TESZTnapló 3.

2018. 05. 31. 19:57

A tizenkettediken, veletek, jövőre ugyanitt – búcsúzott a fesztivál népe a 11. TESZT zárónapján. A zárás előtt fontos produkciók, szívet melengető előadások, és egy „nem földi lény” koncertje vonzotta az embereket a temesvári magyar színházba. Simon Judit fesztiválnaplójának befejező része.

Zárszó Balázs Attilától, jövőre jöhet a tizenkettedik TESZT

 

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó úgy zárul, hogy várjuk az újrakezdést. Hiányérzetünk támad, jó pár napig még ebben élünk. A TESZT külön köztársaság, ahol az egyetlen szempont az előadás minősége, ahová nem hatol be a politika, a megosztottság, a kirekesztés. Egy hétig paradicsomi állapotban élünk, az egyetlen konfliktusforrás az előadások minősége, keverednek a nyelvek, de angolul nagyjából mindenki tud, lehet tehát beszélgetni, vitatkozni, viccelődni, egymást figyelmeztetni: jön a rendőr, dugjuk el a sörösüveget, a borospoharat. Előadások után, és a nap végeztével ugyanis alkotók, nézők, szervezők, igazgatók, újságírók, kritikusok festői csoportokban beszélgetnek, nevetnek nagyokat a színház bejárata előtt és a közeli lépcsőkön. Kijönnek a dohányosok, de azok is, akik sosem gyújtanak rá, mert jó a társaság. A fránya törvények előírása szerint bent nem lehet füstölni, kint nem lehet kortyolgatni, fesztiválsport lett kicselezni a rend őreit.

Hiányozik ez a cinkos együttlét, az összetartozás érzése a színházban, a vendéglőben, a szállodásban, de máshol is. Aki TESZT-es, az egy családhoz tartozik, sokszor be sem mutatkozunk egymásnak, de vidáman beszélgetünk, máskor ismerősök örülnek egymásnak. A fesztivál után még napokig furcsa, hogy legalább két nyelven beszélnek körülöttem, hiányzik a szívet melengető sokszínűség, a természetesség, hogy mindenki más, mégis együvé tartozik.

 

Katherina Radeva és Alister Lownie performansza

 

Szép, nemcsak mert tetszik

A nő és a férfi elmesél egy történetet, körülöttük száz meg száz fehér szegfű. A nő bolgárul mondja el négyéves lánytestvére drámáját, a férfi fordítja angolra. Messze élnek a kis bolgár falutól, ahol majdnem megtörténik a tragédia. Talán Angliában értesül a nő, hogy kishúgát a kertben történt baleset után az anyjuk tartotta életben, mert a mentő csak későn ment ki a roma családhoz. A kórházban sem tudtak mit kezdeni a kislánnyal, aki kómában feküdt. A nő vad táncban fejezi ki rémületét, fájdalmát, felháborodását. A férfi csak áll mellette, hátha valamiben segíthet.

Near Gone a címe Katherina Radeva és Alister Lownie performanszának, amelynek boldog vége lett. A kislány meggyógyult, kijött a színpadra meghajolni. A szereplők virággal búcsúztak a távozó nézőktől, megköszönték, hogy meghallgatták a történetüket. Szép, szívhez szóló, és teljesen giccsmentes előadás.

 

Edward Hopper (1882–1967) amerikai realista festőművész magányos alakjai, zárt terei elevenedtek meg az olaszországi Koreja Színház előadásában. Alessandro Serra rendező, koreográfus zenére komponált mozgásszínházában magányos emberek világa jelenik meg, plasztikusan, festményszerűen. Hopper alakjai megmozdulnak, vívódnak, szenvednek és örülnek, szeretnek és elválnak, de sorsuk az egyedüllét. A város forgatagában őket nyomasztó csend veszi körül. A kifejező mozgássorok, jelenetek teszik egyszerre széppé és drámaivá a Frame (Keret) előadást.

 

Interaktív játék, jéghideg tejjel, lesújtó eredménnyel

 

A szabályok szentsége  

Amikor bemegyünk, kis csomagot kapunk, benne egy papírgalacsin, egy cukorka, egy ív papír és egy narancs. A színpadon a két olaszországi művész, Marco Chenevier, aki írta és rendezte az Előadás a narancsról című performanszt és Alessia Pinto. Az interaktív játék a manipulációról, a szabályokról, az agresszivitásról és a pénzről szól. Mennyiért és meddig vagyunk képesek elmenni, néhány lejért? Mennyire vagyunk együttérzőek a szenvedőkkel? Van-e bátorságunk áthágni a szabályokat, hogy megmentsünk egy embertársunkat a kínzástól? A válasz lesújtó volt a temesvári TESZT-en, és teljesen ellentmondásos a fesztivál hangulatával. A szakmai beszélgetésen az előadók elmondták, minden országban, sőt városban másképpen reagálnak a nézők, de sehol nem hagyták annyi ideig a lányt összekötve, hogy közben a férfi öntse rá a jeges tejet. Az előadás trükkje, hogy az elmondott szabályok szerint nem lehet kimenteni a lányt, meg kell szegni ezeket, hogy véget vessünk a „kínzásának”. Az alkotók szerint a nézők ordították, hogy hagyja abban, felrohantak a színpadra, de olyan is történt, hogy két hölgy egyszerűen odament és elhozta a színésznőt. Sehol nem tettek rá egy lapáttal a „kínzására”, hogy megnyerjék a fődíjat, ez esetben száz lejt.

