díszlettervezőtől. Családok, ahol mind a férj, mind a feleség valamelyik intézménynél dolgozott, megélhetés nélkül maradtak. Ez csak egy példa a karácsonyi leépítések hozadékáról.

A Nagyváradi Állami Filharmóniánál nem tudom pontosan, hányan dolgoznak, ahogy azt sem, hány tag alkotja az amúgy nemzetközi hírű kórust, de biztos, hogy egyetlen személlyel sincs több a szükségesnél, mert az igazgató év végén senkit nem volt hajlandó elbocsátani, különben működésképtelenné vált volna az zenei intézmény. Ezek után az igazgatónak kellett mennie.

Mindezeket azért soroltam fel, hogy érthető legyen, mennyire bizarr a megyei tanács elnökének a kultúra működtetéséről, az intézményekről alkotott képe.

A gigaintézmény létrejötte nyomán a Szigligeti Színház, a Regina Maria Színház és a Nagyváradi Állami Filharmónia elveszítené jogi személyiségét, magyarul megszűnnének a városi és megyei kultúra zászlóvivői. (Hasonló történt a megyei könyvtárba beolvasztott kulturális folyóiratokkal.) Azt még nem tudni, ki vezetné, hogy neveznék ezt a mamut-entitást, de ez lényegében mindegy, félő viszont, hogy nem a művészetekben jártas személy.

Az új intézmény csak éves szerződést kötne a művész-személyzettel, és lehet, nem csak velük, de a sajtóban megjelentek szerint a cél az lenne, hogy projektekre, azaz előadásokra alkalmazzák a színészeket, zenészeket stb. Továbbá az elképzelés szerint ugyanazok a technikusok működnének közre hat színházi társulat (már emennyiben mind megmarad) és a filharmónia produkcióiban.

A megyei tanács elnöke azt is szeretné, ha a művészek nyári előadásokon, szabadtéren is tartanának fellépéseket a váradiaknak és főleg a városba látogató turistáknak.

A Regina Maria Színház művészei elmentek a tanácselnökhöz, hogy elmagyarázzák, a színház nem úgy működik, ahogyan ő gondolja, de felvetéseik süket fülekre találtak.

Én nem akarok feltételezni Ilie Bolojan megyei tanácselnök részéről kultúra- vagy kisebbségellenes szándékot, inkább azt próbálom hinni, hogy nagyon nem ért semmihez, amit kulturális tevékenységnek nevezünk. Nem tudja, hogy működik egy színház, hogy készül, mi szükséges egy előadáshoz, ahogy azt sem tudja, tudta, hogy készül egy folyóirat.

Nagyon meglepődött, hogy miután a megyei könyvtárhoz csapta a Várad Kulturális Folyóiratot és a Familiát, kiderült, hogy a lapot nem csak a szerkesztők írják, létezik olyan szakma, hogy tördelőszerkesztő, a lapot ki kell nyomtatni, sőt terjeszteni is. A két folyóirat intézményként nyűg volt neki, nem is vizsgálták a teljesítményüket, anyagi helyzetüket, napok alatt felszámolták önállóságukat, a Várad uniós pályázatának részeként épülő, félkész kultúrközpontot öt hónapja eszi a mulandóság. Amúgy lassan már avatni lehetne…

A Szigligeti művészszemélyzete a 2018-as évadkezdés előtt

 

Valaki elmagyarázhatná Bolojan úrnak, hogy évek szükségesek ahhoz, hogy felépüljön egy társulat, hogy az előadáshoz jelmezeket, díszleteket szokás tervezni, hogy próbafolyamat előzi meg a produkciót, hogy egyetlen díszletező, fény- vagy hangtechnikus sem tud párhuzamosan több előadásban dolgozni. Azt is el kellene magyarázni, hogy mi a rendező feladata, hogy a színészek nem cserélhetők havonta, egyszóval mindent, amit a színház jelent. Ha ez nem történik meg, ismét elcsodálkozik, hogy azok helyet, akiket elbocsátottak, vendégeket kell hívni, ami többe kerül, mint az alkalmazottak fizetése. Amit ő tervez, az nem színházpolitika, hanem pótcselekvés.

A megyei tanács elnöke a számok embere, én ezt is megértem. Akkor viszont a számokra kellene odafigyelni, illetve a tevékenységre, azaz nézze meg a papírokat. Például a Szigligeti Színház művészei és nem csak ők, kevés kivétellel, ma is egyéves szerződéssel rendelkeznek, amit csak azután hosszabbít vagy szüntet meg a vezetőség, miután a művészeti tanács kiértékelte az előző évadban nyújtott teljesítményt. Ehhez meg kellett volna nézni a szerződéseket.

Amennyiben a megye első embere belepillantott volna a papírokba, esetleg kérdezősködik, tudná, hogy Szigligeti Színház társulatai a nyári hónapokban is tartanak szabadtéri előadásokat. Kiderült volna számára az is, hogy a színházi produkciókon kívül számos más kulturális, művészi, sőt képzési tevékenységet is folytat, vagy vállal abban partnerséget az intézmény. Önálló intézményként messze gazdagabb a Szigligeti tevékenysége, mint a múltban bármikor. Mindehhez anyagi forrásokat is teremt.

A közösségi hálón nagy a felháborodás, hogy a megye urai meg kívánják szüntetni a színházak önállóságát, de csak ott. Nem értem, miért hallgatnak különböző intézmények vezetői, és azt sem, hogy miért nem emelnek szót a magyar politikai, érdekvédelmi szervezetek, a magyar és a román civil társadalom?

Ameddig várjuk a választ, engedjék meg, hogy elmondjam, erről a valóban drámai helyzetről egy, az átkosból származó vicc jut eszembe. A pártitkár elmegy a hangversenyre, hogy lássa, miként teljesítik a tervet az alkalmazottak. A zenét unja, de figyeli, melyik hangszeres, mennyit dolgozik. A hangverseny végén magához hívatja a filharmónia igazgatóját és ellentmondást nem tűrő hangon közli: elvtársak, maguk pazarolják az állam pénzét. A dobos összesen háromszor ütött a hangszerre, a hegedűsök pedig mind ugyanazt játszák, elég belőlük három. A többi meglátásomat elküldöm írásban.

A rendszerek változnak, a politikacsinálók, a populizmussal kibélelt „kultúrpolitika” örök.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!