Egy kis séta a Páris-parti Párizsban (4.)

2017. 03. 21. 22:19

Kultúrtörténeti bolyongásai során a premontrei főgimnáziumnál lecövekelt Szilágyi Aladár 1908-ból egy új világi tanár, bizonyos Juhász Gyula intrádáját idézi, majd a patak mentén tovább haladva, bohém társaság kíséretében egy ifjú poéta, Dutka Ákos lakására látogat.

 

Juhász Gyula későbbi, váradi évei után készült portréja

 

Érdemes még elidőznöm a múlt századelőn a hirtelen északnak kanyarodó patakmeder jobb partján, az Úri utcai hídtól karnyújtásnyira emelt premontrei épületsor falai között. Előző bolyongásaim hősei közül a soktudományú Károly József Irén csak öt esztendő múltán mond végleges búcsút az épületben fungáló két tanintézetnek, a kolozsvári univerzitás csábításának engedve, viszont a Jogakadémián két esztendeig előadó kollégája, Somló Bódog – Váradon szerzett mély sérelmeit feledve – immár harmadik éve a Ferenc József nevét viselő Magyar Királyi Tudományegyetem tanáraként arat hazai és nemzetközi tudományos babérokat. Portyáim harmadik alakja, Ady Endre pedig 1903 ősze óta már javában lédázik, párizsozik, vérésaranyozik.

 

Reggelente a szomszédos Szigligeti utcából bukkan elő nagysietve egy alacsony termetű, kopár öltözékű figura. Mivel délutánjait a redakcióban, szinte minden estéjét a színházban, éjszakáit hajnali háromig az EMKE káváház füstös falai közt tölti, majdnem minden áldott nap kialvatlan arccal, az utolsó pillanatban, becsengetés után nyit be az osztályba. Szinte mindig késik, pedig a Szigligeti Ede szülőházának udvarában mosókonyhából hónapos szobává avanzsált albérlete – ahová jószerével csak hálni jár –, alig öt percnyire van a premontreiektől. „Februárban új tanár jött, Juhász Gyula. Ismert újságíró – jegyezte föl naplójába tanítványa, Gábor Jenő –. Nagyon görbén néztünk rá először. Alacsony, igénytelen kis alak, akiket nem tanít, azt gondolják, csak iskolatárs. De bezzeg Laszky nagyra van vele, mint barátjával. A Szabadságnál dolgozik, a Laszkyék lapjánál! Ott van Juhász Gyula szobája. Ki is van írva: Juhász Gyula tanár és író.” Másik, az új irodalomtanárukért első pillanattól lelkesedő tanítványa, a később jeles festőművésszé cseperedő Fleischer Miklós (a költő Emőd Tamás öccse) így örökíti meg egy-egy Juhász-óra hangulatát: „Az osztályban mozgékony volt, sétált a padsorok között, nézte, hogyan írunk. Ha lassabban magyarázott, megállt a katedránál. Nem ült le az asztalhoz, csak míg a naplót beírta. Külső megjelenése igénytelen volt, öltözetére nem adott sokat. Télen-nyáron mindig ugyanabban a kockás-szürke sötét öltönyben járt, kalap és kesztyű nélkül, télen feltűrt gallérral. Az órákra sietve, az utolsó pillanatban, nagyon sokszor késve érkezett. Mindig kialvatlan volt, tudtuk róla, hogy az Emkébe jár, és verseket ír a Szabadságba.”

Ady Váradon, újságíró barátokkal, balra Emőd Tamás

 

A premontreiek templomának tartó Nyomda utcában lakó, közeli szomszédom, Diósszilágyi Ibolya irodalomtanár, Juhász Gyula három és fél nagyváradi esztendejét feldolgozó monográfia szerzője, külön fejezetet szentelt a költő tanári tevékenységének. Tanulmányából kiderül, hogy minden erély híján, ez a keszeg emberke képtelen lett volna fegyelmet tartani a fejére nőtt kamaszok körében, de az órái annyira érdekesek, magával ragadóak voltak, hogy a legrakoncátlanabb nebulót is sikerült a bűvkörébe vonnia. Halkan beszélt, csak olyankor vált ércessé a hangja, ha verset olvasott fel, pontosabban, ha valamelyik költőtársának a versét szavalta. Olyankor zengve-bongva visszhangoztak a főgimnázium ódon falai…

 

Juhász Gyula depresszióba hajló lelkét, a rövid, száműzetésként megélt – csaknem öngyilkossághoz vezető – lévai tanárkodása után, a nem remélt nagyváradi kinevezés valósággal felüdíti. Tanár kollégái között is talál néhány méltó szellemi partnerre, de ahogy a helybeli sajtó fogadja, az minden várakozását felülmúlja: a lapok előzetesen beharangozzák, örömmel üdvözölik a költő Juhász Gyula Váradra kerülését. Az állomáson Dutka Ákos és Emőd Tamás várják, a Szabadságnak sikerül a Nagyvárad elől publicistaként elhalásznia, s a néhány hónap múltán Holnaposokká kristályosodott-tömörült ifjúliberális elit érkezése másnapján díszvacsorát rendez a Rimanóczy szálló nagytermében a tiszteletére. – Hát kell-e ennél reménykeltőbb fogadtatás, ennél melengetőbb közeg a csupa görcs ifjú poéta számára? És hozzá méltó szellemi bajtársai néhány hét alatt magukkal sodorják a forrongó váradi szellemiség mélyvizébe. És összefuthat Adyval. És lőn Holnap antológia, és lőn nagy kravall az irodalmi berkekben. A következő esztendő nyarán pedig egy nagyszabású képzőművészeti kiállítással egybekötött irodalmi matiné…

