Hogyan tovább, Kisvárda?

2017. 06. 28. 08:00

Három fontos hiányzó, egy kiemelkedő szentgyörgyi előadás, furcsa egyenetlenségek s a körülmények miatti visszatérő panaszok jellemezték az idei színházi fesztivált Kisvárdán. Jövőre harmincadik alkalommal találkozhatnak a határon túli társulatok. A kérdés: lesz-e folytatás, érdemes-e így folytatni. Simon Judit írása.

 

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Liliom előadása vitte el a fődíjat, valamint több színészi alakításért járó elismerést, és a jelmeztervező munkáját is díjjal jutalmaztak a Magyar Színházak XXIX Fesztiválján. Számos elismerést zsebelt be a komáromi és kassai színház közös produkciója, a Bányavakság, míg Nagy Botondnak ítélte a zsűri a Legjobb Pályakezdő Rendező díjat. Szélyes Ferenc színművészt életműdíjjal tüntették ki. Az aradiak és temesváriak a Tündéri, illetve a Magyar című előadások zenei világáért nyertek díjat. Mondhatjuk, taroltak a romániai magyar színházak, lehet és kell is örülni.

A sepsiszentgyörgyi Liliom lett az idei kisvárdai fesztivál fődíjasa (előtérben Nemes Levente)

 

Már Kisvárda sem a régi, sopánkodtunk mi, akik lassan három évtizede megyünk a szabolcs-szatmári kisvárosba színházat nézni. A találkozó most éppen Magyar Színházak Fesztiválja név alatt fut, néhány éve kikerült az elnevezésből a határon túli jelző. Baj ez, meg nem is. A magyar színház, a magyar kultúra ugyanis aligha osztható fel határokkal, de a különbségeket sem kellene figyelmen kívül hagyni. A kisvárdai fesztivál a Magyarországon kívüli társulatok legjelentősebb seregszemléje maradt azután is, hogy budapesti és vidéki színházak egyre-másra hívják a határon túliakat a különféle színházi találkozókra, fesztiválokra. Kisvárda kinőtte magát, egyre nagyobb szakmai érdeklődésre tarthatott számot, jeles művészek, szakírók vonultak le minden év júniusában a hármashatárhoz, megnézni az elmúlt évad termését. Neves szakemberek válogattak, válogatnak előadásokat, szóval minden adott lehetne, hogy ez a jövőre harmincadik életévét betöltő fesztivál tovább éljen és viruljon.

Arról nem beszélve, hogy Nyakó Béla és csapata olyan szervezők, akik minden viszontagság ellenére a lehető legjobb körülményeket teremtik meg mind a társulatok, mind a meghívottak, mind az újságírók számára. Úgy tűnik viszont, hogy egyre kevesebb múlik a Várszínpad és Művészetek Háza igazgatóján és munkatársain. Mintha idén kisebb szerep jutott volna nekik a fesztivál szervezésében és lebonyolításában. Pontosabban nekik jutott a munka dandárja, de kevesebb döntési lehetőséggel.

A Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thália Színház közös produkciója, a Bányavakság a legjobb női és férfi főszereplő díját is megkapta 

 

Ebben az évben, valamiért több magyarországi színház jött előadással Kisvárdásra, én egyet fogtam ki, az is sok volt, de legalább érthető, miért mutatták be Kisvárdán. Tavaly óta díszvendége is van a seregszemlének. A sort Tompa Gábor és a kolozsvári színház nyitotta, következett idén a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, melyet Vidnyánszky Attila alapított. Az ünneplés sokkal inkább szólt a rendezőről, mint a jelenlegi színházról. Vidnyánszky a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, aki néhány éves debreceni kitérő után érkezett a magyar fővárosba. Amikor elköltözött Beregszászból, vitte magával a vezető színészeket is.

