Kézi(s)könyv a sikerhez

2017. 11. 14. 10:41

Szokatlan, ám témához illő helyszínen mutatták be november 12-én, vasárnap az Erport.ro kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában megjelent könyvet A román kézilabda magyar legendái címmel. Móra László műve azon erdélyi magyar, többségében székelyföldi sportolók portréit kínálja, akik a 60-as évek második felétől a 80-as évekig a román válogatott tagjaiként, illetve klubcsapataikban értek el sikereket, a maguk korában a világelithez tartozva.

 

Csoportkép könyvbemutató után a sportcsarnok előtt

 

A mintegy száz érdeklődő, közöttük sok fiatal azt is jelzi, hogy Székelyudvarhelyen népszerű a kézilabda, a férfi csapat az élvonalban a dobogós helyek valamelyikéért küzd, s a közelmúlt példaképeit sem felejtették el. Jellemző, hogy a csarnok melletti kispályán vasárnap délelőtt sok érdeklődő biztatásától kísérve két kiskamasz focicsapat küzdött, méghozzá a lányok a fiúk ellen.

A könyv szerkesztője, Szűcs László arról beszélt, hogy Móra László kötete nem csupán a sportról szól, hiszen rálátást kínál egy sajátos szemszögből a kor társadalmi viszonyaira, példákkal szolgálva arra, hogy a diktatúra körülményei között miként lehetett kisebbségiként a sport világában érvényesülni. Az esetek többségében a kiugró sikerek mögött az emberi kvalitásnak is szerepe volt a sportolói tehetségen, az elvégzett edzésmunkán túl.

A kötet szerkesztője mellett a szerző és Birtalan István     

 

A könyv hősei közül az udvarhelyi bemutatón jelen volt a helybéli Miklós Magda (világbajnoki ezüstérmes, közel kétszázszoros válogatott, egyébként a magyar színekben sikereket arató Ilyés Ferenc édesanyja), valamint a hetvenes években több világbajnoki címet szerző férfi válogatott tagjai közül az egymást egyaránt Zsigának szólító Birtalan István, Kicsid Gábor és a kapus Orbán István. Míg utóbbi karrierjének egy rendkívül súlyos sérülés vetett véget, előbbiek számára mindmáig fájó emlék az 1976-ban Montrealban a szovjetekkel szemben elveszített olimpiai döntő. (A kötetben szerepel még a válogatott tagjaként több mint ötszáz gólt szerző, Marosvásárhelyen élő Soós Rozália, valamint a Török-nővérek, Edit és Mária, akik összesen ezer gólt dobtak a válogatott mérkőzésein.)

A kétszeres világbajnok Kicsid Gábor magyaráz         Fotók: Péter Zoltán

 

A kézilabda legendái felelevenítették pályájuk egy-egy emlékezetes pillanatát, s szó esett arról, hogy a csapattagok kötődését jelzi: az egykori steauasok ma is heti rendszerességgel találkoznak. Egyébként akadt olyan időszak, hogy a kisebbségiek – magyarok mellett szászok, s egy macedón származású játékos is – többségben voltak a román válogatottban. Arra is kitértek, mi lehet a titka annak, hogy a kézilabda ma is rendkívül népszerű világszerte. Ezt elsősorban a játék dinamizmusával, s az ezt szolgáló szabálymódosításokkal magyarázzák.

A találkozó végén a szerző és a könzv szereplői hosszú perceken át dedikálták a kötetet a kézilabda szerelmeseinek.

Orbán István dedikál                                      Fotó: Szűcs László

 

A román kézilabda magyar legendái című kötet a hét második felében a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is megvásárolható, a székelyudvarhelyi Árnika könyvesbolt standjánál.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!