Nem tetszik a feminizmusunk

2017. 03. 08. 19:43

Elszakad  a cérna március nyolcadikán, minden március nyolcadikán, mert ilyenkor szembesülök azzal a ténnyel: mennyire nincs nyoma a női jogvédelemnek, érdekképviseletnek közvetlen környezetünkben. A privilégiumunkon dolgozunk itt is, Erdélyben. Parászka Boróka írása.

 

Nem lehetne okom panaszkodni a női érdekérvényesítés miatt egyébként, az RMDSZ „nőiesítése”, ha nem is az elvárható mértékben, de zajlik. Egyre több politikusnő bukkan fel (tekintsünk most el a teljesítmény értékelésétől), és arra is van példa, hogy a nőjogok a protokollon túl, a politikai programban is így vagy úgy szerepet kapnak. Ez a fajta érdekvédelem azonban a felszínt kapargatja, illeszkedik a megfelelni és kiegyezni akaró középosztálybeli stratégiákba, amelyek a már meglévő hatalmon való osztozkodást célozzák, alkudozást a képviselői helyek felett, egyenlő bérviszonyokat, magasabb beosztást – ilyesmit.

Ráadásul még ezt a típusú kiegyezést sem sikerült elérni, ámbár közelítünk hozzá. És közben virágoznak  (valamint burjánzanak – hogy hasonló rémes „nőies” szóvirágokkal éljek) a különböző mai nőmozgalmak. Pályázatíró kurzusok, továbbképzések, baba-mama klubok, bio-öko-környezettudatos egyletek, babahordozó körök, handmade vállalkozói kamikaze csoportok, a cserélhető pelenkák híveinek szövetsége, kerékpáros anyák ligái, a császármetszést ellenzők és támogatók táborai, háborítatlanul és háborogva szülők frontja. Hosszan sorolhatnám, mi minden ma a nőmozgalom. Azt is mondhatnám, hogy ezek fontos, kedves kisközösségi kezdeményezések, és mennyire jó, hogy vannak ilyenek. Tényleg jó. Csakhogy mindez, amit ma női kezdeményezéseknek (nőmozgalmaknak?) tudunk, az a védettek, a klubon belüliek, a középosztálybeliek, az információkhoz férők, a politikailag aktívak világa.

Mindezen túl pedig ott zakatol a nagy társadalomgyár, és szedi az áldozatait. Számukra messze nem az a kérdés, hogy sikerül-e például nőként kikerülni, megúszni a valóban rosszul működő közegészségügyet, hanem az, hogy egyáltalán szóba áll-e velük a családorvos, hogy sürgős esetben fogadja-e valamelyik isten háta mögötti kórház, egyáltalán eljut-e a kórházig. Nem az a kérdés, hogy kap-e képzettségének megfelelő munkát és bért, hanem az, ki tud-e törni az analfabetizmusból, kap-e egyáltalán munkát, vagy bármilyen támogatást, esélyt arra, hogy talpon maradjon, túléljen.

Van néhány, elszórt, pozitív példa, egy-egy partizánakció, amely megpróbál átlépni az osztályhatárokon, de az általános helyzet az, hogy nyílik a nőjogi olló. Látható a befelé forduló, a jogérvényesítés finomhangolására összpontosító középosztálybeli mozgalom, amely kiutakat keres és talál a jogsértések, joghézagok világából. Általában magánalkuk, magánklinikák, magánosztályok, különutas karrierépítés révén. És e mögött ott az egyre súlyosabb nőjogi katasztrófa a közoktatás, közegészségügy válságával. Az új cselédség, a takarítónők, az emberpiacon akadálymentesen adott-vett prostituáltak, a feketén foglalkoztatott szezonmunkásnők, a vidéken, élve eltemetett munkanélküli nők tragédiáival. Ez

a periféria újratermeli, felerősíti és konzerválja a nőket érintő jogsértéseket,

agressziót. És ennek következményeit előbb-utóbb elszenvedik azok is, akik a középosztály viszonylagos védelmét élvezve most mentesülnek. A kiegyező feminizmus haszonélvezői. Pedig nincs részleges nőjogi védelem, a „kevesek”, vagy „kevesebbek” egyenjogúsítása nem egyenjogúsítás. Vagy minden nő számára biztosított lesz a jogvédelem, vagy nem történik más, mint a privilégiumok erősítése. 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!