Az előadás, amit említettem, Tamási Árontól a Vitéz lélek, amely Vidnyánszky első rendezése, mintegy belépője volt a Nemzetibe. A produkció olyan, mint az alcím: példázat három felvonásban. Valaki gonoszul megjegyezte: példázat arra, hogy milyen volt a színjátszás száz évvel ezelőtt. Délelőtt játszották Örkény Tótékját, a beregszásziak és a Gyulai Várszínház közös ősrégi produkcióját szánták díszelőadásnak, nem sikerült látnom, nem szólhatok róla.

A többi magyarországi társulat nem tartozik a szakma élvonalába. Nem tudom, milyenek voltak az előadások, de nem derült ki, hogy a szervezők, illetve a válogató vagy másvalakik, ajánlották melegen, hogy meghívják őket. Méltánytalannak tartom, és néhány szakember, akivel szót váltottam, osztotta a véleményemet, hogy a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljára másodrangú magyarországi színházak érkeztek, miközben a Magyarországon kívülről elsőrangú, nagyszerű színházak és társulatok hozták el kiváló előadásaikat. 

 

A fesztivál az elmúlt évtizedekben fejlődött és vele a város is. Idén az volt a tapasztalatom, mintha csak a város fejlődne. Lett sétálóutca, díszkövekkel kirakott terek, lépten-nyomon szobrok, focistadion is épül, csak éppen nincs egy hivatásos előadások számára megfelelő színpad.

A kisvárdai fesztivált minden évben az éppen regnáló kormányok egyik magas rangú képviselője nyitja meg. Mindegyikük hangsúlyozta, ismételte a kultúra és ezen belül a színjátszás jelentőségét, és szívre tett kézzel megígérte: a legközelebbi beruházás a Művészetek Háza felújítása lesz. Lett is, megújult a nézőtér, az előcsarnok, csak éppen a színpad maradt a régi, megfelelő mélység és magasság nélkül. Stúdióterem sem épült, a Rákóczi stúdiónak becézett terem továbbra is magas, professzionális hangszigetelést nélkülöző, rossz akusztikájú tornaterem. Tavaly beesett az eső a Várszínpad színpadára, idén a fesztivál ideje alatt felújítás alatt állt. A Várszínpadot egy cirkuszi sátor helyettesítette. Kevés előadás „él” ilyen körülmények között. A nagyváradi Szigligeti Színház nem is engedte a sátorban játszani a Maya című előadást, a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a szatmárnémeti színház úgy döntött, nem megy el a kisvárdai fesztiválra, ugyanis a színpadtechnika, a körülmények nem felelnek meg egyik előadásuknak sem. Félő, hogy a jövőben egyre több színház marad majd távol. Idén, a harmincadik évforduló előtt sem a fesztivált megnyitó miniszter, sem a város polgármestere nem tett már olyan ígéretet, hogy új színpad épülne. Ellenben a fővárosi cirkusz igazgatója örült annak, hogy a sátor, illetve a Nagycirkusz előadásával találkozott a két művészet. Szerintem egyedül maradt az örömével.

A szakemberekből álló zsűri a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Liliom című előadásának ítélte a fődíjat, tegyük hozzá: jogosan. Bocsárdi László kiemelkedő produkciót állított színpadra, nagyszerű alakításokkal. A Tamási Áron Színház abban is különleges, hogy a díszleten kívül színpadtechnikát is visz magával Kisvárdára, hogy ne sérüljenek az előadásai.

A szervezők hozzáállását a fesztiválhoz, a jelenlévőkhöz nem lehet eléggé dicsérni. Nem rajtuk és vélhetően nem is Balogh Tibor színházi szakemberen múlt, hogy idén kevesebb határon túli színház vett részt a seregszemlén, és határozottan nem nekik róható fel az sem, hogy harminc év után a magyar színházi szakma határon innen és túl szegényebbé lehet egy seregszemlével, merthogy Kisvárdán mintha visszafelé peregne az idő.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!