Széljegyzetek a katari ügyhöz

2017. 06. 14. 22:28

Borúlátó elemzők akár egy háború lehetőségét sem zárják ki a Katar ellen meghirdetett szaúdi blokád következményeként. Az ügyben egyik vagy másik fél oldalán már legalább egy tucatnyi térségbeli ország érintett. Ady András elemzése.

 

A Saudi Press Agency magyarázni próbálta, mi is történt napokkal Trump vizitje után, mikor Rijád láncreakciót indítva bejelentette: megszakítja a diplomáciai kapcsolatot Katarral. A szárazföldi, légi és tengeri kapcsolatokat is elvágták, Szaúd-Arábia után Bahrein, az Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, sőt Jemen is beáll a sorba.

Tamim bin Hamad al-Thani katari emír. Puccsbarát família

 

Tamim mondta, Tamim nem mondta

Az egyik gyúpont: május 24-én a Quatar News Agency nyilvánosságra hozta Tamim bin Hamad al-Thani emír szavait, miszerint nincs ok az Irán elleni arabellenségességre. Sem a Muszlim Testvériség, sem annak említése nem segített, hogy a Hamász a palesztinok legitim képviselője. Aztán jött Tamim próbálkozása, hogy mindez csak hackertámadás eredménye, ergo nem mondott ilyet, de a blokádban gondolkodó Öböl-menti és további országoknak ez kevés volt. Lehet, a hackelés mögött Teherán állt, amelyet idegesített a május 20-21-i szaúdi-amerikai-muszlim csúcs. Mellesleg június 3-án a bahreini külügyminiszter twitterjét is meghekkelték, s Bahrein is Iránra mutogat. Lehet, teljesen mindegy, ki mit mondott, vagy nem, Katar több régióstársának lépéseit már nem lehet meg nem történtté tenni, át lehet azonban lépni rajtuk... ha, Katar is akarja. Feltehetően akarja, különben a dolgok meghaladhatják a 2014-es krízis szintjét, amikor Mohamed Morszi – jelenleg börtönben ülő – egyiptomi elnök támogatása miatt nyolc hónapig nem volt diplomáciai kapcsolat Katar, illetve Szaúd-Arábia, az Emírségek és Bahrein között. Akkor Doha – a szaúdi szemlélet szerint – megemberelte magát, s a Muszlim Testvériség és a Hamász vezetőiből ki-kiutasított jópárat. Akkor a kcsi és gazdag félsziget-ország könnyedén átvészelte a politikai krízist, hisz gazdasága nem ingott meg, most azonban a teljes blokád lóg a levegőben, így érdekük az engedékenység, az elhatárolódás. Miktől és kiktől?

Itt jön a Saudi Press magyarázata: Rijád lépéseit Doha elmúlt években tapasztalt magaviselete váltotta ki, melynek célja az volt, hogy belülről bomlassza a szaúdi rendszert, szuverenitása ellen lépjen fel azzal, hogy védelmet nyújt különböző, a régiót destabilizáló terrorista és szektariánus csoportosulásoknak, mint a Muszlim Testvériség, a DAESH (ISIS) és az al-Kaida. Médiájában – mint a szaúdiaknál betiltott Al Jazeera – terjeszti ezen csoportosulások eszméit, s támogatja az Irán által irányított terrorista szervezetek működését Szaúd-Arábia és Bahrein királyságában, továbbá olyan szélsőségeseket fogad be és nyújt nekik védelmet, akik a térség destabilizálását célozzák. Az is egyértelmű Rijád számára, hogy Doha támogatja a jemeni lázadó húszikat is. Eredmény: a diplomáciai és konzulátusi kapcsolatok megszakítása, a szaúdi alattvalóknak tilos Katarba utazniuk, átutazniuk, míg a Katarban élő szaúdiak 14 nap alatt kell elhagyják az országot. A katariaknak szintén tilos lett Szaúd-Arábia, az ott lévőknek is 14 napjuk van a távozásra.

A konfliktusban érintett államok közt az egyik legkisebb Katar, ahol a világon a legnagyobb az egy főre számított GDP

 

