Simon Judit: Őszi napló 3.

2020. 10. 20. 21:42

Az élet akkor is szép, ha nem éppen habostorta, és akkor is, ha néha a helyzet fokozódik. Nagyjából erről szól majd a sorozat, aminek elkezdésére mindazok az ismerősök és ismeretlenek, barátok és nem éppen barátok üzenetei, telefonhívásai, kritikái, és persze kellemes személyes beszélgetések indítottak. Időnként írni fogok arról, ahogy az én „ablakomból” látszik a város, az ország, a világ idén ősszel. Nagyon tudnék örülni, ha portálon kommentben kapnék kérdéseket, hozzászólásokat, őszi történeteket. A kérdésekre, a hozzászólásokra itt válaszolok, a történeteket – ha kell, szerkesztve – idemásolom. Örüljünk együtt az ősznek.

 

Bocsánat, hogy hosszabb idő után jelentkezem, de összesűrűsödött az életem, nem tudtam rögtön lejegyezni, amit az ablakból láttam. Most igyekszem pótolni.   

Köszönöm a kommenteket és a történeteket. Tomcsányi Mari kolléganőm, akit nagyon tisztelek, Laurentiu Baranga diploma nélküli magas rangú tisztségviselővel kapcsolatban azt írta: „Jól szórakoztam volna, ha nem tudnám, hogy a jólétünk vagy ’rosszlétünk!’ ilyen kinevezett, szakmai senkiken múlik. Röhögni tudnék, ha nem éltem volna olyan időket, amikor emberek sorsa fölött rajoni pártaktivisták döntöttek. És persze örülök, hogy nálunk (még) van tényfeltáró újságírás.”

Kemenes Eli barátném nemcsak ígérte, tényleg hozott csokit a színházba. A kommentjén pedig még másnap is nevettem. Elmesélte ugyanis: „Kellett azért ahhoz némi merészség, hogy ezt végigvigye. Vagy annyira bunkó, hogy nem volt tudatában a tette súlyának, vagy annyira bunkónak hitte a felelősöket, hogy nem jönnek rá. Utólag kiderült, mindkét feltételezés igaz. Aztán elszomorodtam, mert sajnos nem kevés embert ismerek, akik így szereztek diplomát. Volt olyan ’diplomás’ ismerősöm, aki egy munkaszerződés kapcsán felhívott, hogy megkérdezze: az Amerikai Egyesült Államok tagja-e az Európai Uniónak, mert a feltételek szempontjából nem mindegy. Mondtam neki, hogy még nem.”

Gál Annamária színművész szerint Baranga „Az államtitkokat őrző és titkosszolgálati munkáját bizonyára jól végezhette, ha a maga diplomanélküliségét ilyen jól tudta palástolni. Egyszóval valamit mégiscsak tudott a pasas! Kabaré!”

Erdélyi Stella barátném Angliából küldött őszi történetet: „Szinte érzem a nagyváradi élet pulzusát az írásodon keresztül. Otton érzem magam akkor is, ha 2000 kilométerre vagyok a szülővárosomtól. Tudod, mi jut eszembe az őszről? Gyermek- és fiatal koromban, az utcán sétálva élveztem a sült tök, meg a gesztenye illatát. Valahogy mindig biztonságban éreztem magam. Meg a lugasok, ahol miccset árultak, meg mustot. Isteni volt. Emberek járkáltak az utcán, és a hideg ellenére mosolyogtak. A színházi szezon kezdete, új előadások öröme, és mivel színpadon voltam, örültem megosztani a nézőkkel a táncban elmesélt történeteket. Az őszt új kezdésnek érzem, és nem a múló idő tanújának. Az ősz számomra: fogyókúra, tanulás, lazítás, új kapcsolatok, jó borok, felkészülés a karácsony őrületére, meg az Újévre. Az eredmények mindig tavasszal látszanak, de az ígéretek ősszel kezdődnek. Már akinek sikerül betartania. Hiányzik Nagyvárad.”

Mondom, a legutóbbi napló óta sűrű volt az élet. Megnéztem a Hamlet előadást Telihay Péter izgalmas rendezésében. Erről bővebben a Várad folyóirat novemberi számában írok.

Nálam vendégeskedett kedves budapesti barátném, Artner Szilvia újságíró és párja, na ki? Igen, bizony Telihay. Sissoval már rég tervezzük, hogy találkozzunk, végre összejött. Remek beszélgetések kettesben meg hármasban, persze hajnalig. Sok szó esett a színházról, a Budapesten zajló eseményekről, a színművészetiről, a diákokról és az oktatókról. Az egyetem blokádjáról, a fiatalok békés, szép, színházhoz méltó megmozdulásairól. Az egyetemi autonómia szétcincálásáról is persze, na meg az okokról. A kérdéssel kapcsolatban Visky András író, dramaturg, a kolozsvári magyar színház művészeti vezetője is beszélt egy nagyszerű interjúban. Olvassák el itt!

