Nem folytatás, útkereső újrakezdés

2021. 03. 03. 11:08

Két hónappal a Várad folyóirat intézményi önállóságának megszüntetését követően a lap munkatársainak egy része új munkatársakkal kiegészülve folyóiratot alapított a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában, a BGA Zrt. támogatásával. Az Újvárad című, 64 oldalas periodika a csíkszeredai Alutus nyomdában készül, első bemutatkozását – a Holnap Könyvek három új kiadványával együtt – március 8-án, hétfőn 17 órától tartjuk a Szigligeti Stúdió Fehér termében.

Az Újvárad főszerkesztője Szűcs László, vezető szerkesztői Kemenes Henriette (print) és Tasnádi-Sáhy Péter (web), szerkesztői: Biró Árpád Levente (kultúra), Simon Judit (esszé, kritika), Ujvárossy László (a lap tervezője, a művészet rovat vezetője), Traian Ștef (Dialog/Párbeszéd), míg főmunkatársai: Boka László irodalomtörténész, Magyari Sára nyelvész, egyetemi tanár, Kőrössi P. József író, könyvkiadó. A kiadó ügyvezetője Laza Erika.

„(…) Maradtunk az elhatározással, hogy folytatni kell, új lapot nyitni. Kísérlet is ez, hiszen az Újvárad nem csupán folytatása valaminek, hanem útkereső újrakezdés. Próbája annak, hogy részben új szerepekben, új arcokkal képes-e ez a társaság arra, hogy egy hagyományos irodalmi-művészeti folyóirat erényeit tartalmában és formájában ötvözze egy képes hetilap formátumával, már ami a műfajok és a tipográfiai elemek használatát illeti. Mindezt olyan online felülettel, ami csak részben tükre a nyomtatott változatnak” – fogalmaz a szerkesztőség beköszönő cikke.

 

Az Újvárad márciusi számának irodalmi rovatában közöl Markó Béla, Grecsó Krisztián, Demény Péter, Láng Orsolya, Benedek Szabolcs, Nemes Z. Márió, Vida Gábor, Áfra János, Babiczky Tibor, Szántó T. Gábor, Molnár Krisztina Rita, továbbá Mihók Tamás fordításában és ajánlásával Gellu Naum román költő verseiből olvashatnak. Finnországban biciklivel a címe Lakatos-Fleisz Katalin esszéjének, míg a Tandem rovatban Magyari Sára társszerzője Horn Raoul Andreas, a téma a magyar kultúra megmutatása és befogadása. Traian Ștef múltbeli váradi román-magyar irodalmi kapcsolatokat idéz fel, Boka László a nemrég gyanús körülmények közt előkerült József Attila kézirat ügyének tanulságairól ír véleményanyagot. A szám képzőművészét, Barabás Mártont Herczegh Máté írásával mutatja be a lap. A társadalom rovatban emlékezetpolitikai stratégiákról ír Mayer Ágota, míg Bura Károly cigányprímás életének egy szakaszát Hajnáczky Tamás monográfia-részlete mutatja be. A kultúra rovatban Fekete Ágnes színművésszel beszélget Biró Árpád Levente, Bozsódi-Nagy Orsolya pedig a 121 éve épült Szigligeti Színház korabeli emlékkönyvének üzeneteit dolgozta fel. A kritika rovatban Bartha Réka egy rendhagyó sepsiszentgyörgyi színházi produkcióról, Hegyi Réka Dragomán György főzőskönyvéről ír, Szűcs László a London művésznegyedébe kalauzoló Sárközi Mátyás-könyvet, míg Beretvás Gábor a Még egy kört mindenkinek című Vinterberg-filmet méltatja. Előhívás című rovatában Kőrössi P. József hónapról hónapra a múltból hív elő egy-egy régi fotót a hozzá tartozó történettel, ezúttal az Ady Endre Irodalmi Kör 1975-ös marosvásárhelyi vizitjéről.

Az Újvárad hamarosan kapható a nagyobb erdélyi városok könyvesboltjaiban, illetve Budapesten és Debrecenben a Lapker újságárusainál. A folyóirat nyomtatott és online változatában (ujvarad.ro) egyaránt előfizethető.

Új könyvei és új lapja bemutatójával búcsúzik a felújítási munkálatok miatt időlegesen bezáró Szigligeti Stúdiótól a Holnap Kulturális Egyesület. A Fehér teremben március 8-án 17 órától mutatjuk be Péter I. Zoltán: Régi képeslapok, régi történetek – Nagyvárad című sorozatzáró kötetét, Dánielisz Endre: Galíciától a Garda-tóig című, a szerző édesapjának első világháborús naplóját tartalmazó művét, valamint Fám Erika: Halló, Juli! című kisregényét.

Ez alkalommal vehetik kézbe első alkalommal az olvasók az Újvárad folyóiratot.

Közreműködik Biró Árpád Levente, Demény Péter, Simon Judit, Szűcs László.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a járványügyi szabályok betartása mellett.

A rendezvényt élőben közvetítjük.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!