Törzsasztal Csuhai Istvánnal, kivételesen csütörtökön

2017. 04. 09. 13:17

Április 13-án, csütörtökön este 6 órakor a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége a Teleki utcai Illyés Gyula könyvesboltban Csuhai István irodalomkritikus, szerkesztő, korábban a Jelenkor főszerkesztője, aki több éve az Élet és Irodalom hetilap versrovatának vezetője, kiváló irodalomszervező. Kőrössi P. József beszélget vele.

 

Csuhai István esszéista, műfordító, szerkesztő      Fotó: Litera.hu

 

„Ami engem illet, ami a saját szerepemet, a személyes történetemet illeti a Jelenkor ötven évében, a cím feltétlenül pontosabban és találóbban hatna fordított sorrendben: megérkezés és búcsú. Mert ha az eszmélkedésem közvetlenül nem is, a nevelkedésem, az irodalmi felnőtté válásom, hogy a divatos kifejezést használjam, a szocializációm, és hogy ezt a könnyen adódó metaforikusabbat, a megérkezésem mindenképpen ahhoz a Jelenkorhoz kötődik, amelynek napi munkálataiban azt a bizonyos képzeletbeli, nem túlságosan sok fokú szerkesztőségi szamárlétrát 1987 elejétől végigjárva tizenhárom évfolyamon át részt vettem. A búcsú pedig valóban, ahogy azt valamikor 1998 derekán végérvényesen eldöntöttem, a rákövetkező év kora őszén lezárt számomra egy korszakot, véglegesen hátat fordítottam valaminek, és elváltam valamitől, aminek legtöbb részletére szívesen emlékezem, de amire soha azóta, egyetlen pillanatig sem gondoltam visszavágyó nosztalgiával” – fogalmaz Búcsú és megérkezés című írásában.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!