Vásárhelyi banánhéj-keringő

2017. 08. 15. 19:20

Marosvásárhely jelenlegi polgármesterét és volt alpolgármesterét vádolta meg a Korrupcióellenes Ügyészség. Ugyan most csupán egy ügyben, igaz, formálisan közel tízezer rendbeli esetben vádol a DNA. Bögözi Attila összeállítása felidézi a közel két évtized megannyi sötét ügyletét, szóvá téve egyes RMDSZ-es tisztségviselők szerepét s a helyi szervezet jelenlegi érthetetlen hallgatását.

 

A DNA által megvádolt Maior és a bűnrészességgel gyanúsított Florea. Melyikük a városháza igazi ura?
 

Néhány napja mástól sem hangos a helyi sajtó Marosvásárhelyen, s az országos médián is végigfutott a hír, hogy hivatali hatáskör túllépésével vádolta meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester tanácsadóját, Claudiu Maior volt alpolgármestert. Ugyanebben az ügyben Florea ellen hivatali hatáskör túllépésében való bűnrészesség a vád. Maior 2016. március 9. és 2017. június 29. között rekordok könyvébe illően, összesen 9.198 bűncselekményt követett el, ami ugyanennyi törvénytelenül aláírt kifizetési megbízást jelent.

Elvileg egy tanácsadó, ha megbízója ezt úgy ítéli jónak, kifizetési megbízásokat törvényesen is aláírhat, viszont Maiornál – aki korábban helyi tanácsos és alpolgármester is volt – 2016. március 1-jén az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget állapított meg, amelynek nyomán három évre eltiltották a köztisztségviseléstől.

 

Kis pénz, nagy zuhanás

A portálunk által felkért jogi szakértő elmondta, az ANI határozata szerint Claudiu Maior 2013. július és 2014. április között megszegte a 2003. évi 161-es korrupcióellenes törvénynek a helyi tanácsosok összeférhetetlenségére vonatkozó 90. cikkelyét, valamint a helyi választott tisztségviselők státusára vonatkozó 2004. évi 393-as törvény 75. cikkelyét, amely meghatározza azt a rokonsági fokot, amelyen belül tilos szerződéses viszonyban lenni a helyhatósággal.

Maior tanácsosi mandátuma idején engedélyezett magánszemélyként (PFA) 35.840 lej értékű szolgáltatói szerződést kötött a polgármesteri hivatallal, ami aprópénz azokhoz a súlyos milliókhoz viszonyítva, melyek eltűnéséért állítólag a korábbi alpolgármester lenne a felelős. Mégis ez a közel 36 ezer lej volt a banánhéj, amin elcsúszott, és csak az ANI rámenősségének volt köszönhető, hogy ezúttal nem úszta meg. Ügye a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékig jutott, mivel a Maiornak kedvező alapfokú bírósági ítéletet az ANI megfellebbezte. Ennek a fellebbezésnek adott helyt 2016. március elsejei ülésén a Semmitőszék, semmisnek nyilvánítva a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2013. decemberi (felmentő) határozatát, illetve megalapozatlanként elutasította Maior beadványát az ANI fellebbezése ellen. Az ítélet kimondta azt is, hogy Claudiu Maior nem jelöltetheti magát a következő három évben egyetlen választott tisztségre sem, és nem tölthet be semmilyen köztisztséget ebben az időszakban.

Florea viszont nem hagyta ilyen könnyen elvérezni hűséges aktatáskahordozóját, s az ANI eltiltás után kitalált Maiornak egy városmenedzseri állást. Mivel citymenedzseri tisztség korábban nem volt Vásárhelyen, Florea a vonatkozó tanácsi határozatot tűzzel-vassal átpasszírozta a helyi tanácson, igaz, ebben a tranzakcióban benne volt az RMDSZ is. Mert volt ugyan az RMDSZ városi frakciójának egy határozata arról, hogy a 2016-os választási évben, közvetlenül a választások előtt nem támogatja ilyen tisztség létrehozását, mégis akadt magyar részről néhány illusztris átszavazó, mint például Peti András, az RMDSZ városi szervezetének elnöke vagy dr. Benedek István, az önkormányzat magyar frakciójának korábbi vezetője.

