A pártpolitikai rendszer a férfiak játszótere

2017. 03. 08. 19:19

A Szacsvay Akadémia Mindennapi történelem témájú sorozatának  előadója dr. Pető Andrea társadalomtörténész, a társadalmi nemek történetének kutatója volt. Szilágyi Aladár a nőmozgalmakról, a napjainkig megvalósulatlan esélyegyenlőségről, a nőtudomány szövevényes kérdéseiről beszélgetett a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzorával.

 

Dr. Pető Andrea társadalomtörténész   Fotó: Szűcs László

 

Bizarr, gyakran meghökkentő reagálások születnek a feminista mozgalomra, egyáltalán: a női jogkövetelésekre vonatkozóan férfibloggerek részéről. Egyenesen riadót fújnak: „Ahogy a társadalom egyre elkényeztetettebb lesz, és ahogy az idősebb generációk eltűnnek, úgy tűnik el a maszkulinitás. Hivatalosan is matriarchális korba léptünk, ahol az érzelmek és a politikai korrektség miatt át kell siklanunk a kellemetlen igazságokon. Az újabb generációk matriarchális agymosásban részesülnek” stb., stb.

 

Az a helyzet az én szakmámmal, hogy mindenki ért hozzá. Mert mindenki vagy férfi, vagy nő, vagy mind a kettő, vagy egyik se… Ennek kapcsán mindenkinek megvan a maga megfellebbezhetetlenként tálalt véleménye. Az előadásomban is fogok arról beszélni, hogy a különböző női esélyegyenlőségi mozgalmaknak, különböző időszakokban – itt, Nagyváradon is nagyon komoly női egyletélet folyt egészen 1945-ig – van történetük. A nőmozgalmak azt gondolták, hogy meg kell változtatni azokat a struktúrákat, melyek élhetetlenné teszik a világunkat. Ennek mindig megvolt az az ellenreakciója, hogy egyes férfiak azt gondolják, ez egy zéró összegű játék, és a társadalmi átalakuláson veszteni fognak. De ha megnézzük a mostani helyzetet –, akkor azt látjuk, hogy az az antifeminista mozgalom, ami az elmúlt néhány évben erősödött fel, és a társadalmi nemek egyenlősége ellen harcol, az minőségileg egészen más, és társadalmi nemek egyenlőségét használják mobilizálásra. Mert az ilyen típusú antifeminista gondolatok, hogy a nők egyenlőségre való törekvését úgy kommunikálják, mintha a férfiakat ki akarnák zsákmányolni egy fordított világban, egészen a Francia Forradalomig mennek vissza. Annak a forradalomnak a „szabadság-egyenlőség-testvériség” jelszava eredményeképpen, a nők azt gondolták, hogy akkor ők is egyenlőek. Ez nem azt jelenti, hogy az ő helyük csak „otthon” van, illetve a fizetett munkavállalás rosszul fizetett részein.

 

„Rosszul” gondolták… Kérem, ugorjunk vissza néhány gondolat erejéig a múlt század közepéig. Lassan hetven éve, hogy megjelent Simone de Beauvoir könyve, A második nem, melyben megfogalmazta azt, hogy „az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”. Valóban ez a mondat lett a genderelmélet vezérfonala?

 

Nincs olyan, hogy „genderelmélet”! Ez egy nagyon csúnya leegyszerűsítés, mert sokféle elméleti keretben lehet a különbözőségről beszélni. Az, hogy a férfiak és a nők között strukturálisan meghatározott különbözőségek vannak, amelyek alapján a társadalomban egyes csoportok hátrányos helyzetbe kerülnek, ez  – mondjuk – a 17. századtól kezdve jelen van a politikai gondolkodásban. Ennek vannak különböző hullámai. Sok kolléganő azt mondja, hogy ez a „hullámos” megközelítés nem jó, mert mindig jelen volt a gondolkozásban az egyenlőség kérdése. Viszont a „hullámok” jól megmutatják, hogy mik is voltak a politikai célok. Az első hullám, a női választójog megszerzéséig tartott, amikor a nő jogi személlyé vált: tanulhatott, örökölhetett és választhatott.

