Szerepkényszerek a szegénységpolitikában

2017. 05. 19. 23:12

Kevés jó szegénységelmélet van a társadalmi igazságossághoz kötve. Tamás Pál írása.

 

Ételosztás Budapesten. Elvárt lojalitások    Fotó: rezeda.blogin.hu

 

A szegénypolitika, mint valamennyi segélypolitika is adok-kapok relációkból áll. A „szegények” számára rendelkezésre bocsátott forrásokért a középosztály, az állami intézmények és társadalmi csoportok különböző javakat (érzelmek demonstrálását, a társadalmi szolidaritás imitálását, a társadalmi fegyelmezés formális elfogadását, és a középosztály hasznossági érzésének megerősítését) várnak cserébe. Minderre közvetetten, vagy közvetlenül a középrétegek biztonságérzetének növeléséhez lesz szükség.

A segélyezetteknek ezt előzetesen mind tanulniuk kell, hiszen az ebben a relációban használt nyelveket az állami bürokrácia és a középrétegek fogalmazzák meg, mint inkasszálandó kulturális formákat a másik oldal, a „szegények” számára. Az erőforrás- és kapcsolathiányos tömegekből azok lesznek elfogadott státuszuk szerint „szegények” (tudatosan használva az idézőjelet), akik ilyetén állapotukat a társadalmi létrán fölöttük elhelyezkedőkkel a nekik kínált nyelven, vagy kódrendszerben el tudják ismertetni.

Érdesebben fogalmazva: a lent rekedteket saját biztonságérzetük megerősítésére bizonyos értelemben kolonizálják azok a feljebb jutottak, akiknek elég erejük, vagy hatalmuk van ahhoz, hogy ezt a kapcsolatrendszert működtessék. Aki pedig lent az alávetettséget megtanulta felmutatni, viszonylag jól jár, hozzájuthat bizonyos javakhoz, gyermekei iskolákba kerülnek, csoportok közülük akár ki is emelkedhetnek. S miután elvben rászorulóból az új EU tagállamokban nagyon sok van, s csak egy részük tanulta meg a lojalitás itt érintett színészi bizonyítását, ez végül is „megéri” nekik. S ott lesznek mellettük, velük egy térben azok, akik ezt valamilyen okból nem tanulták meg, s most lent is peremre szorulnak.

Kevés jó szegénységelmélet van a társadalmi igazságossághoz kötve.

A hagyományos szegénységpolitika erőforrás-politika – erre fejlesztettek száz éve elosztási elveket és mérési technikákat, míg a modern szegénységfelfogások (mindenekelőtt Sen és Nussbaum) kapabilitásokra, képességek kifejtésének korlátozásaira, elmaradására vonatkoznak. De igazán ezek összevethető mérésére semmit sem ajánlanak, így azután (néhány kivétellel) a policykban megmarad gyakorlatias okokból a régi szegénység-világkép. S ehhez hozzárendelődnek a szegényekre hivatkozó politikai kampányok, amelyek a mozgalmak s a politikai pártok elidegeníthetetlen „tulajdonai”. A nemzetközi mintaadó jóléti rendszerek központjaiban kialakuló ilyen felfogásokhoz az európai periférián elvárt lojalitásokat azután – bár eltérő helyi kiszerelésben, de a visegrádi országok elitjei is produkálják. Ebből véletlenül azért – melléktermékként – még egy kis társadalmi igazságosság is kijöhet.

Mindezt tudáspolitikaként értelmezzük.

Számtalan állami játékosnak érdeke a donorszerepek, a „helyes” osztás módozatainak elsajátítása. Nagymértékben így kell igazolni felnőttségüket, hogy bekerülhessenek a modern államok közé. Hiszen megtanulták, hogy az elvárt adagokban beszéljenek felelősségérzésükről. Nem általában, hanem azokban a kódokban, amelyekben a modernista szegényügyet megfogalmazták. Ennek értelmezéséhez persze nem a helyi pályaszélekről, hanem az európai középosztályról kell többet tudnunk, végül is ennek szegényképéhez kell alkalmazkodnunk, függetlenül attól, hogy a rászorulók az európai periférián milyenek. E politikák hatékonyságát (amelyről manapság egyre többet beszélnek) itt és ott a fő donorok, az állam és a különböző civil szervezetek viszonya fogja nagymértékben meghatározni és ez a modell országokban és a perifériákon, így nálunk is más lesz. Így a civil szerepek függőségeiből következően kikerülhetetlenül túlerős állami donorszerepek jönnek ki. A „helyes szegény” viselkedése érthetően ezekhez alkalmazkodik, és csak véletlenül jut hozzá azokhoz a minimális önszervezési lehetőségekhez, amelyek a fentről független túlélés valamilyen esélyét kínálnák.

A hétköznapi szegénykép a helyi társadalomszerkezetben így azután független lesz a meritokratikus, modernista szegényképtől.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!