Simon Judit: Vesztegzár-napló 56.

2020. 05. 11. 21:36

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárta után úgy döntöttem, további háromszor két hétig nem lépek ki lakásom ajtaján. Barátaim biztatására folytattam feljegyzéseimet. A román államfő bejelentése nyomán immár megkezdődött a visszaszámlálás a rendkívüli állapot május 15-i feloldásáig. A naplóírás és a napok számlálása a vesztegzár utolsó hetében is folytatódik.

 

Ötvenhatodik nap (május 11., hétfő)

Arra ébredtem, hogy zakatol egy traktor, de kiderült, csak egy fűnyíró. A szemben lévő öregotthon udvarát gondozta egy férfi.

Elkészítettem a kávémat, rávicsorítottam a tegnap esti mosatlanra, majd kivonultam a napra kávézni.

Tudtam, kell érkezzen Péter az ellátmánnyal, tegnap kérte a listát. Többek között hozott finom, friss bagettet, vajat és ropogós, piros retket. Sajnos nem sokáig maradt, de mesélt Noémiről, Misiről és Gerdáról, a kiskutyáról, aki hatalmas lesz, amikor majd megnő. Beszélgettünk Prágáról, kiderült, hogy neki is a ferences rendiek temploma a kedvence. Azt is megbeszéltük, hogy külföldön szeretünk kimozdulni a turista övezetekből és a helyiekkel beszélgetni, az általuk kedvelt kifőzdékben, kisvendéglőkben enni.

Félig-meddig még a tegnaphoz tartozik, hogy késő este felhívott Biri. A kolozsvári Mihály Almási Ildikó vegyész doktor egy neves egészségügyi felszerelést, eszközöket, gépeket gyártó svájci cég romániai képviselője. Az okos, művelt, határozott, nagyon szép és csinos, korán özvegységre jutott asszonnyal nem olyan rég ismerjük egymást, de már első találkozásunkkor összebarátkoztunk. Ritkán látjuk egymást, ő nagyon elfoglalt, de amikor lehet, legalább egy kávéra összefutunk, no meg telefonon is szoktunk csevegni.

Home office rendszerben dolgozik, most is nagyon elfoglalt, annyi a különbség az ezelőtti éltéhez képest, hogy nem utazik el személyesen találkozni az ügyfelekkel, a megbízóival, hanem zoomon értekeznek.

A napok nagy részét otthon tölti, de neves akadémikus édesapját is ellátja, valamint az idős szomszédainak is segít bevásárolni. Szeret otthon lenni, de neki is hiányzik a társaság, a barátok, a színház, opera, a szimfonikus koncertek és persze az utazás. Kicsit pletykáltunk, elújságoltuk egymásnak, hogy a hétvége szépítkezéssel telik majd. Biri pénteken szépítkezik, mert szombatra és vasárnapra annyi meghívása van a barátokhoz, hogy nem tudja, hová fog eljutni. Autóval közlekedik, és megígérte, amint lehet, leruccan Váradra egy dumapartira.

Felhívott Emeske, a budapesti újságíró barátnőm, és elmondta, nála is kivágta a biztosítékot az építészfórum.hu-n a Darvas–La Roche házról megjelent anyag.  Lényegében azért lett mérges, mert jól ismeri a volt otthonomat, férjével, Márványi Péterrel sokszor megfordult ott, amikor még a szüleim is velem voltak, Dórika, a kislányuk többször aludt az ominózus hálószobában. Ismeri a ház és a családom történetét, azt is tudja, persze első kézből, hogyan került a város tulajdonába.

Nem sokat teketóriázott, levelet írt a szerkesztőségnek. Íme:

„Tisztelt Szerkesztőség! Régóta olvasom Önöket, és igen színvonalas cikkeket közölnek, magam is, újságíróként nagyon sokszor hivatkoztam az Építészfórumra, ha valamilyen szakmai kérdésben szükségem volt cikkeikre, írásaikra, szakértelmükre.

