Nemzeten innen, tényeken túl

2017. 02. 03. 22:31

Az üzengetések nem pótolják a valódi vitát, ezért sem kívánunk részt venni a tényeken túli értelmetlen szópárbajokban. SZŰCS LÁSZLÓ írása.

 

Harmadik napja kérdezgetik mindenféle csatornákon ismerősök és kedves ismeretlenek, ha úgy tetszik, közelebbi s távolabbi barátaink, hogy miért nem reagálunk szüneteltetett lapunkkal, a Riporttal kapcsolatos ellenséges hangvételű cikkekre, kommentekre (linkekkel nem szolgálok, mazochizmusom fékezett habzású), vagy arra a (jelzők használatától is eltekintek) sajtónyilatkozatra, amit korábbi kiadónk vezetője adott a saját online lapjával versenytárs portálnak. Személyesen utóbbi szöveg esetében tudok egészen pontos választ adni a reakció hiányára: azért, mert nem olvastam. Tartalmáról van persze némi fogalmam, hiszen szóban-írásban annyian ostromoltak azzal, hogy na, mit szólsz ehhez-ahhoz, jártak az idézetek szájról-szájra, mint egy népballada. De ahogy üzenetet közvetve venni nem akarok, így üzengetni sem. Fárasztó, méltatlan, értelmetlen. Van telefonszámom, drótposta címem.

Ugyancsak népmesei vétetésű az a szöveg, műfaja szerint interjú, mely még hétfőn bukkant fel a Facebookon. Olyan beszélgetés, amelyben Anonymus 1. (netán Anonyma?) faggatja Anonymus 2-t. Utóbbi minden jel szerint bennfentes az erdmagyar politikai közegben, saját jellemzése szerint tagja, illetve tagja volt az RMDSZ belső, felső köreinek. S ugyan a szöveg arról tanúskodik, hogy az illető jól értesült, érdekes összefüggéseket láttat, annak ellenére sem publikáljuk, hogy erős erre a kísértés, hiszen erős állításokat fogalmaz meg velünk barátságtalanul viselkedő személyekről (is). Csakhogy sértené a sajtóetikát egy ilyen kettős névtelenségbe burkolózó, kétes eredetű szöveg közzététele, amiről az sem kizárt, hogy öninterjú. (Ám ha a szerző vagy az alany nekünk erre felhatalmazást ad, akár úgy is, hogy a nyilatkozó névtelenségét megőrizzük, akkor megtesszük. Tessék ezt felkérésnek venni.)

Ugyancsak nem érzünk késztetést vitatkozni Tőkés Lászlóval, aki legutóbbi sajtótájékoztatóján (pontosabban az ott elhangzottakat összefoglaló dokumentumban) örömét fejezte ki nemzetidegen sajtótermékek felszámolása (többes szám, még kire számoltak rá?) s ezzel összekötve „Kovács Péter eltávolítása” miatt. Lehet, hogy Váradon, a Kálvin utca sarkán pontosabb információkkal rendelkeznek arról, hogy mi történik az RMDSZ központi székházában, mint Kolozsváron, a Majális utcában? Ha így lenne, szomorú, ha meg nem, akkor blöff. Méltó egy európai törvényhozóhoz. Akinek minősítésében (nemzetidegen) megint ott az a sztereotípia, ami az Erdélyi Riporttal kapcsolatban jellemzi azokat, akik olvasói nem, kizárólag bírálói voltak.

Az EP-képviselő örömérzetéről pedig az a hét eleji hír jutott az eszembe, mely szerint Németországban nyelvészek és más szakemberek 2016 legellenszenvesebb szavának a nemzetáruló kifejezést választották, míg az év szava a postfaktisch (tényeken túli) lett. Az indoklás szerint a politikai és társadalmi vitákban egyre inkább az érzelmek és az indulatok kerülnek a középpontba, kiszorítva a figyelem középpontjából a tényeket. Szegény, szegény németek…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!