„Lelkünk nem más, mint képek sokasága”
2017. 10. 18. 15:31A belső képek természetéről, terápiás módszerekről és a pszichológia képi kérdésfeltevéseiről beszélgetett Prof. Dr. phil. Ralf T. Vogel pszichológussal, a Drezdai Képzőművészeti Főiskola professzorával Fám Erika.
Ralf T. Vogel (1962, Ingolstadt) 2012 óta a drezdai képzőművészeti főiskola professzora
Milyen módszerekkel dolgozik a mai pszichoterápia a belső képek feltárását illetően?
Létezik egy klasszikus módszer – Freud nyomán – amely az álomanalízis segítségével próbál közelkerülni a belső képekhez, ezt azonban ma a modern freudi pszichoanalízisben már alig használják, és a modern kiadványokban aligha esik szó róla.
Egy sokkal jelentősebb vonulatot képvisel a jungi pszichoanalízis, ahol a belső képeknek nagyon fontos szerep jut, ugyanis Jung az archetípus fogalmának kidolgozásával rávilágított az individuális, illetve a kollektív képek erejére, itt a belső képek jelentik a terápiás munka középpontját. Két lehetőség van itt is, egyrészt az álmok, másrészt az aktív imagináció biztosíthatnak hozzáférhetőséget a belső képekhez, az utóbbi azonban sokkal közvetlenebb módon. Létrejött egy egész képelmélet, amely nem úgy tekint a belső képekre, mint a valóság egyszerű lenyomatára, leképeződésére, hanem egy második realitásnak tartja.
Melyik módszerrel dolgozik szívesebben?
Mindkettővel. Vannak olyan páciensek, akik nem emlékeznek egyáltalán az álmaikra, így mesélni sem tudnak erről, tehát marad az imagináció, ami segít továbbálmodni az álmokat, vagy egyszerűen segít egy tájat, egy környezetet létrehozni, ahová be lehet lépni. Természetesen lehet ugyanannál a páciensnél mindkét technikát alkalmazni, én egyenértékűnek tekintem mindkettőt. A belső képek nagyon fontosak a jungi pszichoanalízisben. A modern neuropszichológia és neurofiziológia abból indul ki, hogy
agyunk egy képalkotó szerv,
ezt Jung száz évvel ezelőtt megfogalmazta.
Meghatározhatjuk a lelket, mint képek halmazát? Miféle képek a belső képek? Állóképek? Mozgóképek?
Igen. A lélek képekben mutatkozik meg. A legközvetlenebb út az emberhez a képeken keresztül vezet. Voltaképpen egy képfolyamról beszélhetünk, amely hasonlatos a filmekhez. A jungi pszichoanalitikusok közül sokan használnak filmterápiát és fontos szerepe van a filmek pszichoanalitikus elemzésének. Münchenben tartanak pszichoanalitikus filmesteket, ahol ezt a sajátos értelmezést követik, a filmeket lélektani megközelítésből elemzik. A film jó csatorna a tudatalatti tartalmak eléréséhez. A belső képek állandó áramlásban vannak. Jung arra épített, hogy ha egy belső képre kezdünk el koncentrálni, akkor elindul egy történet. A belső képek egyértelműen nem állóképek. A képzőművészek ezekből a belső képekből inspirálódnak, ezeket próbálják kivetíteni műveik megalkotásával. Persze nem mindenkinek van kellő tehetsége, lehetősége, iskolázottsága a belső képeket leképezni. Éppen ezért a jungi pszichoanalízis feladata, hogy hozzáférhetőbbé, elérhetőbbé tegye a belső képeket.
Megtanulható az, miként kerülhetünk közelebb belső képeinkhez?
Jung transzcendens funkciónak nevezi az én-tudatosság hozzáférhetőségét, amelyet a tudatalattink képi szintjein keresztül érhetünk el, ez úgy működik mint egy cső, látcső, amit tisztán kell tartani, hogy láthatóvá váljanak a belső tartalmak, a belső képek. Ha a látcső nincs rendesen takarítva, akkor nem láthatunk be a belső képek világába,
a terápia nem más, mint takarítás,
ennek a látcsőnek a kitisztítása, valamint tisztán tartása. A terápia végén a páciens jobban hozzáfér belső képeihez, a tudattalan területéről.
Azt mondta az előbb, hogy a belső képeink a tudatalattink részét képezik.
