Hadüzenet a területrablónak

2017. 08. 16. 09:52

Van „Valaki”, aki immár közel egy évszázad, azaz létrejötte óta – fittyet hányva a szent és sérthetetlen trianoni országhatárnak – büntetlenül és folyamatosan csonkítja az egységes román nemzetállam területét. Szilágyi Aladár jegyzete.

 

A kép jobb szélén az elkészült gát a folyó romániai oldalán Kistécső közelében

 

A tettes nem más, mint a hajdan „legmagyarabb” folyónak aposztrofált Tisza, mely a Visó torkolatától képez határfolyót Románia mentén egészen Kistécső fölöttig, ahol az ukrán gránic hirtelen délnek kanyarodva, elhagyja a Felső-Tisza völgyét. Maga a határ csak néhol követi a meder középvonalát. Bármily akkurátusan húzogatták annak idején a vonalakat azon a párizsi térképasztalon, lehetetlen volt a győzők igazságérzete nevében ilyes precizitással kettévágni a történelmi Máramarost. Nem, a szeszélyesen kanyargó, csupa meander Tisza nem könnyítette meg a térképészek dolgát. Így aztán merő antantkényelemből, netán Tiszaszeszélyből, a folyónak ez a kurta szakasza vagy hatvanszor váltogat országot.

Románia sem akkor, sem később nem találta méltányosnak, hogy Máramarosnak – ennek a „mindenkor románok lakta” földnek – a kétharmada másoknak (hol csehszlovákoknak, hol oroszoknak, hol ukránoknak) jusson. Miközben időnként inkább kevesebb, mint több diszkrécióval emlegetik az ősi jusst (akár a „Dnyesztertől a Tiszáig” motívumot), maga a Tisza végzi a dolgát. Sem holmi békediktátumokra, sem afféle nemzeti alkotmányokra, csupán a természet törvényeire hallgat. Folyóvíz lévén – meanderezik. Meander pedig azért alakul ki, mert még egy apró kanyarban is a meder külső szélén gyorsabban folyik a víz, mint a belsőn. Ezért a belső szélen hordalék rakódik le, a külsőn ezzel szemben a nagyobb vízsebesség miatt pedig parterózió jelentkezik. Nos, ilyen ez a lassan vándorló Felső-Tisza: jobb partját sok helyütt hordalékot lerakva építi, bővíti, a balpartját pedig rombolja, mállasztja, miközben az erózió minden esztendőben leharap néhány hektárnyi területet Romániából – Ukrajna javára…

Biodiverzitás helyett holdbéli táj az ártéren      Fotók: Romania curata.ro

 

Ezt az áldatlan állapotot szüntették meg napjainkra egy tisztára árvízvédelminek tűnő projekt révén: gátemeléssel zabolázták meg a rakoncátlan folyót. Egycsapásra két legyet ütöttek: csatornává szelidítve-züllesztve a szabad Tiszát, megakadályozzák, hogy két-három évente elöntse Kistécsőt és környékét, mi több, a medervándorlás megállításával egy talpalatnyi földet sem engednek át többé az ukrán szomszédnak. Látszólag minden rendben van, nagyon rendben, hiszen a Román Vízügyi Hatóság gátemelési projektjét az Európai Unió kohéziós alapjának környezetvédelmi operatív programja finanszírozta, 14,5 millió euró erejéig. Mily szerencsés egybeesés: a lokális árvízvédelem találkozott az ország stratágiai, területvédelmi érdekeivel, s mindez uniós támogatással valósulhatott meg!

Hogy ez a megoldás mégsem bizonyult eszményinek, arra legutóbb a România Curată (Tiszta Románia) portál hívta fel a figyelmet, Habitate protejate de pe Tisa, măcelărite cu bani europeni (Európai pénzekkel lemészárolt, védett élőhelyek a Tiszán) című ankétjával. Elsőként a környéket alaposan ismerő, jeles biológus és természetfotós, Lengyel Péter fújta meg a riadót. A máramaroszigeti kutató már 2015-ben tiltakozott a Tisza szabályozásának ilyen súlyosan környezetkárosító megoldása ellen. Ugyanis az árvízmentesített rész nagyjából egybe esik a Felső-Tisza Natura 2000-es területén lévő, európai szinten kiemelt fontosságú fajoknak élőhelyet, otthont adó védett övezettel. A portál által megkérdezett környezetvédelmi szakemberek egybehangzóan állítják, a gátépítés és a partszakasz megerősítése következtében fölöslegesen tették tönkre a berek, illetve az árterület 70 százalékát, hiszen éppen azt akadályozzák, hogy a folyó elárassza időnként a területet, ezzel elvágva a rendkívül gazdag biodiverzitású berket az életben tartásához elengedhetetlen víztől és tápanyagtól. Nem, nem csak a Tiszának üzentek hadat, hanem a terület növény-, és állatvilágának is, az őshonos, akár többszáz esztendős fáknak, a bokroknak, füveknek, az ott élő és átvonuló madaraknak, az ott lakó hódoknak, vidráknak, teknősöknek, egyébb védett fajoknak. Jómagam országjárásaim során többször forgolódtam Szaplonca-Pálosremete-Kistécső varázslatos, az emberi barbárság által alig érintett környékén. Mondják, azóta szinte holdbéli tájjá silányult a Natura 2000-nek ez a kiemelt paradicsoma…

Az őshonos, védett növény- és állatfajokat elűzi az emberi beavatkozás

 

Persze, óhatatlanul fölmerül a kérdés, mi a fontosabb: a Felső-Tisza falvainak megóvása az árvizektől, avagy a környék ökoszisztémájának a megmentése? Mind a kettő egyaránt fontos, és okos kompormisszummal, körültekintőbb tervezéssel mind a két cél: az árvíz-. illetve a környezetvédelem hosszú távon biztosítható lett volna. Azt senki nem vitatja, hogy a gátrendszer kiépítése szükségszerű volt, viszont a gátat nem a folyó partjára, hanem az árterület határában kellett volna felépíteni. Igaz, többe került volna a hosszabb védművek kialakítása, de az élőhelyek megőrzése a szabad Tisza körül megért volna ekkora áldozatot!

Mondják a helybéliek, hogy a Romániából elűzött hódok, vidrák, vízimadarak, egyéb lelkes állatok átszökdöstek a folyó másik oldalára, most Ukrajnát gazdagítják. Kistécső környékét elhagyva, a szemközti Técső környékén találtak maguknak zavartalan élőhelyet. Talán elárulta valaki nekik, hogy nem váltottak hazát, hiszen a Tisza jobb és balpartján fekvő két település Árpád-kori alapítása óta egy volt, az öt máramarosi sószállító koronaváros egyike…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!