A háború tavaszi szele

2022. 03. 06. 20:27

A mellettem várakozó ukrajnai gépkocsi hátsó ablakán vastag porréteg rakódott le, hosszú utat tehettek meg, s nem mindig a legjobb utakon. Valaki az ujjával azt írta bele a porba: Stop war Ukraine! Szűcs László jegyzete.

 

Délelőtt megtapasztalhattam, mennyire más élmény, ha a háború ott van melletted, megmutatkozik pár méternyire, a maga mégoly békés tárgyi valójában. Nem mint hír a neten. Még ha csak egy szürke autó is ez, ami ott várakozik melletted vasárnap délelőtt a régi bors-ártándi átkelőnél, a másik sorban. Sűrű határátjáróként az első, ami feltűnt e hétvégi időponthoz képest is szokatlanul hosszú, bő félórás várakozás perceiben, az a rengeteg eldobált csikk az átkelő romániai oldalán. Nyilván közrejátszik ebben a feszültség, az idegesség, a folyamatos sorok, a várakozás is. Talán máskor be tud állni ide egy utcaseprő kocsi, most nincs mikor. Ami biztos, jó egy hete sokkal több az autó, talán az egy átkelőre számított várakozási idő is nőtt, s ugyan a sajtó is beszámolt róla, bármerre forgatom a fejem, nem tapasztalok külön „ukrán sort”. Pedig egy Poliția de frontieră feliratos láthatósági mellényes fiatalember intett is, melyikbe álljak. De ebben az intésben nem volt semmi logika, tőlem jobbra is, balra is várakoznak magyarországiak, bihariak, szilágyságiak, de még egy moldáv kisbusz is. Lehet, hogy Bors II.-nél, a sztrádaátkelőn különítettek el ilyen sávot. Abban biztos vagyok, hogy ha van ilyen külön sáv a határon, az nem diszkriminatív szándékú. Románia feltűnően segítőkésznek mutatkozik az ukrajnaiakkal, különösen a civilek, az átlagemberek szintjén szinte példa nélküli ez az összefogás, egy ismerősöm mosolyogva panaszolja, a felesége az összes dzsekijét elvitte a segélypontra. 

A tőlem jobbra várakozó ukrajnai gépkocsi hátsó ablakán vastag porréteg rakódott le. Hosszú utat tehettek meg, s nem mindig a legjobb, legtisztább utakon. Valaki az ujjával azt írta bele a porba: Stop war Ukraine! Tartós kelet-európai por ez, kitart a felirat, gyorsan meg is örökítem. Bár lehet, itt most sem szabad fotózni, nem tudom, nem is érdekel, ez egy elég békés átkelő. Nem zaklatják az utazót, mint a legendásan kekec szalontai átkelőnél a dolgozó népet vegzáló kollégák.

A menekülők a gondosan megtisztított rendszám alapján a Romániával Botoșani megye környékén határos Csernyivci területről tartanak nyugat felé. Alighanem Szeretvásárnál jöhettek át, esetleg Máramarosszigetnél. Sávszomszédokként egyszerre érünk a román és magyar ellenőrző bódékhoz. Amint melléjük gurulok, azt tervezem, átintegetek valami közhelyesen mosolygósat, biztatót, rokonszenvezőt. Csakhogy az elöl ülő középkorú férfi és nő csak feszülten néz előre, mozdulatlanok, nincs szemkontaktus, a hátsó ablakon pedig nem látok be. Hamar vissza is kapom a személyimet, a magyar határőrnek a szeme sem rebben a csomagtartómban karácsony óta heverő, a határt azóta tucatszor megjárt műfenyő láttán sem. Legutóbb igazit vettem, jó szúrós levelűt, nem is mászott fel rá annyiszor a macska. Ám nem visz rá a lélek, hogy a műanyag örökzöldet csak úgy kidobjam, mégiscsak kiszolgált két-három ünnepet szegény. Úgyhogy én mehetek tovább, az ukrajnai kocsi még áll, a hatóság velük alaposabb.

Biharkeresztes előtt, az erdős-bokros részen egy másik ukrajnai rendszámú kocsi húzódott félre a mezei útra. Teljes családnak látszanak, átkelés utáni pisiszünet. Vizel a pórázon tartott kutya is mellettük, szegény, ki tudja, mióta szorította. Átértek, könnyebbülhetnek, menjetek tovább békével. Nekik sem integetek, úgysem látnák.

Letérek Biharkeresztes felé, előbb Ártánd, utána a faluval rég összenőtt Keresztes házai. Hideg, koratavaszi délelőtt. Pár kilométerre, mögöttem, Váradon már dél. Lassan gurulok, nem, nem szabálykövetésből, csak nézelődök, minden békére emlékeztető jel felértékelődik. A ráérősen – talán a templomból hazafelé – bicikliző öregek, egy napfürdőző kandúr, egy a gyümölcsfáit gondosan permetező férfi. Minden zárva, csak a nemzeti dohánybolt fényreklámja villog csábítóan.

Néhány perccel később, már hazafelé tartva az jut az eszembe, milyen jó, nekem még van visszautam. Bors irányába egy teljes percig sem kell várakozni, a fiatal román határőr a bódéból csak a QR-kódot ellenőrzi az oltási igazolványon, majd figyelmeztet, ne felejtsem el még ma kitölteni a digitális belépési űrlapot. Átnézek, a Romániából kifelé tartó sor közben a kétszeresére duzzadt. Micsoda mázli.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!