Alkalmazkodás és nyitottság

2020. 07. 01. 21:32

„Ha a terveink felborulnak, akkor se érezzük magunkat úgy, mintha a világvége közeledne, ugyanakkor maradjunk nyitottak az újra, a váratlan eseményekre.” Antal Erika jegyzete.

 

Nézegetem a telefonomon a fotóimat, van olyan, amit négy évvel ezelőtt készítettem, van, amit a tavalyelőtt. Ugyanis nem szoktam az összeset letörölni, néhányat mindig, minden utunkról fent hagyok, miután az összeset letöltöttem és elmentettem egy külön folderbe a számítógépemen, pont azzal az elgondolással, hogy amikor nosztalgiázni támad kedvem, mindig kéznél legyen néhány. Szóval tallózok, csak úgy össze-vissza, találomra, és közben próbálom megfejteni, hogy mik ezek az egymásnak ellentmondó érzések: egyszerre szenvedek attól, hogy nem utazhatok, ugyanakkor jól is érzem magam itthon, a puha, kényelmes fészek biztonságában.

Nem panaszkodom, tudom, sokaknak ennél jóval nagyobb gondjaik vannak, mint az, hogy az idén nem utazhatnak. Hálás is vagyok, hogy ilyen szép és jó életem van, de nem szoktam belenyugodni az adott helyzetbe, mindig keresem azt, hogy hogyan tudom az új, vagy éppen régi terveimet megvalósítani, és keresem az új célokat, mert így tudok csak élni.

Meddig tart még ez bezártság, mikor utazhatunk megint szabadon, biztonságosan, kiszámíthatóan? – fogalmazódik meg bennem is a kérdés, mint még sok más sorstársamban. Most úgy néz ki, bele kell nyugodni abba, hogy az idén nem. Legalábbis külföldre nem. El kell fogadnunk ezt a helyzetet, valahogy úgy kell élnünk, hogy a bezártságban is megtaláljuk a lelki-szellemi-fizikai egyensúlyt. Megtalálni a szépet, a jót, azt, amitől jól érezzük magunkat, ami célt, tartalmat ad az életünknek minden adott körülményben – ettől leszünk jól, azt hiszem.

És akkor kicsit nézegetve a fotókat, eszembe jut, hogy volt már olyan, hogy nem mehettem, nem mehettünk nyaralni, nem utazhattunk, legalábbis mi úgy gondoltuk. Nem is jelentett ez számunkra megrázkódtatást, elfogadtuk, hogy ez a helyzet, ehhez kell alkalmazkodni. Bíztunk abban, hogy a következő évben majd jobb lesz.

A megélhetésünket nem fenyegette veszély, a legszükségesebbekre telt, de az utazásról le kellett mondani. Hát Istenem, akkor nem megyünk sehova – mondtuk egyáltalán nem elkeseredve. Legfeljebb valahová a közelbe utazunk, szülőkhöz, nagyszülőkhöz, hogy mégis kimozduljunk a megszokott környezetünkből.

És akkor egyik este szól a telefon és egy jóbarát kérdezi, mennénk-e vele és családjával két hétre a horvát tengerpartra? Hát ez nem kérdés, válaszoltam, nagyon is mennénk, de nem megyünk. De miért nem? - fűzte tovább a jóbarát, amire én elmondtam neki őszintén, hogy azért, mert nincs pénzünk, az idén külföldi nyaralás szóba se jöhet. „De én nem úgy hívtalak, hogy ti fizessétek, hanem úgy, hogy velünk gyertek. Ki van fizetve minden, együtt megyünk, együtt jövünk”. Hát persze, hogy elfogadtuk és máig hálásak is vagyunk neki ezért.

Alkalmazkodás és nyitottság – valahogy így foglalnám össze a lényeget, vagyis, ha a terveink felborulnak, akkor se érezzük magunkat úgy, mintha a világvége közeledne, ugyanakkor maradjunk nyitottak az újra, a váratlan eseményekre, ne kövesedjünk bele az adott helyzetbe.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!