Ülésezik a helyi tanács, a pulpituson az esküre kész Biblia

 

A talpnyaló mennybemenetele

Tehát nem az RMDSZ – a városi tanács legnagyobb – frakción múlott, hogy Maiorból mégsem lett citymenedzser, hanem egy újabb banánhéjon. Ugyanis Florea megengedte Maiornak, hogy ő terjessze elő a városmenedzseri tisztség létrehozásáról szóló határozatot.  Csakhogy egy ilyen tisztség létrehozására, a közigazgatási törvény szerint kizárólag a polgármester személyesen tehet javaslatot. Erre viszont elfelejtették figyelmeztetni a város urát, ilyenformán az előterjesztés törvénytelenre sikeredett. Az már csak hab volt a tortán, hogy még a szégyenletes RMDSZ-es átszavazásokkal sem volt meg a törvény által megkövetelt kétharmados többség, csak egyszerű többséggel sikerült elfogadni a határozatot, amiből így citymenedzser-bukta lett.

Ha azonban valaki azt gondolja, hogy Florea beletörődött ebbe a helyzetbe, az nagyon téved. Leghűségesebb talpnyalójának dobott még egy mentőövet, kinevezve saját tanácsadójának Maiort. Ezt a tisztséget korábban Csegzi Sándor volt alpolgármester töltötte be, akinek így – tetszett-nem tetszett – mennie kellett. És ment.

Mindezeket követően Florea függetlenként elnyerte ötödik polgármesteri mandátumát Marosvásárhelyen, s hálája jeléül, azokért a szolgálatokért, melyeket Maior tett neki, megtartotta tanácsadójának. Ilyen előzmények után sikerült Maiornak az ANI után a DNA célkeresztjébe is belekerülnie azzal a bizonyos 9.198 bűncselekménnyel.

Mindezt azért tártuk az olvasó elé az események ilyen, összefüggő folyamatában, hogy mindenki számára világos legyen: Maior esete nem a tegnap született bárány ártatlanságáról szól, aki véletlenül keveredett korpa közé, s most megeszik a disznók (ANI, DNA), hanem kőkemény törvénytelenségek, közpénzlopások hosszú-hosszú sorozata tapad a kezéhez. Esetében csupán a szomorú, hogy nem a nagy gazemberségekért szorul torkán a hurok, hanem néhány banánhéj miatt.

Viszont a legújabb Maior-féle banánhéj körül van némi homályos feltételezés – amiről, ha kiderül, hogy igaz, a maga pompájának teljességével fogja újólag igazolni, mekkora gazember Florea –, ami arról szól, hogy a mindenféle gátlásoktól mentes polgármester, saját irhájának mentése céljából leghűségesebb emberét is képes beáldozni.

A volt alpolgármester, majdnem városmenedzser, közügyektől eltiltott tanácsadó

 

Egy névleges és egy valódi polgármester

Miután tavaly állítása szerint lemondott az alpolgármesteri és helyi tanácsosi tisztségről (ez is Florea által terjesztett hazugság, mert Maior nem lemondott, hanem eltiltották a köztisztség viselésétől, tehát a lemondás egyszerű kommunikációs trükk), Claudiu Maiort tanácsadójaként alkalmazta Dorin Florea, és a fizetési megbízások aláírására is felhatalmazta – amint erre a DNA közleménye is rámutat.

A vádhatóság szerint a polgármester két olyan rendelkezést adott ki (971/04.03.2016 és 1838/24.06.2016), amelyekkel – a törvényi előírások áthágásával – lehetővé tette Maior számára, hogy a hatósági tiltás ellenére közhatalmi tevékenységet gyakoroljon. Így jött össze a 9.198 bűncselekmény.

A polgármesteri hivatalban keringő feltételezés szerint Florea tudatosan taszította Maiort ebbe a törvénytelenségbe, mert neki amúgy is van jó néhány, a DNA által vizsgált régebbi ügye, s ha jön a balhé – mert előbb-utóbb jönnie kell – legyen, ki a színfalak előtt azt elviszi, elfedve ezáltal a polgármester ügyeit.

