Törzsasztal-est Szkárosi Endrével

2019. 04. 12. 08:37

Április 12-én, pénteken 17 órától (a szokásosnál egy órával korábban, a temesvári színház vendégjátékához igazodva!) az Illyés Gyula könyvesboltban a Törzsasztal sorozat legújabb vendége Szkárosi Endre író, költő, intermediális művész, a Szépírók Társaságának elnöke, az ELTE tanára.

Szkárosi Endre költő, intermediális művész, tanár

 

„A nyolcvanas évek elején verseim, szövegeim előadása során egyre több eszközt tapasztaltam ki, amelyeket részben a nyelv, részben a hang, velük együtt pedig a mozdulat, a térbeli jelenlét felelőssége ad az ember kezébe. Megbizonyosodtam arról, hogy mindezzel autonóm költői munkát lehet létre hozni. Hangköltészeti performanszaim így egyre komplexabbak lettek nyelvileg, és egyszer csak felvetődött bennem a kérdés: miért nem társítom mindezt a zene dinamikus lehetőségeivel,” – vallja egy interjújában vendégünk, aki második alkalommal a vendége a Várad folyóirat rendezvénysorozatának, legutóbb 2012 januárjában járt Nagyváradon.

A találkozóra, ahol Szkárosi Endre legújabb köteteit is megismerhetik (pl. Véletlenül nem jártam itt, Válogatott és új versek, 2018), minden érdeklődőt szeretettel várnak.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!