A Bibliát tessenek komolyan venni!

2018. 10. 08. 21:45

Szunyogh Szabolcs író, oktatási újságíró, rádiós szerkesztő, kultúrtörténész volt szeptemberben a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának évadnyitó vendége. Szilágyi Aladár interjúja.

Szunyogh Szabolcs szeptember 28-án, a Várad folyóirat Törzsasztal estjén az Illyés Gyula Könyvesboltban   Fotó: Fried Noémi Lujza

 

Fogalmazhatunk úgy, hogy mint Szunyogh-ivadék – egy jeles Bihar megyei família leszármazottja – kicsit hazajöttél hozzánk Váradra?

 

Igazad van, mint „Szunyogh” hazajöttem Biharba, de mint „én”, most járok itt először. Egy Esztár nevű faluban jártam néhány alkalommal, néhány kilométerre a határ túlsó oldalán, mert ott volt a dédapámnak egy kis kúriája. Most iskola van benne, azt igyekeztem támogatni, még amikor oktatási újságíró voltam. Én most szeretem meg Bihart, most kezdek lelkesedni érte, amikor körbesétálhattam Nagyváradon. Eddig nem ismertem.

 

Izgalmas, változatos újságírói karriered volt, hiszen dolgoztál a Népszavánál, a Magyar Rádiónál, főszerkesztője voltál a Köznevelésnek. Amellett, hogy gazdag publicisztikai, szerkesztői tevékenységed volt, a köznevelés egyik sajtóirányítója voltál. Hogy közben annyi könyvet írtál a gyermekek, az ifjúság számára, az se volt véletlen, ugye?

 

Azt hiszem, hogy imponáló a felkészültséged, nagyon örülök, hogy ilyen sokat tudsz rólam. Még abban a félmondatodban is igazad volt, hogy a sajtóirányításban részt vettem, amikor Magyar Bálint volt az oktatási miniszter, illetve Fodor Gábor meg Hiller István idején is, pontosabban elnöke voltam annak a kuratóriumnak, amelyik a pedagógiai lapok támogatását szétosztotta. Az általam szerkesztett Nevelés nem pályázott, hanem közvetlenül kapott a minisztériumtól támogatást. Az Újságíró Szövetségben (MÚOSZ) sokáig voltam az oktatási újságírók szakosztályának az elnöke, tehát igyekeztem – amennyire lehetett – a pedagógiai szaksajtót támogatni. Nagyon nagy fájdalmam, hogy mára gyakorlatilag nincs független pedagógiai szaksajtó Magyarországon. Ez nagy baj, mert

a problémákat végig kell vitatni, ki kell írni, és föl kell tudni dolgozni riportokba, interjúkba, hogy mi történik az oktatás-nevelés terén az országban.

Mostanra egy-két, egészen kicsi példányszámú kiadványtól eltekintve, csak Orbán-propagandát sugalló sajtókiadványok vannak, de azok se nagyon. Lelkemnek az egyik fele az oktatásé, hiszen negyvenhét éve vagyok oktatási újságíró. Azokat a cikkeimet, amiket kezdetben írtam, most is le tudnám adni, mert alig változott valami. Ma egy olyan szituáció van, ami engem a 70-es évek végére emlékeztet, a tanterv és utasításos korszakra. Csak az a különbség, hogy most nem a szocialista embertípust forszírozzuk, meg nem a „ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedőt favorizáljuk, hanem egészen más fajta, de szintén teljesen életidegen ostobaságok mennek. Nem szeretném, ha ezt bárki félreértené a Partiumban vagy Erdélyben, de ez a trianonozás, ami nálunk megy, ez a wassalbertezés, épp olyan lélekölő és butító, mint amilyen a kommunista propaganda volt. Ez nem azt jelenti, hogy nekem nem fáj Trianon, hogyne fájna, hiszen a családom egyik ága nagyváradi, másik ága beregszászi. Persze, hogy fáj, csak azt látom, hogy amit jelenleg pártunk és kormányunk hű trombitásai harsognak, azzal éppen a modernizáció elől szívják el a levegőt.

 

Miért éppen bibliai témákat dolgoz föl a legtöbb fiatalok számára írt könyved?

 

Egyrészt véletlenül alakult így. Erre kaptam megrendeléseket. És miután ezek a könyvek sikeresek voltak, újra meg újra erre kértek fel. Másrészt azért is alakulhatott így, mert a gyerekirodalomban az a hang, amit én megütöttem, nagyon ritka. Mondjuk, Janikovszky Évát – aki ebben mester volt – jellemezte ez a könnyed, humoros, kicsit frivol, tehát a gyermeket ilyen értelemben felnőtt partnernek tekintő stílus. Általában gügyögés van. És amikor az én első bibliai tárgyú könyvemet írtam a gyerekek számára, akkor természetesen elolvastam azokat a könyveket, amelyek a piacon voltak. Úgy éreztem, némelyeket dühömben bevágom a sarokba, mert egyrészt bárgyúan gügyögtek, másrészt összevissza hatalmasakat hazudtak, olyanokat írtak, amik egyáltalán nem voltak benne a Bibliában, hogy azt a bizonyos szenteskedő, úgymond, jótékonykodó szemléletet alá tudják támasztani. Én nem ezt csináltam. Azt gondolom, hogy

azon a szinten, ahogy a gyerek megértheti, igenis, őszintén kell vele beszélni mindenről. Árulásról, tragédiáról, megcsalásról, szenvedésről, halálról, mindarról, amiről a Biblia szól. A Biblia egy komoly könyv, tessenek komolyan venni!

