Előadás Mészöly Miklósról a Léda-házban
2022. 02. 28. 19:47Folytatódik az Újvárad folyóirat Kortárs klasszikusaink elnevezésű irodalmi sorozata, ezúttal Mészöly Miklós íróról tart előadást Tamás Dénes író, kritikus, egyetemi tanár március 4-én pénteken 18 órától a nagyváradi Léda-házban (Republicii/Fő utca 59.).
Mészöly Miklós (Szekszárd, 1921. január 19. – Budapest, 2001. július 22.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapítója.
A Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán 1942-ben szerzett jogászdoktori oklevelet. A második világháború alatt egy évig (1943–1944) frontkatonai szolgálatot teljesített, Szerbiában hadifogságba esett. Számos munkahelye volt (például malomellenőr), majd 1947-től dolgozott először lapszerkesztőként. Írásai az 1940-es évek végétől jelentek meg. 1951–52-ben Budapesten a Bábszínház dramaturgja. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke. 1990-től a Magyar Írószövetség vezetőségi tagja volt. A korszak magyar elbeszélői között kiemelkedő alkotó, kétszeres Kossuth-díjas. Felesége Polcz Alaine író, pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője volt. Az est második részében a Sepsiszentgyörgyön élő Tamás Dénes Rémegyszerű versek című, 2020-ban a Napkút kiadó gondozásában megjelent kötetét mutatja be Fazakas Márta, a Szigligeti Színház munkatársa.
A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A rendezvény támogatója a BGA.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!