 

Amikor az áremelésekre, az adókra és illetékekre panaszkodunk, azt szoktuk mondani, nemsokára már a levegő is pénzbe kerül. Hiszik vagy sem, van olyan levegő, amiért valóban fizetnek, nem is keveset. Tessék elképzelni, hogy három váradi fiatal – egy bankigazgató, egy építési vállalkozó és egy fogász – úgy döntöttek, hogy levegőt árulnak. Palackokba gyűjtötték a biharfüredi levegőt és drága pénzért árulták itthon és külföldön. Jó vállalkozásnak bizonyult, mert már több ázsiai és közép-keleti ország rendelt belőle. Öt liter, 130 szippantásnyi lebegő 14,99, a hétliteres, 160 szívásnyi levegő pedig 16,99 dollárba kerül. Áfával, de szállítási költség nélkül. És most kapaszkodjanak meg: a cég uniós pályázaton nyerte az induló tőkét, igaz, valami termálvizes kozmetikummal pályáztak. Valamit nagyon jól csinálhatnak, hiszen valakik korábban a Kárpátokon túl is próbálkoztak a levegő üzlettel, de azoknak nem jött be.

Még mondja valaki, hogy a pénz nem a levegőben lóg.

Úgy el voltam havazva, hogy még Szűcs Lacival sem beszéltem a hétvégén, sőt még hétfőn sem. Amikor ma felhívott, kérdezte, láttam-e a bukaresti prefektust. Mondta, nézzem meg. Annyira jóképű? – kérdeztem persze viccből, mert azért gondoltam, politika van a dologban. Kiderült, a pasas olyan okos, hogy a csizmám doktorálhatna nála.

Gheorghe Cojanut májusban nevezte ki fővárosi prefektusnak briliáns kormányfőnk. Mivel nehéz a hivatal, meg járvány is van, és neki nem csak a kormánymegbízotti, hanem a katasztrófavédelmi feladatokat is el kellene látni, gyorsan elment szabadságra. Bukarestben a megbetegedések száma elérte a kritikus határt, a fáma arról szól, hogy bezárják az iskolákat, azaz áttérnek online oktatásra, és vélhetően a színházak, a mozik, a vendéglátó egységek sem működhetnek. Mindenki háborog, de semmi sem biztos. Amikor az egyik hírtévé felhívta, hogy mi is helyzet a fővárosban, a mufti éppen vásárolt és azt sem tudta, melyik világon van, nemhogy számokat vagy intézkedéseket. Miután a stúdióban kicikizték, visszahívta késő este a műsort, hogy helyesbítsen. Elkezdte mondani, hogy ő csak akkor dönthet, ha egyik hivatal, meg másik hivatal, meg ilyen szakember, meg olyan szakember, és amikor a műsorvezető közbekérdezett, felháborodott. Merthogy ő nem azért telefonált, hogy félbeszakítsák, meg kérdezgessék, amikor ő beszél, akkor mindenki hallgasson. A műsorvezető illedelmesen visszafogta a röhögését, csak annyit jegyzett meg, hogy most nem pártgyűlésen vannak. A prefektus azzal folytatta, hogy össze kell hívni a katasztrófavédelmi testületet, azok sokan vannak, meg kell beszélni, szavazni a határozatokról, az nem egynapos munka. Persze, ezt a stúdióban senki nem értette, a prefektus pedig arra nem tudott mit mondani, miért nincs előkészítve a határozattervezet, hiszen járvány van, gyorsan kellene dönteni, nem hagyni még jobban terjedni a fertőzést. A morcos hivatalnok azt ismételgette, hogy ő mindig, mindenben törvényesen jár el, egyébként nem zárják be az iskolákat, vagy bezárják, de csak akkor, ha a tanfelügyelőség javasolja. Na, itt feladta a műsorvezető és fulladozva elköszönt.

Mialatt olvastam a felelős beosztásban lébecoló felelőtlen hivatalnokról, folyton Örkény és Caragiale jutott eszembe: nem csak abszurd, de röhejes is, ami történik.

Aztán meg azon gondolkodtam, hogy lehet, megint önkéntes karanténba kellene vonulni. Ezt még megbeszélem magammal és a barátaimmal.

Szép napot, szép estét mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!