Igen, a tudattalanhoz tartoznak és ezek a képek a felszínre kerülhetnek. Az emberek valójában kép-lények. Vannak a nagy kollektív képek, az emberiség képei, amelyek nem egyértelműen az életrajzunk részei, hanem minden ember számára elérhetőek, ezek az archetípusok, olyanok mint az isteni gyermek, illetve az öreganyó vagy az öreg bölcs. Egyes embereknél a belső képek hozzáférhetősége gátolt, akadályozott és ez lelki betegségekhez vezet. Az egészséges élethez szükségünk van arra, hogy beláthassunk, bejáratosak legyünk belső képeink világába, mert ebből a világból fakad a teremtő, az alkotó erő. Ha kreatívak akarunk lenni és fejlődni szeretnénk, akkor szükségünk van erre a lehetőségre. Amikor megszűnik a kapcsolat a belső képekkel, akkor megjelennek a szimptómák. A belső képek felelnek a lelki egészségünkért. Ezek nélkül nincs alkotóerő és a fejlődési folyamat megáll.
Napjainkban erős a képéhség, a külső képek utáni vágy, folyamatosan a képernyők előtt zajlik az élet. Mivel magyarázza ezt a jelenséget?
Minden korosztály, legfőképpen a gyerekek és a fiatalok folyamatosan a számítógépet vagy a mobiltelfont használják. Ez annak a jele, hogy létezik egy szenvedélyes vágyakozás a képek után, de ez az igény sajnos nincs kielégítve. Milyen jó lenne, ha a gyerek megnézne egy filmet és azzal beérné, elégedett lenne, de sajnos úgy tűnik, ez egy megállíthatatlan folyamat, mert újabb és újabb filmek után vágyik és nem érez elégtételt, ez meg azt bizonyítja, hogy a filmek nem képesek kielégíteni a képigényt.
Nagyon könnyen szenvedélybeteggé válhat bárki a képek utáni folytonos vágy során, gyakran filmfüggők, képfüggők lesznek a fiatalok. Egy verbálisan közvetített mese a gyerekek esetében vagy egy mítosz a felnőtteknél sokkal könnyebben megnyitja a belső képek felé a kapukat. Természesen a jó filmek is képesek ugyanezt megtenni, pontosabban az a jó film, amely képes a belső képeink világát felfedni. A rossz filmek pedig egyenesen elzárják az imagináció lehetőségét, nem teszik lehetővé, hogy aktivizálódjanak belső képeink.
A jungi analízis szimbólumokkal dolgozik. A szimbólumok mint képek válhatnak-e egyéni tartalmak hordozójává, illetve individualizálódhatnak-e?
Minden embernek van hozzáférhetősége a szimbólumokhoz. A pszichoanalízis szimbólumelméletében két irányvonalat különböztetünk meg, az egyik a freudi vonal, amely erősen a szexuális szimbólumokra fókuszál, és a jungi vonal, amely elsősorban az emberiség szimbólumait tartja fontosnak. Jung szerint a szimbólumok nem rejtenek el valamit, hanem kifejezik a háttérben létező belső képet.
Például mindannyiunknak van egy archetipikus képe a párkapcsolatról, mégis mindannyian másként valósítjuk meg, képzeljük el, másként reméljük. Mindannyiunknak egészen más párkapcsolata van, mégha az hiányként van jelen, akkor is, de ezek mögött ott húzódik a háttérben az ősi párkapcsolat gondolata. A terápiában sokszor használjuk például a szent esküvő szimbólumát, a szent esküvő képét.
Kivetíthetőek a belső képek?
Jung szerint a belső képeket nem lehet teljesen kivetíteni. Ezek a képek homályos képek, nem lehet teljes mértékben szavakkal leírni, mindig marad valami, amit nem lehet felhozni. Jung azt javasolja, körül kell járni ezeket a képeket, egy valós lenyomatát nem tudjuk megalkotni, csupán megközelítésről beszélhetünk, mindig marad titok, valami kifejezhetelen, megmutathatatlan. Egyes művészek, mint például Giacometti folyamatosan ugyanazt a képet szerette volna lefesteni, de mindig csalódott volt. A jungi pszichológia hangsúlyozza: mindig marad titok, mindig marad bennünk valami.
Mi történik a belső képekkel, ha ezeket nem ápoljuk, nem dolgozunk velük?
Ezek a képek mindenképp hatnak. Egyes embereknél valóságos akciófilmek zajlanak a belső képek világában. A tudatalattink dinamikus. Ha semmilyen kapcsolatom nincs a belső képeimmel, akkor úgy működök, mint akit távirányítanak, olyan dolgokat teszek, amiket racionálisan nem tudok megmagyarázni. Ez a legnyomósabb ok, amiért az emberek hozzám jönnek.
Ha a belső képek tudat alatt irányítani kezdenek, ha kifejtik belső hatásukat, anélkül hogy hatalmam lenne felettük, akkor megbetegszem.
Nem én irányítom a képeket, hanem a képek irányítanak engem.
A pszichotikus embereket uralja a belső képek áradata.