 

Ez az úgynevezett szüfrazsett mozgalom?

 

Igen, az. A második hullám az 1968-as mozgalomhoz kapcsolódik, amelyik visszanyúlt a Simone de Beauvoir 1949-es könyvéhez. De ez nem azt jelenti, hogy ezek a mozgalmárok hirtelen fölültek az ágyban, és eszükbe jutott: „hohó, egyenlőtlen vagyok, és most akkor mi legyen?” Ezek a nők folyamatosan végigolvasták, és nyomon követték, hogy mi történt az első hullámban, sőt, nagyon sok személyes folyamatosság is volt. Tehát azok, akik az első hullám idején, mondjuk, húsz-huszonöt évesek voltak, azok a 60-as években még mindig aktívan jelen voltak. Nagyon szép történetek vannak arról, hogy az első és a második hullám személyes folytonosságban hogyan működött. Az biztos, hogy Simone de Beauvoir-nak a Második nem című könyve ikonikus művé vált. Több kultikus könyv van a nőmozgalomban, az egyik ez a Második nem, amelyik meghatározza azt, hogy van egy különbség, hogy ki, milyen biológiai jellegzetességekkel születik, és ennek mi a társadalmi vetülete, s a szocializációban ebből mi következik.

1913. Tüntetés Budapesten a nők választójogáért

 

Miért a női választójog volt a legfontosabb kérdés?

 

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához példát vehetünk előanyáinktól, akik kiharcolták a nők szavazati jogát. Sokkal nehezebb helyzetben voltak a 19. század végén, mint mi most. Akkor csak férfiak ültek a parlamentben és a szegény férfiaknak éppen úgy nem volt szavazati joguk, mint a nőknek. Akkor a változást különböző politikai erők együttműködése hozta meg. Magyarországon ma is elindult ez a folyamat. Az a tény, hogy 25 évvel a rendszerváltás után a nők éppen olyan százalékban képviseltetik magukat a parlamentben, mint 1990-ben, miközben a környező országokban megsokszorozódott a nők képviselete, arra figyelmeztet, hogy a magyar pártpolitikai rendszer még mindig a férfiak játszótere. Azt, hogy ezen változtatni kell, már többen felismerték. Egyes politikai pártoknak van kvótájuk a vezető pozíciók betöltésére, vagy társelnökségben vezetik a pártot. Ez azonban áttörést nem hozott. A nemzetközi tapasztalatok alapján azt lehet mondani, hogy áttörés csak akkor következik be, ha a választók nagy része nem adja a szavazatát olyan pártra, mely csak a szavazók egyik felét képviseli. Magyarországon megtörtént az első jó lépés ebbe az irányba. 2014 nyarán a magyarországi nőmozgalmat képviselő baloldali, liberális és konzervatív ernyőszervezetek aláírták a közös memorandumot, melyben követelik a paritást a közelgő választásoknál. Sajnos a történet nem ért jó véget, mert a konzervatív nőszervezet vezetőjét visszahívták, és ezzel az együttműködés kútba esett. Ma már tudjuk, hogy a 2014-es választásoknál a nők képviseleti aránya a régi, 1990-es szinten maradt, ezzel utolsók vagyunk az Európai Unióban. Én azonban optimista vagyok. Annyira rossz a nők helyzete a munkaerőpiacon, a gazdasági életben, olyan felháborító módon tárgyiasítják a nők testét – például a hirdetésekben –, hogy egyre nyilvánvalóbbak a problémák. A kiutat az jelenti, hogy képesek vagyunk-e megtalálni a közös nyelvet, amelyen a kérdéseket megfogalmazzuk és válaszolunk rájuk. Ez nehéz lesz, mert sok intézményes és részérdek áll ezzel szemben, és a magyar politikai kultúra lövészárokharcra rendezkedett be. Ám hosszú távon más lehetőség nem lesz, mint hogy a közös dolgainkat, mint a nők helyzete, közösen beszéljük meg.

