Simon Judit: Vesztegzár-napló 57.

2020. 05. 12. 22:00

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárta után úgy döntöttem, további háromszor két hétig nem lépek ki lakásom ajtaján. Barátaim biztatására folytattam feljegyzéseimet. A román államfő bejelentése nyomán immár megkezdődött a visszaszámlálás a rendkívüli állapot május 15-i feloldásáig. A naplóírás és a napok számlálása a vesztegzár utolsó hetében is folytatódik.

 

Ötvenhetedik nap (május 12., kedd)

A reggeli, mármint nekem reggeli – rendes embereknek délelőtti – kávézásom közben megnéztem a telefonomat, és kiderült, Saci jelezte: ébren van, hívhatom. A telefonom szerint nem volt még kilenc óra, amikor írta.

Első csengetésre nem vette fel, valamivel később visszahívott. Vásárolni volt, elég bonyolult az amúgy is sok elővigyázatossággal, nemhogy még a telefont is felvegye. Bekapcsolja? Rábökjön? Tényleg, az okostelefonokkal, hogy van ez, hiszen a kagylót vettük fel hajdanán. Na, mindegy, leközelebb megkérdem Sacitól, most elfelejtettem.

Magyari Sára, avagy Saci egyetemi tanár és nagyszerű publisztikákat, esszéket ír. Azért kerestem, hogy ne feledje elküldeni a Tandem rovatába az anyagot a Várad júniusi számába, végül sikerült több mint két órát beszélgetni. Saci okos és művelt, ráadásul szép, csinos és jó ember. Nagyon szeretek vele beszélgetni. Maximalista a munkájában, továbbá közösségi ember, és egyik jelszava, hogy az ember társas lény. Nagyon hiányoznak neki a barátai, a testvére, akik Temesváron élnek, és hiányzik a város is a maga hangulatával. No meg a virágok, a tavaszi sárga repceföld, amit a Várad–Temesvár útvonalon szokott megcsodálni oda-vissza. Itt ragadt a karanténban, a kicsi falusi kertes házát sem látta rég, az is Temes megyében van.

Beszélgettünk a válásról – Sacit megviselte a sajátja –, az elvált vagy egyedülálló nők társadalmi be- és elfogadottsága. Kicsit másképpen gondolkodunk a kérdésről, de ez nem akadályozza meg a jó hangulatú trécselést. Másképpen gondolkodunk a közösségről és ennek szerepéről az egyén életben, de unalmas is lenne mindig egyetérteni. Beszélgettünk továbbá ideológiákról, majdnem belebonyolódtunk az antropológiába, de időben leálltunk vele.

Szóba került, hogy hol tölti a szabadságát, ha majd végre a várost is el lehet hagyni, ő elősorban Temesvárra, majd a kis birtokára utazna, meg kicsit Bukarestbe, a tengerre, Budapastre, szóval menne és menne, amivel nincs egyedül.

Beszélgetés közben nekifogott főzni, elmondta, tejfölös csirkepaprikást készít, még nem döntötte el, hogy nokedli legyen hozzá vagy valami más.

Saci felgyújtotta bennem a főzés iránti vágy lángját, de sajna, amint beértem a konyhába, már ki is aludt. Úgyhogy megettem a tegnapelőtti zöldséglevest és csináltam krumplis omlettet.

Tegnap nem számoltam be róla, de beszélgettem Antal Erikával. Az újságíró kolléganőm és férje az író, újságíró, bölcsész tudós Spielmann-Sebestyén Mihály teljesen jól viselik a bezártságot. Jó, Misi kicsivel jobban, merthogy ő nem olyan társaságba járós, szívesen ír, otthon. Erika ki-kijár vásárolni, az unokához is ellóg néha, vagy a lánya, aki bejár a munkahelyére, hozza hozzá.

Erikával arról is beszélgettünk, hogy nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is viselniük kell következményeket, ha elválnak. A társadalom, tágabb, szűkebb közössége sokukat kiközösíti, barátkoknak hitt emberek fordulnak el tőlük, elfelejtik meghívni valamilyen társaságba. Erika ezt többször tapasztalta, nekem is mesélte egy jóbarátom, milyen csalódások érték a válása után.

Egyetértettünk abban, hogy nem értjük, miért történik ez így a 21. században, és örök kérdés marad számunkra, kinek mi haszna van abból, hogy boldogtalanságra ítélje az embereket a közösségük. Abban is megegyeztünk, hogy sok más mellett ez is tabu téma, nincs kellőképpen kibeszélve, de hajlandóság sincs vitát nyitni róla.

Erika amúgy a gyönyörű virágait gondozza, kimeszelte az erkélyt, ő remek háziasszony. Mindig csodáltam is, amiért képes otthon is mindent elvégezni, és nem kevés újságírói feladatát is profin ellátni.

Vele is megegyeztünk, hogy még halljuk egymást, de legjobb volna találkozni.

Mondtam, ha valami érdekes történik a politikában, szólok. Érdekes nem történt, de tegnap és ma reggel híreket hallgattam és nagyon röhögök.

Szóval pénteken, május 15-én korántsem annyira szabad a gazda, mint szeretnénk. Ami biztos, kötelező lesz zárt terekben a szájat, orrot eltakaró maszkot viselni, és kötelező kezet mosni. Jön a közeg, becsenget, megkérdi: maga mosott kezet? Bizonyítsam, vagy mossam meg a szeme láttára. Vagy írja a büntetést.

Vela, a legendás belügyér pedig azt mondta, hogy ha valaki maszk nélkül tüsszent, akkor hívni lehet a 112 sürgősségi számot és feljelenteni az illetőt, mert bűncselekményt követett el és büntetés jár érte. „Halló, rendőrség? Most ment el mellettem egy maszk nélküli ember és tüsszentett”. Mondom, elment mellettem. Ja, bocsánat, nem fogtam meg.” Vagy. „Halló, itt ülök az irodában és a velem szemben ülő kollégám/kolléganőm maszk nélkül egymás után kettőt tüsszentett. Jöjjenek mihamarabb, mert már megtörölte az orrát”.

Örkény szelleme kijött a karanténból és rendeleteket fogalmaz.

Megyek kezet mosni, mert ami biztos, az biztos.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!