Megrázó a kép, ami kirajzolódott, sokan teljesen „kiborultak”, de nem szegtük meg a szabályt, nem mentünk oda, hogy megmentsük az „áldozatot”. Előadás után az jutott eszembe, hogy a hatalom is azt tesz velünk, amit akar, ha ügyesen fogalmazza meg a szabályokat. És még valami: a döntés rajtunk múlik, de nem merünk dönteni, vagy nem akarunk.

 

Adrián Castelló a Coming outban

 

Pasolini és mások

Szeretjük, ha toleránsaknak, elfogadóknak, megértőknek, nyitottaknak tartanak minket. Szeretjük azt hinni magunkról, hogy elfogadjuk a másságot. A helyzet sajnos nem ennyire derűs, és a közeljövő sem ígér semmi jót.

A F.A.C.E. Szabó Visual Performing Arts Ensemble Németországból érkezett a TESZT-re a Coming out. Homage to P. P. Pasolini című előadással. Szabó Kristóf rendezte, a koreográfiát közösen jegyzi José Sanchezzel.

A döbbenetesen szép és szuggesztív digitális látvány, a Pasolinivel készült interjú, és Barack Obama híres, a melegekkel kapcsolatos beszédén túl, a produkció mellbevágó volt számomra. A kevés interaktivitás azt hivatott jelezni, hogy a homoszexuálisok kirekesztése nem csak az érintettek ügye. A legendás filmrendező személye lényegében ürügy arra, hogy végigkövessük egy hívő katolikus férfi vívódásait, ameddig képes elfogadni és vállalni meri másságát, először Isten, majd az emberek előtt. Talán utóbbi nehezebb, az emberek kevésbé megértők, még kevésbé elfogadók.

Adrián Castelló mozgásban jobban, mint szóban tudta érzékeltetni a belső és külső vívódását a mindmáig számos országban halálbüntetéssel sújtott homoszexualitásról.

Az előadás megosztotta a nézőket, de a szakmabelieket is. Sokan kimentek a teremből, amikor az előadó női ruhát öltött magára. Elismerem, a produkció nem hibamentes, de túl fontos ahhoz, hogy csupán esztétikai szempontokat vegyünk figyelembe. Már csak azért is, hiszen Romániában az alkotmányban szeretnék rögzíteni a melegek jogfosztását.

 

A Queendom szereplői, itt még Ádám Anna jelmezeiben

 

Nők pucéron, négy táncos, sok oktáv

Bevallom, nekem kicsit sok volt hosszú percekig nézni hét meztelen nőt a színpadon (Borsos Luca, Julia Jakubowska, Kemény Rozália, Lakos Fanni, Lori Baldwin, Makra Viktória, Sarah Günther), ruhákkal körülvéve, de ezt is fontos előadásnak vélem, még akkor is, ha nem mindenben értek egyet az alkotókkal. Veronika Szabó Queendom előadása a kortárs, fizikai színház nyelvén szól a nőkről, arról, ahogy magukat, és ahogy őket a férfiak látják. Szellemes, pergő, okos előadás. A #Metoo és egyéb nőmozgalmakat tekintve aktuálisnak is nevezhető, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a színpadon bátran, a tabukat és előítéleteket félretéve jelennek meg a kérdések. A válaszokat nekünk kell megfogalmazni.

Ivo Dimcsev koncertjén, két táncosával

 

A fesztivált a „nem földi lénynek” becézett Ivo Dimcsev koncertje zárta, aki ezúttal négy táncossal érkezett, hogy bemutassa a Szobrok című albumának dalait. Mialatt a performer, szövegíró, zeneszerző Dimcsev több oktávot átfogóan előadta a dalokat, a két lány és két fiú erotikus alakzatai, tánca gyönyörködtette a nézőket.

Utána még beszélgetés, az amúgy mindig provokatív, de rendkívül rokonszenves művésszel, aki elmondta, mennyi munka rejlik a könnyedség, humor, tökéletesség mögött.

Következett a záró momentum, amikor Balázs Attila lezárta az idei TESZT-et, és mindenkit meghívott a következőre.

Búcsúzunk egymástól, színészek és nézők, újságírók és leendő kritikusok, dramaturgok, akik végigblogolták a fesztivált.

Még egy kis üldögélés a lépcsőkön, ilyen későn már a rendőrök sem járnak, ölelkezés, fogadkozás, hogy két TESZT között is beszélünk.

A fesztivál utáni üres napon már csak az utca fölé függesztett színes esernyők köszönnek barátságosan. Az egy hétig mindig nyitott színházkapu zárva, a fesztivál népe pihen vagy utazik.

Jövőre, veletek, ugyanitt.  



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!