 

Akit érdekel ez a kérdéskör, az lépten-nyomon találkozik a társadalmi nem fogalmával. Megfogalmazná olvasóink számára, hogy mit is ért ez alatt a fogalom alatt a tudomány?

 

A társadalmi nemek tudománya olyan kritikus interdiszciplináris tudomány, mely a lezajló történelmi, társadalmi, vallási, elméleti, politikai és kulturális folyamatokat elemzi, melynek során kizárnak csoportokat, feltárja ezeket a kizárást eredményező strukturális tényezőket, valamint javaslatokat dolgoz ki ezek a megszüntetésére. A kritikai szemlélet mellett erős az elkötelezettsége az olyan értékek mellett, mint a befogadás és egyenlőség, a tanítás során újfajta pedagógiai módszerek iránt. Valamint az elkötelezett, a társadalmi folyamatokhoz ezer szállal kötődő tudomány művelése mellett, mert alapvetően a társadalmi változás elérése a célja. Olyan kérdéseket vizsgál, mint a kultúra, szexualitás, család, társadalmi nemi identitás, a reprezentációk hatalma és ez a multikulturalizmus és a rasszizmus-ellenesség alapján történik. Hogy a saját szakterületemről hozzak példát, generációk sorával sikerült megutáltatni a történelmet, mert azt hitték, ez nem áll másból, mint évszámok bebiflázásból. Pedig a történelem érdekes, főleg ha megértjük, kiről milyen forrás maradt fenn, kit hogyan és miért írnak bele a történelembe, és ki marad ki.

„Hosszú távon más lehetőség nem lesz, mint hogy a közös dolgainkat, mint a nők helyzete, közösen beszéljük meg”

 

Miért hasznos egy társadalom számára, ha jelen van a gender studies szemlélete, oktatják intézményekben?

 

A társadalmi nemek tudománya a strukturális tényezőket vizsgálja, ami egy igazságosabb és élhetőbb társadalom létrehozását segíti. Bármilyen szakterületen, a csillagászattól a közgazdaságtudományon keresztül a nyelvészetig lehet egyrészt a tudomány történetét vizsgálni, és ebben közös, hogy a tudomány műveléséből a nőket kizárják, eredményeiket elhallgatják, műveiket nem idézik. Valamint lehet az adott tudományterületen a tudás létrehozását is vizsgálni, mely elemzi azokat a hatalmi viszonyokat, amelyek a tudást meghatározzák. A hallgatóknak nyelvet ad arra, hogy tapasztalataikat megfogalmazzák, a politikusoknak pedig szakpolitikai eszközöket, hogy a népesség különböző hátrányokat elszenvedő csoportjainak jellemzőit figyelembe vegyék, mikor döntéseket hoznak.

 

Ön a saját kutatási területét hogyan definiálná?

 

Társadalomtörténész és a társadalmi nemek történetének kutatója vagyok. A Magyar Tudományos Akadémia adatbázisában, az MTMT-ben, ami náluk „a kályha” (az ember ott ellenőrzi le hogyan áll a saját publikációkkal meg az idézettséggel, összevetve a többiekkel), ott nálam a „társadalmi nemek” van beírva, mint szakterület.

 

Azon a téren, hogy a tudományosság, mint olyan, túllépjen a férfiközpontúságon, mi a helyzet Magyarországon?