Azonban ma belefutottam egy olyan cikkbe, amely – finoman fogalmazva – nem üti meg a mércét. Nem tudom, kinek a hibája, a szerzőé, Pleskovics Violáé, vagy valaki másé, de kérem, javítsák, és kövessék meg a ’Hölgyet’, akiről azt írják, hogy ’vagy 40 évig benne lakott’. Nem benne lakott, hanem oda született, és a szülei is benne éltek. Ennél azonban fontosabb, hogy a hölgy él, Simon Judit nagyváradi újságíró és a barátom. Magam is sokszor jártam náluk még abban a házban, akkor is, amikor a szülei még éltek. Rangos értelmiségiek, édesapja színész volt. Erről a cikkről van szó.

De nem folytatom, olvassák el inkább azt, amit a hölgy írt, bocsássanak meg neki, de érthető a felháborodása.  

Üdvözlettel: Bánhidi Emese, újságíró

 

Emeske levelére a cikk szerzője Pleskovics Viola válaszolt. Ezt írta:

„Tisztelt Márványi Emese! Köszönöm levelét, amely a nagyváradi Darvas-ház hibájára hívja fel a figyelmet. Pafka Ernő és Zakar István bizonyára nem rossz szándékból fogalmazott pontatlanul az interjú alatt. A tény, hogy nem tudtam beszélni minden egyes érintettel pusztán abból az okból fakad, hogy az egy órányi kapott idő egy hasonló kaliberű cikk kivitelezéséhez és publikálásához elég kevés egy nagyívű, több könyvet tanulmányozandó és több embert megszólaltatandó írás megalkotásához,  de ezt bizonyára Önök is tudják. Mivel két érintett szakmebert kérdeztem meg az ügyről, abból pedig Zakar István átnézte és ellenőrizte a cikket, egy hír típusú bejegyzésnél – és nem egy projektleíró tanulmánynál – sajnos az időkorlátok miatt egy hiteles szakemberi revízió elég jóváhagyást jelent.

Ezzel együtt Önnek viszont nagyon köszönöm a személyes értesítést és a figyelemfelhívást, fiatal pályakezdőként ezekből nagyon sokat tanul az ember és a jövőben nem hagy felületet hasonló hibának. Kijavítottam a cikket, ha bármi más változtatást szeretnének, kérem, jelezzék és javítom.

Pleskovics Viola, építészettörténész, szerkesztő”

Voltam olyan gonosz és megnéztem: a szerző valóban javította a hibákat, most már az építészfórum.hu-n is élek. Itt van a tegnapi naplóban kifogásolt és immár javított fejezet: „Érdekesség, hogy az emelet egyik lakásának tulajdonosa Simon Judit újságíró volt. Hajdan az egész ház a családjának birtokában volt, Ő pedig – ha nem is szecessziós, de eredeti historizáló bútorokkal őrizte otthonát 60 éven át. Családja emlékére ezt a lakrészt majd autentikus állapotában kiállításnak fogják használni.”

Szó nem érheti a ház elejét, jól megreklámoztam a szaklapot és ifjú munkatársát.

Gál Annamária minden naplószámomat megtiszteli tartalmas hozzászólásaival. Ma a színművésznő messengeren jelezte, hogy valamiért nem tudja elküldeni a kommentet, a facebook azt mondja, nem lehet. Kérdezte, én tiltottam le? Már hogy tiltottam volna le egyik kedves emberemet? Kitoltam vele, és felhívtam telefonon. Jó két órát beszélgettünk a volt otthonomról, a színházról, közös ismerősökről. Köszönöm facebook, nagyon jól esett ez a traccsparti.

Említettem, milyen finomságokat kaptam az ellátmányban, úgyhogy ma egész nap vajas bagettet rágcsáltam és hozzá retket. Lehet, nem is vacsorázom ma. Máskor sem kellene.

Elküldöm a naplót és megnézem a híradókat, tájékozódom, mi történik a politikában. Ha akad valami érdekes, holnap erről is beszámolok.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!