A mzungunak is tíz ujja van

2017. 08. 25. 08:44

Ez a mzungu asszony, aki egyébként a Judit névre hallgat, évek óta a pihenőszabadsága nagy részét Kelet-Afrikában múlatja, – szuahéli minősítéséhez illően – vándorolja be a régiót, és minden alkalommal itt, a maszájok között piheni ki bolyongásainak fáradalmait. Szilágyi Aladár jegyzete.

 

Maszájok közt egy európai

 

Sokadik, talán negyedik tanzániai látogatása alkalmával szokták meg a szavannaszéli apró maszáj falu, a boma lakói, hogy ne mzungu-ként emlegessék, hanem egyszerűen a nevén, Judit-nak szólítsák. A Nagy Tavak s a Kilimandzsáró környékének országaiban századok óta a szuahéli nyelvből átvett, ‘aki körbe jár’, ‘vándor’ jelentésű ‘mzungu’ elnevezéssel illetik az európai, a fehér embereket. Ez egyrészt valamiféle távolságtartást is jelent, másrészt Kelet-Afrika népei közt – a maszájok köreiben különösképp – bonyolult névhasználati szokások élnek. Itt, ebben a bomaközösségben például, ahol immár mindenki keresztény, bibliai nevet hord, de az bizarr védettségnek örvend; alig használják; mi több, a nagycsalád tagjai életkor, illetve rokonsági fokozat szerint más-másféleképpen szólítják meg a falusfeleiket.

Nos, ez a mzungu asszony, aki egyébként a Judit névre hallgat, évek óta a pihenőszabadsága nagy részét Kelet-Afrikában múlatja, – szuahéli minősítéséhez illően – vándorolja be a régiót, és minden alkalommal itt, a maszájok között piheni ki bolyongásainak fáradalmait. Ez a boma a csend, a nyugalom szigete, oly mértékben az, hogy amikor Brüsszelben – ahol egyébiránt él és dolgozik – merényletek sorozata keltett rettenetet, őmzungusága szavannai elszigeteltségében csak néhány nappal a tragédia megtörténte után értesült az Európa fővárosában történt szörnyűségekről.

Valahányszor erre jár, igyekszik a maga szerény lehetőségei szerint könnyíteni valamit a maszáj nagycsalád életén. A mindennapok terheit itt jószerével az asszonyok viselik, hiszen a férfiak fiatalja – a hagyományos félnomád életmód szerint – a marhacsordákkal (a falu vagyonával!) a távoli legelőket járja, és mivel évek óta nem volt eső a környéken, nagyon messzire elvetődnek. A pásztorságból kinőtt férfiak a városokban utcai árusokként, alkalmi munkával, jobb esetben tengerparti üdülők pincéreiként próbálnak boldogulni. Idehaza az öregek, az asszonyok, lányok és a gyerekek a boma állandó lakói. A modernizáció egyik szerény jele, a rossz, úttalan utakon idáig eldöcögő motorkerékpárok mellett, a mobiltelefon-használat lassú terjedése. Egy-egy készülék kisebb vagyonba kerül, és hát sok helyütt még használhatatlan a jelhiány miatt, mégis lassan nélkülözhetetlen eszköze a családok szétszórtan tevékenykedő tagjainak. Judit-mzungu ezen próbált segíteni, amikor egy maroktelefon-töltésre alkalmas akkumulátorteleppel ajándékozta meg a közösséget.

A legnépszerűbbé viszont az aprónép körében válhatott. Nem csak amiatt, mert minden alkalommal cukorkaözönnel, egyéb nyalánkságokkal érkezik, hanem magyar nyelvű mondókáival, dalocskáival, gyermekjátékaival hódította meg őket. Ki tudja, miért, a „Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!” vált a legnépszerűbbé. Alighogy megérkezik, menten körülveszik, jobbról, balról megragadják a kezét, és usgyi, játszani. Gond csak abból támad, hogy ki legyen az, aki a gyermeklánc elején közvetlenül megragadja a kezeit. A nagy rivalizálást végül úgy oldották meg, hogy felfedezték: a mzungunak is tíz ujja van, minden ujja megragadható… Ilyen formán nem láncba, hanem két fürtbe fejlődve, egymás sarkát taposva, kacarászva vágtak neki a sétálunkmágiának.

Legutóbb egy apró epizód jelezte a közösségbe való befogadásának mértékét. Itt a családok nagyon összetartóak, mindenben kisegítik egymást. Általában esztendőnként két-három asszony is szül, és akár hároméves korukig szoptatják a gyermekeiket. A legtermészetesebb dolog, hogy bármelyik gyerkőc, bármelyik „tejforrásra rájár”, befúrja magát az éppen közelében tartózkodó kismama ölébe, és… Nos, mzungu, akit a Teremtő dús keblekkel ajándékozott meg, észrevette ám, hogy egy kétévesforma legény reménykedve kerülgeti, valósággal „stíröli” a halmait. Nagy-nagy csalódására, az anyja közölte vele: hiába ácsingózik…

Amennyire kitörő, fogadótánccal járó öröm a bomába való érkezése, annyira nehezek a távozása pillanatai. Talán inkább hajnalban kellene elszöknie? Mert búcsúzáskor senki nem hajlandó megérteni, elfogadni, hogy neki mindig vissza kell térnie az ő távoli világába, egy Brüsszel nevezetű mzunguvárosba, ahol valamiféle Európai Parlament dzsungelében egyéb dolgai is vannak…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!