 

Ennek a kérdésnek két része van. Az egyik az, hogy a tudományban megvan az objektivitás mítosza. Amelyik azt mondja, hogy a tudomány az értékalapú. Viszont azt pontosan tudjuk, az, hogy ki műveli a tudományt, és hogy mit művel, az adott társadalmi és kulturális kontextustól függ. Például az én történész szakmámban sokkal több női hallgató van az alapképzésben, mint férfi, mesterszinten már kevesebb, a PhD-n még kevesebb, a habilitáción annál is kevesebb, az egyetemi tanárnál már csak 12 százalék, az MTA doktoránál csupán 7 százalék. Hogy felfelé folyamatosan csökken a nők aránya a tudományos szinteken, azt többféleképpen lehet magyarázni. Van egy olyan típusú „magyarázó elv”, mely szerint vannak olyan strukturális hátrányok, amik különösen a nőket érintik. A családdal kapcsolatos ügyeket, azokat a nők kell hogy csinálják. Van egy másfajta „magyarázó elv”. Ormos Mária akadémikus, amikor ezt a kérdést fel szokták neki tenni, akkor azt szokta válaszolni, rákacsintva a kérdezőre, hogy „a nők butulnak”. A nőkre az a jellemző, hogy idővel elbutulnak – nincs más „magyarázó elv”. Mert végül is mi az oka annak például, hogy tavaly a Magyar Tudományos Akadémia csak férfi akadémikust választott? – Tehát ennek nyilván az az oka, hogy a nők egyszerűen megbutulnak… És itt van egy tudományszociológiai magyarázat, mégpedig az, hogy azok a hálózatok, azok a kapcsolati rendszerek, amik fontosak az ember karrierjének az alakításában, azok bizony, férfiközpontúak. Az, hogy a munka után vagy a konferencia után elmennek sörözni, vagy, mit tudom én, elmennek bowlingozni, oda a nők nem hivatalosak. Vagy mondjuk a szaunákban hozott döntésekből a nők „ki vannak hagyva”… Ez bármennyire evidenciának is tűnik, azért a kulcsfontosságú információk, mindig „ott” cserélnek gazdát.

 

Ugyan az egyetemeken, a társadalom-, kultúra-, irodalom- és történelemtudományi szakokon már évek óta jelen van a gender-szemlélet, a Közép-Európai Egyetem falain kívül eddig nem volt másik intézményben ilyen szak, s környező országokban is jobb ennél a helyzet. Mi ennek az oka?

 

A Közép-Európai Egyetem társadalmi nemek tudománya mester programja adta be először a képesítési követelmények akkreditációja iránti kérelmet a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz, annak a tapasztalata alapján, hogy az egy éves mesteri programja már rendelkezett amerikai akkreditációval. Ezek után, ha bárki mesteri képzést indítana Magyarországon ebben a tudományban, ezeknek a meghatározott képzési követelményeknek kell megfelelnie. Más felsőoktatási intézményekben is volt a hallgatóknak lehetőségük társadalmi nemekkel foglalkozó órákat hallgatni, csak éppen az adott szakon belül: így Szegeden, Pécsett, Miskolcon az egyetemen éppen úgy voltak ilyen órák, mint a Corvinuson vagy a Műegyetemen. Most valóban döntő változás következett be, hogy az ELTÉ-n magyar nyelvű mester és angol nyelvű doktori képzés indult. A kései akkreditációnak két oka van, hiszen szinte mindenhol működnek ilyen oktatási programok. Az egyik, hogy a CEU-ra létrehozott képesítési követelményeknek nagyon nehéz megfelelni, mert az egy interdiszciplináris program, tehát különböző karok együttműködésére van szükség, hogy ennek megfelelő oktatási programot hozzon valamelyik intézmény létre. Sem a magyar felsőoktatás finanszírozási rendszere, sem az egyes karok közötti rivalizálás nem kedvezett eddig ennek az együttműködésnek. A másik a szükséges szakemberek száma, akik tudják ezeket a tárgyakat tanítani. Eddig is volt minden szakon egy-két elkötelezett szakértő, de mostanra létrejött a kritikus tanári tömeg, többek között a CEU volt hallgatóiból, akik már egyetemi állásban vannak, hiszen külön forrás erre az akkreditációra nem állt rendelkezésre, és így taníthatnak az új, most induló programokban.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!