Kettős szaúdi mérce

A Muszlim Testvériségre (MB) vonatkozó váddal kapcsolatban tény, hogy Szíria, Egyiptom, az Emírségek, és Szaúd-Arábia kitiltották a szervezetet, de az is tény, hogy Marokkó, Algéria, Líbia (főleg Tripoli), Törökország, Irak, Jordánia, Jemen rendelkeznek iszlamista pártokkal, melyeknek közös gyökerük vagy ideológiai hasonlóságuk van az MB-vel. Akkor Rijád nekimegy a marokkói Igazság és Fejlődés Pártjának (PJD), amely 2015-ben miniszterelnököt adott az országnak? Vagy nekimegy az algériai Béke Társadalma Mozgalmának (MSP), akár a török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) is? Ankara várja, hogy ő lesz-e a következő „megtámadott”, hisz nem csak Katar (és Omán) szövetségese, de a MB-t is pártolta mindig, szembenállása Egyiptommal akkor élesedett ki, mikor Morszit menesztették és a Testvériség ellen totális háborút majdnem „áttették” az MB-nek menedéket adó Törökországba. Ekkor lettek semmivé Erdoğan poszt-arab tavaszos elképzelései, egy, az egész régiót meghatározó ernyőszervezet létrehozásáról. Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter az Öböl-régió stabilitását félti. Omán azért jön a képbe, mert ő a másik halk-repesztője a szaúdi szunni tömbnek, amelyet épp a Trump „cement” kellene szilárdítson. Erdoğan elítélte az Öböl-országokat, míg az AKP teljes parlamenti súlyával elérte, hogy török csapatok állomásozhassanak Katarban, ott kiképző tevékenységet is folytatva. Az alapegyezményen 2016-ban dolgozott Ahmet Davutoğlu miniszterelnök, a futamidő 10 év, ötéves hosszabbítási lehetőségekkel: így bázis épül, mely a hírek szerint 10.000 katonát fogadhat be, azaz Ankara védi Katart. Ebből egyelőre az látszik, hogy a mintegy száz fős katari török „haderőt” kiegészítik egy hadosztály-taktikai központtal, mintegy 600 emberrel, egy műszaki egységgel, és Ankara légi-segélyhíd létesítése is várható.

Katar fővárosa, a másfél milliós, 1850-ben alapított Doha

 

Oman is a célkeresztben

Nyomásgyakorlásával Rijád annyit máris elért, hogy az ősellenség Irán élelmet – sőt, négyezer tehenet – röptet Katarba. De miért ne lehetne ez csak egy amerikai machináció, hogy Katart és Törökországot összemossák Iránnal: itt is a paranoia. Tán nem kellene Doha-kooperációt javítandóan találkozni Javad Zarif iráni külügyessel, vagy épp nem most. Közben Rijád, miközben Irán iránti „elhajlása” miatt nekimegy Dohának, nekimehet Omannak is, amelyet hiába kért többször is a jemeni háborús részvételre, s amely elmaradt a rijádi trumpos össz-muszlim találkozóról is. Oman köszöni, de játszaná továbbra is diplomáciai hídszerepét Irán, az Öböl szunni monarchiáji, és a baráti nyugati hatalmak között. Mellesleg Iránnal osztozik a Hormuzi-szoroson, persze, hogy érdeke a regionális feszültségek hűtése. Azzal teszik a legnagyobb jót, hogy hadászatilag nem vesznek részt a jemeni csődben: a harcok kezdete óta érezhető békéltető erőlködésük, létezik is egy ománi terv, amelyet sajnos senki sem használt. Őket is veszélyezteti a szaúdi tisztogatás?

Az egyik legfontosabb besoroló a szaúdi fellépés mögé Jordánia: Amman csökkentette diplomáciai érintkezési felületeit Katarral, letiltotta az Al Jazeera hírcsatornát, a katari nagykövet is el kell hagyja az országot. Amúgy nekik is van saját, a múlt század negyvenes éveiben az MB tagok által alapított politikai komponensük: az Iszlám Akció Front (IAF) úgy biztosította parlamenti helyeinek duplázását, hogy formálisan elhatárolódott az egyiptomi MB-től. Vagy a nem teljes felsorolás végére: Rijád nekimegy Kuvaitnak is, amely most épp mediálni akar, s akinek a segítségét Rijád szkepszissel veszi? Tán a parlamenti jelenléttel rendelkező Iszlám Alkotmányos Mozgalom (ICM) miatt, amely szintén Testvériség-mintájúként nyilvántartott? Amiről Adel al-Jubeir szaúdi külügyminiszter igen expliciten szól, az a nagy kerékkötő: a katari Hamasz vonal. Mikor 2013-ban a Hamász elhagyta Szíriát, sokan fellélegeztek, ott egy nagy gonddal kevesebb, s elégtétellel szemlélték, hogy Jordánia vagy Szudán is milyen szépen lerázta őket, Egyiptomról és Törökországról nem is beszélve... Aztán a Hamász kikötött Katarban. Kikötött? Dehogy, ők már a Hamász 2006-os választási győzelmekor jóban voltak: Katar Malajziával és Törökországgal együtt segítette a gázaiakat az izraeli blokád ellen. A 2008/2009-es gázai háború alatti dohai találkozón Katar fogadkozott, 250 millió dollárt ad a háborús károk helyrehozására. Katar lett egyik legkomolyabb képviselője a gázai blokádellenességnek: ellensúlyozó politikai, humanitárius és jótékonysági segédakciókkal. Akkoriban Irán is visszalépett a Hamász támogatásától, így Doha segítsége jól jött, bár a Hamász örök keserve maradt, hogy ez a támasz nem készpénz formájában érkezett. Katar politikai, diplomáciai támogatása igen fontos: regionális és nemzetközibb téren képviseletet kapott a „gázai ellenállás”: ilyen mozzanat volt a katari emír gázai látogatása (2012), vagy a 2013-ban startoló katari Hamász-Fatah mediálás, egy közös palesztin képviselet reményében. Ebből a szerepéből kissé kitúrta Egyiptom, s a régióstársaknak sok győzködésébe került, hogy Katar legalább némileg megszabaduljon a kellemetlen Hamásztól, az azonban tény, hogy ezeket a „parancsteljesítéseket” nem kommunikálta, féltve kezelte információit, így a közel-távoli szomszédság is csak sejti őket.

