Püspökfürdő 2. – Nagy bőséggel és melegséggel való felbuzdulás

2017. 02. 22. 17:05

Péter I. Zoltán újabb fürdőhistóriájának második részében a Szent László kori legendától a törökök pusztítást hozó megérkezéséig tartó időszakot foglalja össze.

 

Sajnos korábbról semmiféle ábrázolás nem maradt fenn a fürdőről, ezért írásunkat két, a 19-20. század fordulóján készült képeslappal illusztráltuk Péter I. Zoltán gyűjteményéből

 

A hagyomány szerint Szent László király a mai Püspökfürdő környékén járt seregével, amikor nagyon megszomjazott, de nem talált a közelben vizet. Akkor a lova felrúgott egy követ, s a kő alól gazdag forrás tört elő. Hogy ennek a legendának a hatására kapta-e a fürdő Szent László nevét, avagy a fürdő nevéhez kerekítettek legendát, ma már nehéz megmondani. Az ellenben tény, hogy az itteni hőforrások régebbiek Szent László koránál, ami nem jelenti azt, hogy a lovagkirály ne járt volna erre.

A virágzó hévizekről először 1221-ben történt említés: „Abbatia de Heövíz, olim Hevius de Magno Varadino” –Magyary Kossa Gyula feljegyzése szerint. K. Nagy Sándor Keresztúry József könyvére hivatkozva, Heviov, Heuviz, Hővíz névről tesz említést.

Első okleveles nyoma Hévjó falunak 1249-ből való az Árpád-kori új okmánytár VII. kötetének 284. oldalán. E szerint IV. Béla adományozta Hévjót a Geregye nemzetségbeli Pál országbírónak. Valószínűleg az országút melletti kis román kori temetőkápolna körüli, azóta elpusztult településről lehet szó, mely környékével együtt 1374-től királyi rendelettel a Váradi Katolikus Püspökség tulajdona.

1405-ben VII. Ince pápa mindazokat, akik a Szent László fürdő ispotályának kápolnájában ájtatosan imádkoztak, búcsúkat engedett. Mindez azt jelenti, hogy a hévizek mellett a betegek gyógykezelésére kórházat építettek, amely kápolnával is bírt, s magának a búcsúnak a ténye Európa-szerte ismert fürdővé avatta.

 

Az itteni gyógyforrásokról az 1465-ben Váradtól búcsúzó nevezetes költeményében Janus Pannonius is megemlékezett:

„Most hát ég veletek, ti hőforrások

lomha kén-teli gőzzel nem fortyogtok

ám timsó vegyül itt a fényes habbal,

gyógyít, nem csavar orrott, de a szemnek

tisztul általa fénye élesebbre...”

(Nagy László fordítása)

 

A gyógyvizek hírére egész Európából érkeztek zarándokok Szent László fürdőjébe. Antonio Possevino 1586-ban azt tartotta, hogy sok beteg magától gyógyul itt meg a termálvizek hatására. Ez időben már megkülönböztették az úri fürdőt és a szegények fürdőjét. A hazai szegényeket az itteni kórházban ingyen kezelték – amint azt G. P. Campani jezsuita szerzetes is említette.

Szamosközi István szerint Váradtól „ötezer lépésnyire állandó és bőséges vizű hőforrások buzognak, amelyek sok betegségre hasznosak; az itteni meleg vizű patakokban ehetőnek ehető, de fölöttébb ízetlen tenyérnyi halak úszkálnak, hideg vízben rögtön elpusztulnak.” Szalárdi János így írt az itteni forrásokról: „néhány helyeken nagy bőséggel, és nagy melegséggel való felbuzdulástól fogva, ahol rajta a gyönyörűséges fürdőbányák építtetvén vagynak...” Szalárdi arról is beszámolt, hogy a 17. század derekán Rákóczi György megbízásából a fejedelem számára külön fürdőházat építettek.

A török seregek 1660-ban elfoglalták Várad városát és a várat. A környéken nagy pusztítást vittek véghez. Eljutottak a fürdőbe is, ahol Szalárdi szerint: „a szultánok, murzák a Szent László gyönyörűséges bányáiban megferedtek vala, – maga pedig a cham Mehmet Ghyra emlékezetére a nyomorultak bányájukban feredvén, hogy azt fel se égetnék, megparancsolta vala; és így minden épületivel még csak ott való harangocskával is a felséges nagy cham egészségéért épen is hagyták vala.” A szociálisan érzékeny törökök a szegények fürdőjét megkímélték, míg a fejedelem számára épített fürdőházat lerombolták. Ahogy a krónikás írta: „porrá tétetvén, csak kőfalok marada.” A törökök 32 évig bírták e vidéket, ezt követően a váradi püspök vette ismét birtokába mindazt, ami megmaradt az egykori Szent László fürdőből.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!