A kellemes vakáció paraméterei

2020. 07. 02. 21:27

Esti olvasmány kezdőknek és haladóknak sorozatunkban Bartha Réka úgy véli, hogy az idei nyárra célszerű udvart, medencét és könyveket beszerezni, valamint megtanulni koktélt keverni, hogy „tényleg olyan legyen, mintha csak Ibizán dőzsölnénk”.

 

Úgy tűnik, hogy Prágában búcsút intettek a világjárványnak egy sajátos vakációs rendezvénnyel: hatalmas, fél kilométernyi hosszúságú asztal mellé ült több ezer prágai és nagy „búcsúpartit” csapott a jeles alkalomból. Ettek, ittak, daloltak a cseh bulizók felhőtlen jókedvvel, fittyet hányva minden „társadalmi távolságtartásra” és egyéb járványügyi megszorításra. Kihasználták azt, hogy a cseh fővárosban nem hemzsegnek a turisták – jegyezték még meg a megarendezvényről szóló hírösszeállításokban. És ezzel nagyjából illusztrálták is a nyári idény összes meghatározó vonását: a felgyülemlett, valamiféle formát igénylő közösségben létezés igényét és a még mindig szunnyadozó európai turizmus hatásait.

Tájainkon, ehhez képest dúl-fúl és ellentmondásosan kommunikál az egészségügyi miniszter, aki egyfelől azért mennydörög, hogy a román tengerparton a csehekhez hasonlóan ketrecükből kiszabadult polgárok nem tartják be a törvény előírta távolságot, a rendőrség meg lazul és hagyja őket szabálytalankodni, másfelől meg „mini normalitást” ígér, de nem most rögtön, hanem egy kicsit később. A tárcavezető itt azt felejti el, hogy a szabadságolás teljesen eltérő műfaj az otthoni munkás hétköznapoktól, és teljesen más szabály(talanság)ok érvényesülnek ilyenkor, mint az immár megszokott és folyamatosan táplált napi félelmek idején.

Vakációzni, szabadságolni azért menekül el az ember a napi taposómalomból, hogy ledobja magáról az otthoni törvényszerűségek és szabályrendszerek nyűgét: ilyenkor nem baj, ha a gyermek lefekvés előtt nem mos fogat, az apuka egy-két sörrel többet dob be, mint általában, az anyukának pedig nem mindig tipp-topp a napozó, tengerparti frizurája. A vakációs üzemmód teljesen más, mint a normál, reflexszerűen jön elő, különösebb tervezés nélkül, és ez akkor is így lesz, ha az Egészségügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium teljes humánerőforrás-készlete egyenként áll feje tetejére, és kivonul a Fekete-tenger partjára „ráncba szedni” a jónépet. Azt is mondhatnám, hogy erre kvázi számítani lehetett már akkor, amikor bejelentették, hogy hivatalosan június 15-től elkezdődik a máskor május 1-jén startoló nyári szezon.

Másfelől viszont az egészségügyi miniszter azt sem titkolta előttünk ugye, hogy augusztustól visszatérünk egy amolyan „mini normalitásba”, ami viszont a dúlás-fúlását érvénytelenítené, ugyanakkor a hasonló korábbi bejelentések tapasztalata azt is megmutatta: hiába neveznek meg itt időpontot, amikor ez pszichésen „azonnali hatályt” jelent idehaza, de lehet, hogy máshol is. Ha nálunk egy kicsit is adnának a szakvéleményekre, akkor a járványügyi kommunikációba már réges régen, a kezdetektől bevonták volna a pszichológia tudományokban jártas szakembereket, akik első ránézésre meg tudják állapítani, hogy mi hogyan fog (nem) működni. Így meg csak kijelentünk, nyilatkozgatunk, utána meg bőszen csodálkozunk, hogy „né, mit csinál a birkahad”, és közben, jobb híján, szidjuk a rendőröket, hogy nem idomítják megfelelően a népet.

