Simon Judit: Oltás után, szabadon 3.

2021. 06. 20. 22:34

Hiányzik a naplóírás. Az elmúlt közel másfél évben megszoktam, hogy nem csak szűk baráti körömmel, hanem ismerőseimmel, ismeretlenekkel is megosszam a gondolataimat. Hiányoznak a visszajelzések, az okos és néha oktalan megjegyzések. A hiányt, mint tudjuk, pótolni kell. Megírom hát a visszatérésem napjait az életbe. Tartsanak velem, hátha a beszámolók, hozzászólások, történetek nyomán kiderül, miért más ez az élet, mint az azelőtti. 

 

Apák napja (június 20.)

Sokáig nem írtam a naplóba, elkérem az elnézést és jelentem, hogy csupa jó dolog történt. A hónap elején négy napig színházba jártam, csupa remek emberrel találkoztam. Öröm volt és boldogság. Jó előadások és jó beszélgetések, kár, hogy csak négy napig tartott. A HolnapUtán fesztiválról beszélek, amiről napi szinten beszámoltam az ujvarad.ro oldalon. Ingyen lehet olvasni, akit érdekel, tegye.

Aztán elkezdődtek az előkészületek a Szecesszió Világnapjára, közösen a kolozsvári magyar főkonzulátussal, meg a megyei műemlékvédő alapítvánnyal. Itt volt Bálint Imre, a Szecesszió magazin szerkesztője, aki a világnap egyik kezdeményezője, Boka Laci pedig a korszak irodalmi életéről tartott előadást zoomon.

Másnap, június 11-én, egy nappal születésnapja után Kinde Annamária költőre, újságíróra, drága barátnémra emlékeztünk a Posticumban. Fontos volt nekem ez a nap, a barátném június 10-én töltötte volna a 65. évét. Szomorú és hihetetlen, hogy nem érte meg, nem fanyaloghattunk közösen, amiért vénülünk és nem áltathattuk közösen magunkat, hogy de bezzeg bölcsülünk. Amúgy ő biztos bölcs lenne, magamon nem veszem észre ennek a jeleit.

Barátokkal, akik egyben írók, irodalmárok beszéltünk a költészetéről, újságokban, folyóiratokban megjelent írásairól. Az online és offline résztvevőket Kinde Anna is köszöntötte. Tóth Tünde versmondása, Dimény Levente gitárzenéje varázslatossá tette a megemlékezéseket.

Az élővárados fiatalok Kinde-költemények inspirálta verseiket olvasták fel, Kemenes Heni performanszával hívta fel figyelmet arra, hogy jelenleg is veszélyben vannak a váradi kulturális intézmények. Illett ez a Kinde megemlékezéshez, hiszen Annamari mindig is törődött a város kulturális életével, fontos volt számára a színház, a zene, az irodalom, és az ilyen gesztusok.

Ma, amikor írom a naplót, apák napja van. Jó, hogy nekik is lett napjuk, sőt fontos is. Az apák, apukák, nagytaták is éppen olyan fontos tagja a családnak, mint az anyák, anyukák, nagymamák. Részint nélkülük nehezebben jövünk a világra. Na, jó, manapság segít az orvostudomány, na de mégis. Aztán meg valaki kell a gyerek cinkosa legyen, amikor lesújt az anyai, vagy nagymamai „nem szabad” felkiáltás. Apával lehet moziba menni, meg játszótérre, meg könyveket válogatni, mert apa azt is engedi olvasni, amire esetleg anya azt mondja, még nem neked való. Apa megengedi, hogy télen levedd a sapkát, nyáron meg felvegyed, ha éppen kedved tartja. Apával lehet egyezkedni az ebéd előtti csokin, fagyin. Engem apukám sminkelt ki életemben először. Nekünk, lányoknak, ő az első férfiszem, aki őszintén megmondja, mi áll jól, és mit soha ne viseljünk. Nagytatámat sajnos a történelem nem engedte meg, hogy ismerjem, de biztos, ő is cinkosom lett volna, sőt még inkább. Szóval, éljenek az apukák, és minden gyereknek olyant kívánok, amilyen nekem volt.

Zajlik a foci Európa-bajnokság, én csak az eredményeket nézem meg, és nem kommentálom, mert részint nem értek hozzá, részint nem megyek bele az össznépi anyázási játékba. Én tudom, hogy a profi sportban rengeteg pénz van, érdekek ütköznek, a politika sem áll távol tőle, de ennek ellenére úgy gondolom, a foci is játék. Két csapat igyekszik egymásnak gólt rúgni, utána meg, normális körülmények között, kezet fognak egymással, néha még sörözni is elmennek együtt az ellenfelek. Akkor a szurkolók miért verekednek? Bocsánat, tényleg nem értek hozzá, bizonyára ezért sem értem a foci felkorbácsolta szenvedélyeket. Vagy nem akarom érteni. Maradjunk ennyiben.

Ebédre voltam hivatalos Noémihez és Péterhez, tudják, a vesztegzár alatti örökbefogadóimhoz. Szó sem esett fociról, színházról kezdtünk beszélgetni, de a majdnem ötéves életem pasija megkért, beszélnénk inkább a sárkányokról, mert sokkal érdekesebb. Így hát a sárkányokat, repülő szőnyegeket és más hasonló fontos kérdéseket vitattuk meg. Kellemes volt ülni az udvaron, a sok évtizedes fenyőfák alatt, és kizárni a világot.

Ebben a hónapban 25-én, pénteken lesz még érdekesség: dr. Albu-Balogh Andrea, a PKE adjunktusa, irodalomtörténész Székely Jánosról tart előadást a Kortárs klasszikusok sorozatunkban. A Bunyitay könyvtárban lesz, és nagyon várom, mert biztos olyanokat is hallok, amit nem tudok egy kedves erdélyi drámaírómról, írómról.

Most már biztos, hogy sokkal gyakrabban beszámolok a történésekről. Még egyszer elnézést a hosszú kimaradásért.

Puszi mindenkinek.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!