Büdzsé 2017 – megkésve bár, de irreálisan
A számok tükrében nem többek alaptalan hisztériakeltésnél Iohannis államfő szavai a nemzetbiztonság fenyegetettségéről, hiszen az utóbbi években jelentősen nőtt – az elnöki adminisztrációval együtt – a hazai hírszerzés támogatása. A csupán a jövő kedden-szerdán a parlament elé kerülő idei román állami költségvetésről SZŰCS LÁSZLÓ kérdezte LAKATOS PÉTERT, a Számvevőszék tanácsosát.
Ring TOVÁBB
Az erdélyi magyarság kivéreztetése
„Az itthonmaradás, és az erdélyi jövő hangzatos jelszavai, valamint a valós történések és tettek közötti disszonanciát nem tudom nem észrevenni.” SILYE LÓRÁND írása.
Nézőpont TOVÁBB
Három fázis
„Tudjuk, kik a magyarok: akik panaszkodnak, aztán ellentmondanak önmaguknak, és végül rácsapnak az asztalra.” DEMÉNY PÉTER jegyzete.
Nézőpont TOVÁBB
Félixfürdő 4. – Fürdőkultúra a századfordulón
A Nagyvárad közelében fekvő fürdőhely történetét felidéző sorozata újabb részében PÉTER I. ZOLTÁN helytörténész maguknak a fürdőknek a kialakítását mutatja be régi képeslapook segítségével.
Ring TOVÁBB
A PISA-sokk terápiája
Románia fejlődik, Magyarország és Szlovákia lemarad a legutóbbi PISA-teszt adatai szerint, de a teljes közép-európai térség messze áll még attól, hogy megértse mit jelent a hatékony oktatáspolitika. Dönteni kell arról: gyermekmegőrzésre, idomításra használja-e az iskola a gyerekeket, vagy lesz elég politikai akarat a fejlesztésre, a hibák kiküszöbölésére. PAPP Z. ATTILA szociológussal, a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársával beszélgettünk a nagy iskolák előnyeiről, a rendszeren belüli méltányosságról, az erdélyi magyar kisebbségi oktatás és a PISA-felmérés összefüggéseiről. PARÁSZKA BORÓKA interjúja.
Ring TOVÁBB
Jézus a rivaldában
Hosszas keresgélés után találom a hírt az Új Színház oldalán: a Kolozsvári Állami Magyar Színház IV. Keresztény Színházi Fesztiválra meghirdetett Pour Toujurs című előadása betegség miatt elmarad. Azon kevesek közé tartozom, akik ezt egy picit sajnálják. TASNÁDI-SÁHY PÉTER írása.
Nézőtér TOVÁBB
Meleşcanu koncentrikus körei
Harmadik alkalommal irányítja a román külügyeket Teodor Meleşcanu, igaz, a román diplomácia veteránja legutóbb csupán nyolc napig vezette a tárcát. Hogy a Grindeanu-kabinetben milyen irányt vesznek munkája során az ország külügyei, erre a kérdésre keresi a válaszokat ADY ANDRÁS írása.
Ring TOVÁBB
Félixfürdő 3. – A Nagy Háború előtti évek
Első haszonélvezői reumájukat kezelő sertések voltak, neve egy bizonyos személyhez kötődik, aki felfedezte, míg első két, korszerűnek mondható szállodája az őket elválasztó sártenger miatt kapta egy-egy kontinens nevét. PÉTER I. ZOLTÁN helytörténész sorozatának harmadik része.
Ring TOVÁBB
A szeretethez nem kell vallás. A valláshoz kell szeretet
SZÉKELY CSABA drámaíró jegyzi a Passió XXI szövegkönyvét. Az előadást, melyet egyetlen napon, április 9-én, virágvasárnap játszanak a Papp László Budapest Arénában, hatalmas várakozás előzi meg. Jézus szenvedéstörténetét Alföldi Róbert állítja színpadra, 150 táncossal, parádés szereposztással. A nagyszabásúnak ígérkező produkcióról SIMON JUDIT a szerzőt kérdezte.
Többszemközt TOVÁBB
Grácia helyett bérrabokat!
Unortodox megoldást kínálunk a hazai közvélemény lelki nyugalmát felzaklató amnesztia-javaslat okozta politikai ellentétek feloldására. SZŰCS LÁSZLÓ előterjesztése.
Polkorrekt TOVÁBB