Négy holnapos váradi szoborcsoportja – Ady, Juhász, Dutka, Emőd Tamás

 

1909 júniusát írjuk. Bölöni György elhozta Váradra Gulácsy Lajost, Rippl-Rónait, Kernstock Károlyt, Tihanyit és Márffy Ödönt. Micsoda nevek! A modern magyar piktúra legkiválóbbjai. És összeeresztik őket a Holnaposokkal – Várad a történelmi Magyarország kultúrfővárosává emelkedik. Ady négy versét olvassa fel, köztük az előző este már Nagyváradon írt, emblematikus üzenetű Szeretném, ha szeretnének hangzik el. („Sem utódja, sem boldog őse, / Sem rokona, sem ismerőse / Nem vagyok senkinek, / Nem vagyok senkinek.”) A költők, festők, az újságírók és híveik népes táborát egyáltalán nem zavarja, hogy a tárlat megnyitásával megbízott alispán, Miskolczy Ferenc, futó pillantást vetve a kiállított munkákra (melyek később a múzeumi képtárak kiemelkedő alkotásai közé soroltatnak), szó nélkül sarkon fordul, és tüntetőleg távozik az évtized legjelentősebb kulturális eseményének színhelyéről.

Gulácsy Lajos festőművész is ott volt a Dutkáéknál rendezett vacsorán

 

A történtek leghitelesebb krónikása Dutka Ákos A Holnap városa című regényes korrajzában így idézi fel a matiné utáni közös vacsorát:

 „Odajött hozzánk Bölöni György:

– Na most fiúk, menjünk ebédelni!

– Este Dutkáéknál találkozunk! – vágott közbe Antal Sándor.

Felejthetetlen est…

Az Úri utcai kis lakás, amelyben mint fiatal házasok laktunk, furcsa, különös kerti ház volt, egy tágas, nagy udvar mélyén, a hátsó ablaka a Páris patakra nyílott. Előterében egy nagy, tágas üveges veranda, amelyet hol ebédlőnek, hol dolgozó szobának használtunk, ahonnan egy évre rá eltemettem drága jó anyámat és második kislányomat, Ágnest. De most fényárban úszott. Várta vendégségbe a Holnapot. Ott állott már nagy demizsonban, a pókhálós üvegekben az Ős Kaján bora. Tabéry Géza, a lausanne-i diák, a Holnaposok rajongója küldte, apja pincéjéből, aki aligha tudott róla. A lakás bútorait, díszeit csupa baráti szív és kéz hordta össze. A régi házból (szerk. megj.: az a Kőfaragó utcában volt, a kertje éppen ide szolgált, a Páris patakra) ide bújt az arany delfineken álló, muzsikáló óra, Anti bácsi, nagyapai nagybátyám remeke, a cseresznyefa szekrénnyel együtt. A padlót vastag kék posztó borította, rajta fehér kecskebőrök hazudták a jegesmedve irháját. Szertelen, zavarodott, meleg kis fészek volt, képekkel, könyvekkel, ahogy a kor divatja, egy költő álma és a szegénység összekavarva. Nem volt fényűző, de koldus odva sem. Mi legalább azt hittük, hogy egyéni, olyan borzas, kedélyes, kedves, mint akik benne laknak. A nagyszobában még megvolt a nagy diófaasztal, amely körül apám fénykorában húszan is ültek; tömör, gyalult diófa-bútor, még a dédapám is látta. Ezen terítettünk bőséges vacsorához, s felkerültek rá a toszkánöblös poharak, fújt kelyhük, mint a firenzei liliomok, várták Gulácsy Lajost. Jöttek is, Bölöni Gyurkával, meg a Holnaposok, Ady kivételével, mert Ady még aznap este elutazott Kolozsvárra. Körülültük a nagyasztalt, mint egy darab Barbizont, a Páris patak partján, ahonnan akácillatot sodort a szél a nyitott ablakokon át. Morajlott, fecsegett a fiatal társaság, míg az étel illata, s a fiatal jóétvágy minden szót elnémított. Ettünk s megteltek a poharak. S úgy látszik, láthatatlanul, észrevétlenül közénk ült le Ős Kaján. Jött Keletről, paripásan… Lova nyerítését, mintha most is hallanám.

Mert felállott Bölöni György ételtől, italtól kipirultan, fiatalon, teli pohárral a kezében, úgy, ahogy Ős Kaján parancsolta. És mondani kezdte: Fiúk, ma fölszállott a páva!”

 

Nos, ezek történtek 1909. júniusában a Páris patak menti, Úri utcai „Barbizonban”…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!