És bejönni látszik Florea számítása, mert a reflektorfény most Maioron van, a hírügynökségek arról cikkeznek, hogy a volt alpolgármestert 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték. „Ez idő alatt rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen, csak az ügyben illetékes ügyész előzetes engedélyével hagyhatja el az országot, nem veheti fel a kapcsolatot az ügy másik érintettjével, sem a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottaival, nem mehet a városházára, és nem töltheti be a polgármesteri tanácsadói tisztséget – áll a DNA közleményében is.”

Az ügyben megszólalt a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi helyi képviselője, Hermann Mark Christian, aki szerint az elmúlt egy évben igazából Claudiu Maior látta el a polgármesteri teendőket Marosvásárhelyen. Ugyanis Dorin Florea, az ötödik mandátumát töltő választott polgármester „kiszervezte” számára a teendőket. Hermann az utóbbi egy év szinte valamennyi tanácsülésén felszólalásban sérelmezte, hogy a hivatalt olyan ember képviseli a testület ülésein és a nyilvánosság előtt, akit eltiltottak a közügyek gyakorlásától.

 

Csak bűnrészes?

És ebben a Maiorra szabott legújabb zakóban, a főszabász, Florea csupán „csak” másodhegedűs, a DNA mindössze „hivatali hatáskör túllépésében való bűnrészességgel” vádolja.

Ha pedig azt hiszi Florea, hogy elterelheti saját DNA-s ügyeiről a közvélemény figyelmét, alighanem súlyosan téved.

Emlékeztetőül: tavaly, mikor Florea épp sajtótájékoztatón jelentette be indulását a helyhatósági választáson, a DNA – szintén sajtótájékoztatón – jelentette be, hogy csúszópénz elfogadásával gyanúsítja és bűnvádi eljárást indított ellene. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség az is bejelentette: az ügyben érintett a polgármester fia, Florea Dan Aurel is, akit bűnrészességgel és pénzmosással vádoltak meg. Szintén ebben az ügyben Musgociu Mircea Nicolae üzletember ellen megvesztegetés és pénzmosás gyanújával emeltek vádat.

A vádhatóság szerint 2011. június 30-án a helyi önkormányzat Dorin Florea beterjesztésére kilenc határozatot bocsátott ki a Segesvári út meghosszabbítására, ezek mindenikében érdekelt volt az említett Musgociu, a polgármester barátja. Florea Dan Aurel még abban az évben megvásárolt egy lakást Musgociu cégétől, 74 ezer euróért, amelyet aztán 2015. március 30-án 130 ezer euróért adott el.

A DNA emellett bűnvádi eljárást indított Ciprian Dobre, Maros korábbi prefektusa ellen is, akit csúszópénz elfogadásával, pénzmosással, és hatalommal való visszaéléssel vádol. A DNA ügyészei szerint Marosvásárhely önkormányzata 2006-ban és 2007-ben öt olyan határozatot bocsátott ki, amelyek egy bizonyos üzletember (már megint Musgociu) érdekeit szolgálták. Ciprian Dobre prefektusként ezeket nem ellenőrizte és nem támadta meg, miután az illető üzletembertől 120 ezer lejt kapott ezért. A pénzt egy erre a célra fenntartott bankszámlára utalták. Dobre-t azzal is gyanúsították, hogy a PNL Maros megyei szervezetének elnökeként, illetve prefektusként visszaélt hatalmával. Ez a vádhatóság szerint abból állt, hogy hozzájutott bizonyos pénzösszegekhez, amelyeket kampánycélokra használt fel, de a családi kasszába is juttatott belőle.

Florea polgármester, akit már többször is újraválasztottak a vásárhelyiek

 

Szégyentábla – magyarokkal

Arról se feledkezünk meg, hogy a helyi futballcsapattal – ASA – kötött társulási szerződés miatt hivatali visszaélés, pénzalapok eredeti rendeltetésüktől eltérő célra való felhasználása gyanújával újabb vádat emelt Dorin Florea polgármester ellen a korrupcióellenes ügyészség.

