Vásárhely, retúr

2018. 03. 19. 21:18

Simon Judit mulatságos és tanulságos esetei az államvasúttal.

 

Szeretek vonatozni. Van táj, lehet sétálni a folyosón, meg beszélgetni az emberekkel. Marosvásárhelyre utaztam azon az egyetlen járaton, amin nem kell Váradról indulva átszállni.

Felkászálódom, – régen ugrottam, de ez más téma. A vagon ócska és koszos, a fülkében két fiatal nő – az egyik tetovált szemöldökkel és műszempillával rendelkezik, a másik bőrnadrágban és márkás pulcsiban feszít, őrülten nyomkodják a telefonjukat. A harmadik utas egy fiatalember, aki idegesen, magyarul magyaráz valamit valakinek a vonal túlsó végén. Belépek, köszönök magyarul. Mindhárman rám merednek, válasz semmi. Megismétlem románul is a köszönést. Rövid csend után, mindhárman válaszolnak, szintén románul. Majd a két nő egymás között magyarul kezd beszélni. Átmegyek egy másik fülkébe, mert az üres.

Snitt.

Marosvásárhelyen a vasútállomás pénztáránál szépen kivárom a soromat, majd kérem a terebélyes asszonyságot, cserélné ki a helyjegyemet az első osztályra. Csúnyán néz rám, majd közli: „Ezzel munka van”. Elmosolyodok, ő nem. Javasolja, vegyek inkább egy jegyet az első osztályra. Nem veszek, mondom: van jegyem, fizetem a különbözetet. Az asszonyság elkezd dolgozni: hosszasan keres a számítógépben, végre észreveszi, hová kell kattintatni. Megtörténik. Eltelt vagy tíz perc. Komótosan feláll, mert – mint mondja – be kell vezetni a regiszterbe is. Ő figyelmeztetett, hogy ez sok munkával jár, ami időbe is telik – jegyzi meg, majd elindul megkeresni a regisztert. Újabb percek, megérkezik, beírja, közli, hogy a különbözet 99 lej. Lehetetlen, mondom én, még mindig mosolyogva, hiszen az egész jegy ára első osztályra 86-ba kerül. Mérgesen rám néz, majd a monitorra, aztán ismét rám, végül ismét a monitorra. Összevonja a szemöldökét, és szomorúan közli: rossz helyre kattintott, a különbözet csak 34 lej, most kezdheti elölről. És kezdi. Rohanok a peronra, éppen érkezik a vonat a kettes vágányra. Azaz az elsőre. Marosvásárhelyen a kettessel kezdődik a számolás.

Süt a nap, jókedvem van, szeretek vonatozni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!