Nyelvünkről és világunkról

2021. 12. 09. 10:41

Magyari Sára: Sügérségtől incelekig – női szemmel című új, a Holnap Könyvek gondozásában megjelent könyvét mutatjuk be december 10-én, pénteken 18 órától Nagyváradon a Bunyitay Vince Könyvtárban (Kanonok sor 11.). A mű, mely a szerző előző, Takázás című kötete folytatásának is tekinthető, hármas tagolású, az első részben a Partiumi Keresztény Egyetem Temesváron élő docense elsősorban nyelvészeti témákról ír, a másodikban társadalmi jelenségekről, míg a harmadik fejezet írásainak fő közös jellemvonása a személyesség.

A könyvet lektoráló H. Varga Gyula ajánlása szerint: „Magyari Sára talányos című gyűjteménye élvezetes olvasmány. Remekül kidolgozott miniatűrök, szösszenetek, életképek, elemzések váltják egymást. Az életteli írások stílusa lendületes, sodró erejű, tele nyelvi leleményekkel. Hihetetlen érzéke van az események, pillanatok megragadásához, a karakterek, jellemek néhány szavas felvázolásához. Hol élethelyzeteket villant fel, hol elmélyült szakmai elemzéseket alkot. A szórványlétnek nem a szomorát, hanem a derűjét éli és mutatja.

A kötet darabjaiban a nőt ismerjük meg, az ő értékrendjét, világlátását, határozott erkölcsi felfogását. Mindent az ő szemüvegén keresztül látunk és értékelünk, az ő vitalitása, hevülete és igazságérzete visz el bennünket erkölcsi ítéleteinek elfogadásáig. Ezek a szövegek olykor humorosak, olykor indulatosak vagy éppen szívszorítóak.

Nincs olyan ember, akinek ne tudnám ajánlani elolvasásra. Legalább egyszer.”

 

A szerzővel a kötet szerkesztője, Szűcs László beszélget.

 

A könyvbemutató résztvevői között a kiadó, a Holnap Kulturális Egyesület ajándék könyvcsomagot sorsol ki.

 

A rendezvény támogatója a Mecénás Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!