A Bibliában benne van például egy hatalmas ateista vitairat, a Jób könyve, amelyben azt a kérdést teszi fel, miért van a szenvedés a világon, ha az Isten jó? És nincs rá válasz, nincs rá válasz… Ezt a történetet tettem a Bibliai mesék végére, mely azzal fejeződik be, hogy az Isten lelke a szenvedőkkel van. De arra, hogy ha az Isten mindenható, és jó, akkor miért ez a sok nyomorúság? Erre nem kapott választ. Én azt gondoltam, őszintén kell beszélni a gyerekekkel. A vallásos tankönyvek nem ezt teszik.

 

Egyházi körökben milyen volt a könyveid recepciója?

 

Kétféle volt. Előfordult, hogy a szószékről olvasták fel néhány részét. A mai napig a hivatalos tankönyvekben a karácsonyról szóló része a Jézus-regényemnek kötelező irodalom. Máshol pedig a szószékről prédikáltak ellene, betiltották. Főleg a katolikusok, de voltak olyan reformátusok is, akik botrányosnak, vallásgyalázónak minősítették… Tudod, van az a francia karikaturista, Jean Effel, a maga bűbájos Ádám-Éva sorozatával, na, én ilyesmire gondoltam, hogy eljussak a gyerekekig. El is jutottam hozzájuk, generációk nőttek fel rajta. Életem legnagyobb élményei közzé tartozik, amikor vidékre író-olvasó találkozókra mentem. Zalában, egy isten háta mögötti faluban, szürkületkor jöttek a gyerekek, mackónadrágban, gumicsizmában a könyvtárba, kezükben az én könyvemmel. A minap fölhívott egy kislány, aki a képzőművészetire jár, elárulta, hogy neki a Boszorkányszombat a kedvence, újratördelte, újrarajzolta, és most elküldi nekem. Ez számomra nagyon nagy öröm. Sajnos, úgy alakult az életem, hogy mindezt abbahagytam…

 

Viszont életed másik nagy, talán még nagyobb szerzői kalandja lett, amikor elkezdtél a zsidó múlttal, a zsidó kultúrával foglalkozni. Milyen ösztönzések értek, mi volt az, ami errefelé terelt?

 

Tudod, azt gondolom, hogy ebben nem annyira különleges az én helyzetem.

Apáczai Csere Jánosra hivatkoznék, aki azt írta, hogy ne kezdjen senki a Biblia tanulmányázásához a rabbinusok bölcsességének ismerete nélkül,

mert „egyedül az nagy Majmonidesz oly fáklyát gyújtott – írja –, ami nélkül sötétben tévelyegnénk.” Ez egy nagyon „zsidó dolog”, hogy az ember nem nyúl rögtön a Tórához, a Bibliához, a Talmud és a bölcseink segítsége nélkül. Mert ez gőg volna, és elődeink munkájának a lebecsülése. A protestantizmusban viszont – engem reformátusnak kereszteltek – az volt a nagy forradalom, hogy ezt mind félrenyomjuk, és visszatérünk az eredeti tiszta forráshoz, a Bibliához. Elkezdtem olvasni a Bibliát, és rájöttem, hogy nem értem. Értem, persze, a szavakat, de hogy mi az, ami mögöttük van, azt nem. És akkor elkezd az ember hozzáolvasni. És rájön, hogy a zsidó történelem ismerete nélkül, bizony, olyan sokat előre lépni nem lehet. Amellett meg kell nézni, hogy mit mond a zsidó hagyomány, a zsidó rabbinikusok bölcsessége. És elkezdtem tanulni. Azt, hogy tudnám, nem merem kijelenteni, azt merem mondani, hogy elkezdtem tanulni.

 

Ezeket a tanulmányaidat magyarul folytattad?

 

Alapvetően magyarul és angolul, a német nyelvű szakirodalom nem volt számomra annyira meggyőző. Most van egy heidelbergi professzor, aki nagyon érdekeseket ír, de szinte minden le van fordítva angolra. Az orosz szakirodalom azért volt érdekes, mert legalább tudtam, mihez nem kell igazodnom, mert ők nagyon elfogultan kezelték ezt a kérdést. Amit héberül próbáltam megtanulni, odáig jutottam el, hogy bizonyos bibliai passzusokat, amiket előre kiválasztottam magyarul vagy angolul, meg tudtam nézni, hogy van eredetiben. De ahhoz, hogy a bibliai hébert alaposan megismerhessem, el kellett volna végeznem a rabbiképzőt…

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!