Ilyenkor inflálódnak a belső képek és a páciensek elveszítik a kontaktust a realitással. A transzcendens funkció biztosítja az egyensúlyt a külső és a belső képek között. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a belső képeket, de az is veszélyes, ha csak ezekre a képekre figyelünk, mindkét attitűd betegséghez vezethet. Minden olyan élmény, amit nem éltünk meg, illetve minden életesemény, amit elutasítunk, a tudatalattink részeként folyamatosan jelen van. Verena Kast a bennünk lévő árnyékot úgy definiálja, mint a meg nem élt életlehetőségeket.
Nem tudjuk megállítani a belső képek folyamatos létrejöttét, nem tudjuk egyértelműen irányítani őket. A mi feladatunk elsősorban az, hogy kapcsolatban legyünk velük.
A páciensek félnek a belső képeiktől?
Nemcsak a páciensek, én magam is félek a belső képektől. Tisztelettel fordulok e képek felé, mert ez egy olyan dimenzió, ahol számos meg nem élt és gyűlölt életélmény halmozódik fel, amelyeknek számos negatív aspektusa van. Amikor a belső képek világába bekerülünk, akkor nemcsak kedves dolgokkal találkozunk, hanem szörnyűségekkel, szörnyekkel is szembe kell néznünk, éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztelettel forduljunk feléjük, elővigyázatosnak kell lennünk és sok esetben szükség van kalauzokra, vezetőkre. A belső képek világában lelhetjük fel az alkotó energiákat, de a destruktív erőket is.
Miképpen kerülhetünk közelebb a belső képekhez? Hogyan kell viszonyuljunk hozzájuk?
A pácienseim megpróbálják körülírni például az álmaikat vagy a belső képeiket. Ezután engedem, hogy ezek a képek elérjenek engem, hogy bekerüljenek az én saját belső képeimhez és megpróbálom a pácienssel együtt folytatni a munkát, közösen imaginálni, együtt továbbálmodni az álmot. Megoszthatunk, cserélhetünk belső képeket.
Hogyan működik ez a megosztás, csere?
A páciens verbális leírása felhívásként működik, amely aktivizálja, előhívja az én belső képeimet és ezáltal tudok valóban kapcsolatba lépni a pácienseimmel. Ez egy tudat alatt történő képcsere és ez független a nyelvtől. Amikor valakivel beszélek, akkor nemcsak nyelvileg kapcsolódok a másikhoz, hanem tudatalatti szinten is.
Az archetípusok jelentik a belső képek közös területét. Ezen túl személyes szinten is létezik egy kultúrától és az adott kortól függő belső képátadási lehetőség. A személyközi belső-kép-megosztás beszélgetések, a közös cselekvés, közös alkotás során valósulhat meg, egy közös térben.
Miképpen mutatkozhatnak meg a belső képek?
Elsősorban szavaink segítségével beszélhetünk a belső képeinkről. Emellett van festés-terápia, ami nem művészetterápia, mert a célja nem az, hogy a belső képeket minél hitelesebben kivetítsük, hanem hogy a belső képek inspiráljanak, nem kell hiteles másolatot készíteni róluk. Létezik egy másik terápia is, amikor a páciens hoz magával egy reprodukciót valamilyen műalkotásról, és arról beszélgetünk, mert abban a képben talált valamit, amit nehezen tudna szavakkal kifejezni. Ez utóbbi módszer nagyon közel áll hozzám. Sok olyan emberrel dolgozom, aki halálos beteg, amikor már alig akar szavakban valamit is megfogalmazni, ilyenkor sokat segítenek a képek és a zene. A romantika képeihez gyakran fordulnak ezek az emberek.
Lehet-e és ha igen, szabad-e megváltoztatni a belső képeket?
Nem az a feladata a pszichoterápiának, hogy megváltoztassa a belső képeket, sokkal inkább arra fókuszál, hogy kapcsolatot teremtsen velük és hagyja, hogy a belső képek folyamatosan áramoljanak.
Természetesen léteznek olyan módszerek, amelyek arra törekednek, hogy módosítsák, megváltoztassák a belső képeket, mindezt imaginatív technikák segítségével. A traumaterápiában ennek fontos szerepe van, mert itt félelmetes belső képekkel dolgoznak, az IRRT (Imagery Rescripting & Reprocessing Therapy) olyan imaginációs technika, amely behatol a belső képek, belső történések világába és megpróbálja átírni a történetet. Az archetípusokat nem lehet módosítani, átalakítani, ez csak a személyes belső képek szintjén működik. Ezen a szinten, a személyes képek szintjén nagyon hatásos tud lenni a módszer, a belső képek alkotó folyamatát indítja be.
Az aktív imagináció esetében pedig nem az a cél, hogy a belső képeket megváltoztassuk, hanem az, hogy kapcsolatba kerüljenek a részvevők ezzel a dimenzióval. Nem kell a belső képeket láthatóvá tenni, sokkal inkább a képek világába belépni, megélni ezt az állapotot és mozgásban hagyni a belső képeket, saját dinamikájuk szerint.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