Időközben a külügyminisztérium viszont újabb, ezúttal görög szabályokra hívja fel a külföldön vakációzók figyelmét: Görögország határát csak X bolgár-görög átkelőn lehet átlépni, mindenkit tesztelnek és be is kell diktálni a szabadságos tartózkodás pontos címét, ott kell 24 órán át várnia fegyelmezetten és elszigetelten a teszt eredményét (ezt is megnézném magamnak!). Na, és azt is hozzáteszik: a határátkelési szabályok bármelyik pillanatban megváltozhatnak előzetes bejelentés nélkül, ha a görög hatóságok szükségesnek ítélik (gondolom, beleértve a teljes határlezárást is, de ezt már nem tették hozzá, viszont előzékenyen felsoroltak néhány konzulátusi telefonszámot, amelyet bármilyen sürgősség esetén éjjel-nappal feltárcsázhatnak a román állampolgárok). Nos, akkor tessék gondtalanul és felhőtlenül vakációzni, ha még bárkinek kedve szottyan hozzá ilyen paraméterek, feltételek között! (Azóta már több kilométeres sorok is kialakultak a kulatai határátkelőnél.) Nem is tudom, de az én kedvem már a szabályok olvasáskor elillant, pedig imádom Görögországot. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy ehhez a bizonytalansághoz hozzá kell szoknunk, bele kell számítanunk a vakációs „kalandozásba”.

De az is lehet, hogy jobb, ha ehelyett a saját udvarunk csendjét és nyugalmát választjuk, az árnyékban elhelyezett nyugágyat és egy jó könyvet (persze, ha van udvar, és ha éppen nem kopácsolnak naphosszat a szomszédok, építik át a házukat nyári tétlenkedésükben). Itt nem kell maszkot hordani, folyamatosan két méterre lenni mindenkitől, kerülgetni a tömeget. Nyilván, kevesebb a látványosság, de a nem kívánt bonyodalmak is exponenciálisan csökkennek.

Éppen olvasom annak a máramarosi házaspárnak a történetét a hírfolyamomon, ami akár egy járványügyi akciófilm témája is lehetne, de amely egy hajdanán, nem is olyan régen, természetesnek tekintett élethelyzetből indult ki: a jóemberek nyári idényben a román tengerpartra utaztak, hogy az általuk megtermelt zöldséget, gyümölcsöt értékesítsék. Ott tartózkodásuk alatt kicsit rosszul érezték magukat, ezért orvoshoz fordultak, tesztelték is őket Konstancán, így derült ki, hogy mindketten fertőzöttek. Azt javasolták nekik, hogy vonuljanak otthoni karanténba, és mivel ez az „alkalmatosság” nekik csak 700 kilométernyi távolságra volt, autóba pattantak és (a hírek szerint) egyhuzamban hazautaztak. Történetükből akkor lett ügy, és derült fény a vonatkozó hatósági mulasztások sorára, amikor kevéssel a cél előtt a közútról árokba sodródtak és a baleset helyszínére kiérkeztek a rendőrök, akikkel viszont közölte a sofőr, hogy nem javallott közelednie, ugyanis fertőzésveszély forog fenn. Ebben a történetben amúgy semmi különös nincs, ha csak az nem, hogy az egészségügyi miniszter folyamatos riogatásával ellentétben, milyen könnyen szélnek eresztették őket a fertőzés megállapítását követően, és arról sem szól a fáma, hogy utánajártak volna annak, hogy az illetők kikkel érintkezhettek. De hát mindez nem nevezhető különösnek, inkább csak szokványos…

Ebből a rövid ad hoc helyzetképből is kiderül, hogy azért még jókora távolságra vagyunk attól, hogy „normál” körülmények között vakációzzunk. És ha a becsléseket komolyan lehet venni (bár igazán nem tudom már megállapítani, hogy melyik becslésnek van egy-két napnál hosszabb szavatossága, melyiket nem írja felül egy következő, annál is „igazabb” és „hitelesebb” becslés), akkor még a jövő nyári vakáció sem lesz betonbiztosan másabb a jelenleginél. Úgyhogy ajánlatos beszerezni a hiányzó udvart, fürdőmedencét, napernyőt és nyugágyat, olvasnivalót.

Ja, és meg lehet tanulni időközben különböző koktélokat is keverni, hogy tényleg olyan legyen, mintha csak Ibizán dőzsölnénk. Nosztalgiásabb pillanatainkban persze nézegethetjük a hajdani vakációkról készült fotókat, videófelvételeket, hogy ne feledjük el, milyen volt, amikor különösebb megkötések nélkül futkoshattunk szerte a világban.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!