A DNA ugyanazokkal a vádakkal illette Kiss Imola gazdasági igazgatót, Maria Cioban volt jegyzőt, Claudiu Maior akkori alpolgármestert, Benedek István és Ioan Fărcaş korábbi közgyűlési képviselőket, Bakó Attila, Virgil Măceşan köztisztviselőket, s Ioan Nucu Mant, az ASA 2013 Sportegyesület elnökét. A vád szerint a vádlottak kezdeményezték, illetve megszavazták az ASA futballklub helyi költségvetésből történő finanszírozását, ami a vádhatóság szerint több millió lejjel kurtította meg a város költségvetését. A DNA szerint az ügyészség hivatali visszaélésben való cinkossággal gyanúsít 19 önkormányzati képviselőt is, valamint a hivatal jogászát és a város jegyzőjét. Biztos, hogy nem fog dicsőségtáblára kerülni az a tény, hogy a meggyanúsított önkormányzati képviselők közül tízet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színeiben választottak meg (Benedek István, Gombos Csaba, Peti András, Karácsony Erdei Etel, Józsa Tibor, Bakos Levente, Törzsök Sándor, Kikeli Pál, Soós Zoltán, Haller Béla).

A vádhatóság szerint a gyanúsítottak 2013 júliusában törvénytelenül nyújtottak a város költségvetéséből négymillió lejes támogatást a marosvásárhelyi – akkor még – FCM nevű (később ASA-ra keresztelt) labdarúgó klubnak. A hazai törvények értelmében ugyanis nem folyósítható közpénz olyan jogi személyeknek, amely köztartozással rendelkezik, márpedig az élvonalból egyébként nemrég kiesett klub korábban jelentős tartozást halmozott fel az állam felé.

De nem merültek a feledés homályába Florea korábbi földügyletei sem. A DNA azzal vádolta meg a város örökös polgármesterét, hogy Maria Ciobannal, az önkormányzat volt titkárával bűncselekményt követtek el, amikor 2008-ban egy sportegyesület részére ingyen átengedtek egy több mint 2 hektáros területet, amelyért az egyesületnek éves díjat kellett volna fizetnie. Ily módon a város megközelítőleg 1,2 millió lej jövedelemtől esett el.

Ezúttal a teljesség igénye nélkül tallóztunk Florea DNA-s ügyei között, melyek egyikében sem született végleges ítélet, amiért egy nevének elhallgatását kérő RMDSZ-es politikus felvetette azt a lehetőséget is, hogy Floreát az igazságszolgáltatás amolyan trójai falónak használja bizonyos politikai érdekek érvényesítéséhez. Mert egy-egy ügyét, anélkül, hogy végigvinnék az ítélethirdetésig, időről időre újabb és újabb DNA-s üggyel „fejelik meg”, s amikor valamiért nagyon kezd ugrálni a doktor úr, újabb vádat akasztanak a nyakába. Szó se róla, van bőven honnan merítenie a korrupcióellenes ügyészségnek, mert amennyi visszaéléssel meggyanúsították, talán nincs is annyi paragrafus a BTK-ban.

 

Miért hallgatnak?

A végén, pedig ott lebeg egy kínosnál is kínosabb kérdés: akkor, amikor az egész hazai sajtó, román és magyar nyelvű, írott vagy elektronikus, sugárzott vagy online, Florea és Maior korrupciós ügyeitől hangos, akkor a magyar képviselet, az RMDSZ, miért hallgat?

Se a városi tanács frakciója, se a városi RMDSZ vezetése, se a sajtószolgálat, se újdonsült képviselőink, se szenátoraink napok óta egy vak hangot sem ejtettek ki e témában. Ez a tájba simuló hallgatás pedig a vásárhelyi magyarság szemében fölöttébb gyanússá teszi a magyar érdekképviseleti szervezetet. Az emberek nemcsak azt kérdik: mért hallgat az RMDSZ, hanem azt is: mit hallgat el az RMDSZ?



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!