Isten nem szenvedett csorbát!
Többször felidéztem ezt a mondatot, egy sokáig Amerikában élő magyar lelkész mondatát – akkor mondta, amikor a magyar hívek elfogytak, és a templom négerekkel telt meg.
A kultúra nem magyar, nem román és nem hottentotta, illetve mindez egyszerre. Hüledezem egy kommentpárbajon, mely akkor tört ki, amikor a Művelődés főszerkesztője posztolta, hogy T. Szabó Csaba Rómaiak Kolozsváron címmel tart előadást. Hogy, a románok őseit népszerűsítjük?! Ez nem a mi dolgunk!!!
Szeretném bejelenteni, hogy Eminescu és Caragiale, Brâncuși és Tonitza, Ada Milea és Ileana Mălăncioiu az én legszemélyesebb dolgom, és nem tudok lenyűgözőbbet elképzelni, mint a Végtelen oszlop vagy fájdalmasabbat, mint egy dojna. A kultúra nem celofán alatt őrzött ostobaság; mint Szabó Lőrinc mondja, „addig terjed hazám határa, ameddig az agyam elér.” Az agyam elérése pedig, szemben a testemével, bármeddig hosszabbítható, tulajdonképpen csak rajtam, rajtunk múlik.
Úgyhogy most, egy nappal a Román Kultúra Napja után, megnyitom a Román Kultúra Évét. Pontosabban a Kultúra Évét, melyben Nicolae Herlea Polgár Lászlóval énekel, Caragiale Bajorral röhög, Enescu Bartókkal vitatkozik, Veronica Micle Szabó T. Annával rímjátszik, Horváth Andor Kunderának magyaráz.
A kultúra pedig nem szenved csorbát.