A 2022-es katari labdarúgó VB egyik tervezett stadionjának fantáziarajza

 

Az aggodalom neve: Irán

Tovább árnyalva a dolgot, Szaúd-Arábia regionális hegemóniára törekszik, van ehhez anyagi fedezete is, annak ellenére, hogy a jemeni beavatkozás igencsak pénzpocsékolás. Amerika nukleáris egyezkedése Iránnal az egekbe röpítette aggodalmát, viszont Trump látogatása sok álom megvalósulását ígérte, többek között, hogy a khomeinista Iránt rövid szíjra fogja. Az is igaz, Rijádnak jobban megfelelt a szunnita Szaddam, mint az iráni behatás alatt álló iraki kormányok, így a Washingtonból való kiábrándulás nem csak az iráni nukleáris paktumig vezethető vissza. A síita Khomeini vezérvonala volt, hogy az Iszlámban nincsenek királyok. Hát vannak, például az iszlám legfontosabb kegyhelye fölött őrködő szunni (vahhábi) Szaúd-Arábiában. A jemeni hútik feltehetően iráni segédlettel harcolnak a rijádi „felszabadítók” ellen, s tesznek arra, hogy az egyik tábor megnyugszik: a zaidik nem iráni síita síiták, a másik oldal meg cseppet sem nyugodt: a vahhábi-ellenes táborhoz tartoznak s punktum. Szíria? Aszád alavita (ismét síiták, szekulárisok és a vahhábi formáktól prüszkölők) és legalábbis ebben a harcában maximálisan támaszkodik Iránra. Ennek fényében Rijád teljesen elfeledte, hogy a 70-80-as években épp ők segítették az Aszad famíliát. És Katar nyitott, senkit sem zavaró mediáló balanszírozást akar továbbra is Iránnal? Lehet Katar is a vahhábi vonal része, de az, hogy nem csak mesés gazdagságot hozó cseppfolyós gázbiszniszével foglalkozik, hanem mediálgat az arabok és a perzsák között, azzal mindenképp kilóg a sorból, a sorból kilógást pedig büntetik.

Még egy érdekes adalék: 1995-ben, Tamim emír apja, Hamad detronálta a saját apját. Szaúd-Arábiának és az Emírségeknek ez a családi puccshajlandóság egy, a monarchiákra veszélyes precedenst jelentett, ezért Hamad ellen lendültek. Doha emlékszik, hogy akkor több száz törzsi harcost béreltek fel, hogy Hamadot, két testvérét, és kulcs-minisztereket megöljenek és visszahelyezzék a hatalomba az öreg emírt, s emlékszik hogy az Emírségek helikoptereket, repülőket helyeztek készültségbe a puccsellenes puccs támogatására, ám a törzsi zsoldosok közül valaki „dalolt” és a kontrapuccs elmaradt. Nem elég ez egy egészséges szomszéd-szkepticizmushoz dohai részről?

 

Addendum

Viccnek is beillő, sajnos komoly: aki megnézte Iohannis elnökünk és Trump sajtóértekezletét a román elnök vizitje végén, annak már minden tiszta ezzel kapcsolatban. Trump e látogatást találta a legjobb alkalomnak arra, hogy megossza: Katar esetében történelmi mélységű a terrorizmus támogatása, méghozzá magas szinten. „Nemzetek” keresték meg, hogy mit tegyenek Katarral, döntést kellett hozni: a könnyű utat választani, vagy az akció nehéz, de szükséges útját? Elhatározták Rex Tillerson külügyminiszterrel és a katonai vezetőkkel, hogy felszólítják Katart, szüntesse be terrorizmustámogató tevékenységét. Ez azért hazugság, mert Tillerson 9-én, pénteken szólította fel Rijádot és szövetségeseit, hogy hagyják a blokádot: az amerikai katonai érdekeknek is árt. Ez diszkrét szembeköpése mindazoknak, akik épp Amerikától, Trumptól várták, hogy hideg fejjel mediálni tudjon a kérdésben. Innentől a katari Al Udeid bázis ügye, az amerikai légierő szuperbázisa kérdése élessé válhat.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!